A csontritkulás, vagyis a csontok kóros meggyengülése, törékennyé válása megakadályozható, de legalábbis jócskán késleltethető, ha idejében észreveszik a csontállomány kedvezőtlen változásait. Különösen fontos ez a veszélyeztetett nők és férfiak esetében. Az oszteoporózist jellegzetes tünetek híján nehéz kezdeti stádiumban felfedezni, a diagnózis a testi deformációk létrejötte és súlyos panaszok idején pedig már késő.
A családi hajlam vagy szteroidkezelést igénylő krónikus betegség esetén már 40 éves kor után, egyébként körülbelül 45-50 éves kortól, férfiaknál pedig 60 éves kor fölött rendszeresen érdemes időt szánni a csontritkulás-szűrésre. A közvetlenül a menopauza után lévő hölgyek, illetve a kezelésre szorulók esetében évente érdemes megismételni a vizsgálatot. Amennyiben ugyanis a csontanyagcserébe való beavatkozásra van szükség, a megfelelő terápiával éveket nyerhet az érintett, amelyeket így ereje teljében, kínok nélkül tölthet el.
A szűrés egy rövid, fájdalommentes csontsűrűségmérő vizsgálat, ami az elején egy rövid beszélgetéssel együtt legfeljebb 10-15 percet vesz igénybe, módszeréről részletesen is szólunk.
Mérési lehetőségek
A csont terhelhetőségét kétharmad részben a csont ásványianyag-tartalma határozza meg, amelyet csontsűrűség-méréssel lehet megállapítani. Az oszteodenzitometria vagy ODM alapja, hogy a csontokon áthaladó sugárzás - röntgensugár, ultrahang - gyengül, ha különböző szöveteken, például csontszöveten halad át. Minél nagyobb tömegű, sűrűbb a csont, annál jobban elnyeli a sugárzást. Az oszteodenzitometriás készülékek alkalmasak az alkar, a gerinc, a combnyak, sőt egyes típusok a teljes test csonttömegének mérésére és számítására is.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Ezen az elven a hagyományos röntgenkép is kimutatja a csontritkulást, de csak akkor teszi láthatóvá, amikor az eredeti csonttömeg legalább 30 százaléka már leépült. Ezért inkább a perifériális, azaz végtagi csonttörések és csigolyatörések diagnosztizálására alkalmazzák, például akkor, ha a gerinc alakjából már meglévő csontritkulásra, csigolyatörésre következtetnek. A szűrésre a hagyományos röntgen azonban nem felel meg.
A megfelelő csontsűrűségmérő eljárások közé tartozik az izotóppal végzett foton-abszorpciometria (SPA) és a röntgensugárral végzett, ám igen kis energiájú foton-abszorpciometria (SXA), valamint a két különböző energiaszintű röntgenfotonokkal végzett abszorpciometria (DXA vagy DEXA), ami a csontsűrűség és a test ásványianyag-tartalmának mérése mellett a töréskockázat számítására is alkalmas. A denzitometriás készülékkel a csonttörési kockázatnak leginkább kitett helyeken – a combnyakon, csigolyákon, alkarokon - mérik a csont sűrűségét. A röntgensugárzás elnyelésén alapszik, de lényegében nagyon kis sugárterheléssel jár.
A választott módszer attól is függ, hogy a csontváz és a test mely pontján kívánják megmérni a csontsűrűséget, hiszen lágy, a törzs csontjait körülvevő szövetekben a fotonok másképp nyelődnek el. Ezért használják a gerinc csigolyáinak vizsgálatára a két különböző energiájú fotonokat alkalmazó kettős foton abszorbciometriás (DXA vagy DEXA) módszert.
Szintén ide tartozik a kvantitatív komputertomográfia (QCT, pQCT), ami pontos mérést tesz lehetővé, de igen költséges eljárás. Ezen kívül mágneses magrezonancia (MRI) képalkotó módszerrel is láthatóvá tehető a csontritkulás, egészen pontosan a csont finomszerkezete. E készüléket nem használják nap mint nap, hiszen rendkívül költséges, és túlságosan nagy sugárterhelés okoznának.
