Minden egyes család átmegy bizonyos tipikus változásokon története során. Ezek az egészséges családok életében is próbatételt jelentenek, hiszen megbontják a kialakult rendet. Egy időre krízishelyzet alakulhat ki, mert új rendszerhez, új szabályokhoz kell alkalmazkodni, és ez konfliktusokat okozhat. Ez az állapot addig tarthat, amíg a család tagjai újra megtalálják a nekik megfelelő viselkedéseket, szerepeket, és az új helyzetnek megfelelően kialakul egy új kapcsolatrendszer.
A gyerekek önálló életkezdése az elhagyott otthonban az "üres fészek" szindrómát hagyja maga után. Nagy kérdés, mit tud kezdeni egymással a pár a korábbi feladatok nélkül, hogyan szervezhető a közös élet, amelynek keretét addig a gyerekekkel kapcsolatos kötelezettségek alkották. A gyermekek elszakadásának időszakában a családszerkezet - újra - radikálisan megváltozik. Ezenkívül enyhül a gyermekekért érzett "mindennapi felelősség". A házaspárnak újra meg kell határoznia kapcsolata tartalmát. Dominánsan egymás felé kellene fordulniuk, hogy kapcsolatuk továbbra is mindkettőjük számára értékes legyen.
Megy az idő, szalad a gyerek
Az idő halad, s a házaspár hosszú idő után újra magára marad, a gyermekek felnőttek, és kezdenek elmenni. Akár fel vannak rá készülve a szülők, akár nem, a legtöbb fiatal húszas éveiben elhagyja az otthont. Tanulni megy, dolgozni, vagy megházasodik, vagy egyszerűen önálló életet kezd. Személyes tárgyaikon kívül a legtöbben magukkal viszik neveltetésük lezáratlan ügyeinek jó részét. Más fiatalok azonban - úgy tűnik - képtelenek elmenni. Túl kényelmes, túl védelmező az otthonuk? Vagy arról van szó, hogy valamelyik szülő visszatartja őket, sőt kapaszkodik beléjük? Gyakran kettőn áll a vásár - rendszerint mindkét fél hozzájárul ahhoz, hogy végül is képtelenek megbirkózni az elszakadással a család életének ebben a szakaszában.
Amint az "üres fészek" realitássá válik, többek között két, egymásra oda-vissza ható feladattal kell a házaspárnak szembenéznie. Kiemelkedő fontos kérdés, hogyan oldják meg a gyermekeiktől való "elszakadás" folyamatát, és mit tesznek a bekövetkező új állapottal. Magányukban közeledni fognak-e egymáshoz, és ezzel párhuzamosan vajon fokozódnak-e egymás iránti elvárásaik?
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Mi marad?
A gyermekek távollétében a szülők most kettesben ülnek az asztalnál. Újra észreveszik egymást, és nem mindig tetszik nekik, amit látnak. Vajon teljesen elnyomta-e a gyermekeik iránti érdeklődés és törődés időszaka azt a közelséget, ami eredetileg a kezdetnél lehetett közöttük? Mi jön ezután? Abban az állapotban, amikor a fiatalok már kiröpültek, sok pár a korábbinál is nagyobb intimitást, és szorosabb baráti kapcsolatot alakít ki, de gyakran épp az ellenkezője történik - a magányosság érzése és a távolság nő. Ezekben az esetekben fokozott elvárásokkal, követelésekkel fordulhatnak egymás felé, ezzel felélesztve és felerősítve mindazokat a konfliktusokat, melyek a gyermeknevelés foglalatosságai közepette kevésbé kerültek felszínre.
Az új helyzethez való alkalmazkodás időszakát általában az anya találja nehezebbnek, aki korábban gyermekei gondozója, az otthonteremtés felelőse volt. Az apa igen sok esetben ugyanúgy mint addig, napjait továbbra is az otthonon kívül tölti. Az asszonyok meglepően nagy száma ugyanakkor megkönnyebbülést érez a fészek megüresedésekor. Arról számolnak be, hogy a veszteség érzése hamar tovatűnik, s habár vonakodnak nyíltan örülni egy ilyen helyzetnek, gyakran hallani: "Most magamra is van időm, még mielőtt túl késő lenne." A gyerekek kirepülésével a mai nő oly mértékben tud figyelmet fordítani saját szükségletire, ahogy azt korábban nem tehette.
Még aktívan
Miután a gyermekek elhagyták a szülői házat, a szülők életmódjában lényeges változások következnek be. Rendszerint még mindketten dolgoznak. A változás alapvető megkönnyebbülést jelent a szociális, gazdasági, fizikai igénybevétel, s az állandó felelősség tekintetében. Ha ezt a szülőpár képes pozitívan megélni, az újra megtalált szabadság, függetlenség örömet okozhat. Bár energiáik nagy részét kereső munkakörük még leköti, több szabadidejük juthat egymásra, közös tevékenységekre.
