Selfness, a változás lehetősége

A testi-lelki egészségre, a minőségi életre törekvők új fogalommal, a selfnesszel ismerkednek mostanában. Aki a selfness szellemében él, az tudatosan dolgozik életének alakításán.

A selfness fogalmát még csak tíz évvel ezelőtt fogalmazta meg és vezette be a köztudatba Matthias Horx német származású trend- és jövőkutató. Azóta a selfness bevonult a wellness-szállók és az alternatív gyógyászok kínálatába. Ez már nem csak kellemes masszázs vagy gyógyfürdőzés: a selfness élethosszig tartó, tudatos folyamat, célja az egészségmegőrzés.

"A párhuzam a wellnesszel, sőt a fitnesszel teljesen helyénvaló, hiszen a selfness voltaképpen ezekből nőtt ki – mondja dr. Kuklis Eszter, a Budai Egészségközpont életmód-tanácsadója. – Csakhogy a wellness alapvetően olyan kikapcsolódást jelent, ahol elsősorban testünkkel foglalkozunk, a selfness ezzel szemben aktív testi-lelki folyamat, melynek során megismerjük és felfedezzük önmagunkat, változtatunk szemléletünkön, életvitelünkön. A cél, hogy egészségessé, kiegyensúlyozottá, aktívabbá, kreatívabbá, életvidámabbá váljunk, és ezáltal magasabb életminőséget érjünk el. Tehát, míg a wellness esetében a testi kényeztetésen, a passzív kikapcsolódáson van a hangsúly, addig a selfness a fejlődésre, a test, a lélek és a szellem egyensúlyára koncentrál."

Ki vagyok valójában?

Az önfejlődés és az önismeret megszerzésére irányuló igény minden időben jelen volt az emberiség történetében. Korunk emberének fokozott törekvése az önismeretre azt mutatja, hogy a világ ma befogadóbb az önformálás igényeivel szemben. Nem véletlenül. Az okokat a gazdasági-társadalmi változásokban találjuk meg. Az állandóságra, a biztonság melengető érzésére kívülről egyre kevésbé számíthatunk. A karrierek törékennyé váltak, és a család sem jelenti már olyan biztos pontot az életünkben, mint ahogy arról nagyszüleink gondolkodtak. Meg kell szoknunk a fenyegetettség érzését, fel kell vennünk a kesztyűt a negatív hatásokkal szemben. Nyilvánvaló, hogy önmagunkat kell megerősítenünk: a testünket is, a személyiségünket is.

Mindebből az is következik, hogy másfajta, sokkal reálisabb képet kell alkotnunk önmagunkról, meg kell tanulnunk erősnek és ellenállónak lennünk, ugyanakkor azt is, hogyan lazítsunk, hogyan kapcsolódjunk ki. Olyan tevékenységeket kell találnunk, amelyek közel állnak a lelkünkhöz, és megengedik, hogy szabadon utazhassunk belső világunkban. Ahhoz, hogy ezeket megtaláljuk, előbb meg kell ismernünk önmagunkat, lehántanunk azokat a burkokat, amelyeket mások – a család, a munkahely, a gyerekek tanító nénije vagy akár a szomszédok miatt öltöttünk magunkra.

A selfnesst ugyanakkor az önmegvalósítás trendjeként is emlegetik, hiszen saját képességeink felmérése gyakran a változtatás igényét, a jobb teljesítményt is magával hozza. Magabiztosabbak, optimistábbak, kiegyensúlyozottabbak szeretnénk lenni. A selfness érzésre törekvők jó eséllyel elérik a kitűzött célt.

Harmóniában test és lélek

"Életünk jobbá tételét érdemes a testi egészség feltérképezésével kezdenünk – figyelmeztet az életmód-tanácsadó. – Egy minden részletre kiterjedő szűrővizsgálat feltérképezi egészségi állapotunkat. A selfness alapfilozófiája, hogy ne várjuk meg a testi tünetek megjelenését, hanem törekedjünk a prevencióra, hiszen a problémák megelőzése egyszerűbb, mint a már kialakult betegségek gyógyítása. A halogatók azonban – és sokan vagyunk ilyenek – csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor az első aggasztó tünetek megjelennek. Ma már tudjuk, hogy a testi betegségek gyakran lelki okokra vezethetők vissza, vagyis a lelkünkben is szükséges gyógyítani őket. Egyáltalán nem biztos, hogy kizárólag tablettáktól, szikétől remélhetjük a gyógyulást. Mindenható módszerek nem léteznek, mindenkinek másra van szüksége, ezért személyre szabott megoldásokra, holisztikus terápiákra."

Lényegét tekintve a selfness különböző módszerek szinergiája, amely aktív élményeken át hat az életmód-terápia, a pszichológia, a művészet és a mozgás eszközeivel. Megélésében nem élvezeti megtapasztalást nyújt, hanem egy átváltozási folyamatot, amelynek eredménye az élvezhetőbb életminőség.

A selfness-terápiák közül a selfness-tanácsadó segítségével ki-ki megtalálhatja a számára üdvözítőt. A mindnyájunkat érintő stressz, szorongás kezelésére is számtalan módszer, köztük "házi szerek" is rendelkezésünkre állnak.

Tippek a selfness-érzés eléréséhez

Kineziológia

Különféle masszázsok

Közös éneklés

Relaxáció, meditáció, jóga

Autogén tréning

Túrázás

Úszás

Reformtáplálkozás

Akupresszúra

Kreatív önkifejezési technikák kifejlesztése (jobb agyféltekés rajztechnika, selyemfestés, üvegfestés, mandala).

Az írás megjelent a Nők Lapja Egészség áprilisi számában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Életem végéig szednem kell a magas vérnyomás gyógyszert?
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
újraélesztés
Összeesett a férfi, leállt a légzése – segítségnyújtás helyett többen is fotózni kezdték
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +6 °C
Minimum: +3 °C

Az északi tájakon általában borult, párás, ködös időre van kilátás, de az Alföldön és a Dél-Dunántúlon szakadozottabb marad a felhőzet, illetve fokozatosan ritkul, és fel is oszlik a köd, így arrafelé alapvetően napos idő várható. A szitálás mellett északon néhol gyenge eső sem kizárt. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet a borult, párás, tartósabban ködös tájakon 2 és 8 fok között alakul, míg a kevésbé felhős részeken ennél több fokkal enyhébb lehet az idő. Késő este 0 és +7 fok közötti értékekre számíthatunk. Az időjárás viszonylag stabil, ezért jelentős fronthatás nem terheli a szervezetet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!