Újabban egyre kedveltebb az ultrahangos csonttömeg- és csontszerkezet-mérés (QUS), melyet a perifériás, azaz végtagi elhelyezkedésű csontokon - a sarokcsonton, patellán és a kézujjakon - végeznek. Ezzel az eljárással nem a csontsűrűséget mérik, hanem a csont szerkezeti és minőségi változásait tükröző törékenységre lehet következtetni. Mindezen módszerek nem csak a korai diagnózis megállapítására alkalmasak, hanem a kezelés hatékonyságának nyomon követésére is. A csonttömeget (bone mineral content, BMC) g/cm-ben, a csontsűrűséget (bone mineral density, BMD) g/cm2-ben adják meg.
A csontsűrűség mérésére tehát számtalan módszer alkalmas, melyek közül szűrésre a legegyszerűbb és a lehető legkisebb egészségi kockázattal járókat, például a DEXA-módszert részesítik előnyben.
Méréstől a leletig
A mérés röntgenvizsgálathoz hasonló, általában az alkaron végzik. Komputer számolja ki az áthaladás után megjelenő, megmaradó sugármennyiség alapján a meghatározandó BMC vagy BMD értékeket. Ezek az értékek a nemtől és a kortól függnek, ezért az adatokat a számítógép a benne lévő adatbázis alapján az azonos korú és nemű népesség átlagértékéhez hasonlítja, és statisztikailag kiértékeli. A S-score mutatja a mért csont és az átlag magyar normális fiatalkori csúcs-csonttömeg viszonyát, a Z-score pedig a mért csonttömeg és a korban hozzáillő normál magyar csontérték viszonyát. A T-score értéke az optimális csonttömeg átlagértékétől mért eltérés, mely arányos a csonttörés kockázatával.
Mínusz 1,0-es T-score felett az érték a normális tartományba esik. A mínusz 2,5-ös T-érték esetén és ez alatt beszélünk oszteoporózisról , azaz csontritkulásról. Ekkor már nagy a törések kockázata. A modern készülékek sugárterhelése csekély, így a vizsgálatok többször ismételhetők, a várandósoknál azonban pont emiatt nem végzik. A T-score alapján kimutatott alacsony csontsűrűség-érték pusztán a törési rizikó kórosan magas értékére utal. Az eredmény megmutatja, hogy van-e csontállomány-vesztés vagy oszteoporózis, de a folyamat okának tisztázásához további vizsgálatok szükségesek.
A gyógyítás küszöbén
Természetesen, ha bármi oknál fogva, törés vagy egyéb tünetek jelentkezése miatt, vagy pusztán a szűrés nyomán komolyan felmerül a csontritkulás gyanúja, akkor alaposabb csontritkulás-vizsgálatra van szükség. A folyamat egyszerű beszélgetéssel kezdődik. Az orvost érdekli, hogy az érintett családjában volt-e csontritkulás, és milyen korábbi események vagy életmódbeli sajátosságok veszélyeztethették a csontokat. Megmérik a testsúlyt és a testmagasságot, összehasonlítják az eredeti legmagasabb testmagassággal, megnézik, mennyire erősek az izmok, kitapintják a gerinc alakját, esetleges elváltozásait, a törzsön látható haránt irányú bőrredőket, megmérik a bordaív és csípőlapát közötti távolságot.
Idősebb betegnél megnézik a reflexek sebességét, megkérdezik és ellenőrzik, a beteg nem szédül-e, hiszen ez megnövelné az esések esélyét, és ilyenkor fokozottan kell a mozgás biztonságára törekedni.
A pontos diagnózishoz vér- és vizeletvizsgálatokat végeznek. A vérben nem találni ugyan a csontritkulásra utaló kóros értékeket vagy markereket, de fontos lehet más betegségek kizárása, illetve hasznos a csontanyagcserével összefüggésben lévő hormonok vagy a kalcium és egyéb ionok szintjének megállapítása. Közben feltérképezik a szervezet kalcium- és foszfor anyagcseréjét. A laborvizsgálatok segítségével állapítható meg az egyéb betegségekhez társuló, másodlagos - szekunder - oszteoporózis is. A következő lépésben további műszeres csontsűrűség-vizsgálatra vagy vizsgálatokra kerítenek sort.
Végezetül a vizsgálati eredmények alapján összeáll a pontos diagnózis, hogy ennek nyomán megszülethessen, és megkezdődhessen a hatékony terápia.