Gyakori jelenség, hogy az egymásra maradás, az eddig "közvetítő" szerepet betöltő gyermekek távozása feszültséget okoz a szülők között. Számos olyan konfliktus, melyet korábban nem tudtak ugyan megoldani, de a gyermek jelenléte elfedett, most élesen jelentkezik. Szükségessé válik a kapcsolat megújítása, az eddigi szerepmegosztásban való változtatás. Ha az elköltözött gyermekkel a kapcsolat viszonylag intenzív marad, a fiatalok sokat segíthetnek a szüleiknek e változások kialakításában. Elsősorban azzal, hogy új megoldásokra bátorítják szüleiket, akiknek változtatásra való készségét értéknek tartják, s nem egy statikus, megszokott, mindenekelőtt a saját számukra biztonságot jelentő kapcsolati és életviteli formát várnak el tőlük. A gyerekeknek tetszik, ha a szülők új kapcsolatokat kezdenek kiépíteni és egyéni érdeklődésüket, ambíciójukat felvállalva kezdenek bele valamibe. Ilyenkor nyílhat tere olyan hobbiknak, tevékenységeknek, amelyekről a szülők eddig kényszerűen lemondtak. Az anyagi lehetőségek korlátai miatt azonban csökken ezek realizálhatósága.
A rosszul működő házasságok a gyerekek kirepülése után teljesen értelmüket veszthetik. A házastársi kapcsolat érzelmi kiürülésével nehéz szembenézni. Ennek elodázására gyakran külső megoldásokkal, plusz munkák vállalásával, illetve a gyermekek "leválásának" akadályozáséval próbálkoznak. Ez is aktivitást igényel, csakhogy valami félresiklik általa.
Meginog a fészek
Azok a nők, akik kizárólag anyaszerepet vállaltak, és ennek megfelelően rendezték be életüket, olykor elveszíthetik a talaja a lábuk alól, amikor a gyerekek kirepülnek. A napok hirtelen üressé válnak. Az anya átéli az elhagyatottságot, engedi "szétesni" magát, ez meglátszik otthonán, ruháján, testi-lelki mivoltán. Elindul a depresszió felé.
Az "üres fészek" szindróma másik tünete lehet, ha az anya beleéli magát felnőtt lánya, fia életébe, átveszi életük irányítását, így szeretné megújítani önmagát. Ebből nem depresszió lesz, hanem életvezetési melléfogás, és kapcsolati feszültségek. A leválásra képtelen anya olyan helyzeteket teremt, hogy fiatal-felnőtt gyermeke valamiképp megmaradjon neki szellemi-lelki-jogi és egzisztenciális kiskorúságban. Az ilyen anya legnagyobb bűne az, hogy úgy gondolja, mélyen szereti gyermekét, miközben visszatartja őt fejlődésében, önállósodásában. Ilyen esetekben az anya gyakran már akkor veszteségként élte meg a gyermek függetlenedését, amikor az még kicsi volt.
Aki veszít, nyer is
A gyermekek önállósodásával a háttérbe szorult szülőszerep helyett két újfajta szerepkör nyílik meg előttük: az anyós-após-szerep, valamint a nagyszülőszerep. Az új, nagyszülői szerep kellemes élmény lehet, különösen, ha a nagyszülő szülői felelősség nélkül vehet részt a gyermeknevelésben. Feszültséggel teli feladattá válik azonban, ha az idős pár úgy érzi, hogy gyermekmegőrzésre használják őket.
A nagyszülői szerepnek nagy a jelentősége. E kapcsolatok létrejötte és működése mind a nagyszülők, mind a gyermekek számára felmérhetetlen jelentőségű, és e kapcsolatok által olyasmit nyújtanak egymásnak, amit sem a társadalom, sem a család nem képes más módon biztosítani. Ebben a kapcsolatban jól megragadható a kölcsönös érzelmi támogatás. Sajnálatos tehát, hogy az életciklusok mai alakulása mellett az unokák életének első évtizedében a nagyszülők java része még dolgozik. Mi több, intenzív pénzkeresők gyermekeik anyagi támogatása, valamint a saját szűkösebb nyugdíjas éveik bebiztosítása érdekében.
Minden családi életszakasznak vannak jellegzetes konfliktusai. Megoldásukra nincsenek készen kínálható receptek, de kellő érzékenységgel, tudatossággal és szükség esetén külső segítséggel leküzdhető ezek a nehézségek. Nincs ez másként a gyermekek önállósodásának idején sem.
Ez is érdekelhet
Forrás:
Freeman, D. R. (1994) Házassági krízisek. Budapest: Animula.
Komlósi P.: A család támogató és károsító hatásai a családtagok lelki egészségére. A család helyzete a társadalomban, In: Közösségi mentálhigiéné (szerk. Gerevich József, Animula, Bp., 1997, 13-34. o.)
