Hogyan fiatalít a smink?

Richard Russel pszichológiaprofesszor, a Chanel Kutatási és Technológiai Laboratóriumának munkatársa kollégáival arra a megállapításra jutott, hogy mások életkorát leginkább az arc színeinek kontrasztja révén vagyunk képesek meghatározni.

Egy vizsgálat során Russell és munkatársai 289 húsz és hetven év közötti arcot vizsgáltak meg, és megállapították, hogy a kor előrehaladtával az ajkak, a szem és a szemöldök színe megváltozik, a bőr pedig egyre sötétebb lesz. Ennek eredményeképpen az idősebbek arcán sokkal kisebb kontrasztok láthatóak, mint egy fiatalén, az ajkak pirossága és a bőr közti színkülönbség egyre csökken, csakúgy, mint a szemöldök és a homlok közti színárnyalat-különbség.

Egy másik tanulmány során több mint száz alany bevonásával végeztek kutatást a szakemberek az amerikai Gettysburgben és Párizsban.

A kísérlet részeként mesterséges módon megerősítették egyes arcképeken a kontrasztokat, és azt tapasztalták, hogy ennek hatására a megkérdezettek fiatalabbnak becsülték a képen szereplők korát, majd ugyanígy, miután a kontrasztokat lecsökkentették, a képen szereplőket a kísérletben résztvevők idősebbnek vélték.

Bár mindennek nem vagyunk tudatában, mások korának megbecsülésekor tudat alatt mégis használjuk ezeket a tényezőket, és az sem véletlen, hogy számos kozmetikumot - gondoljunk például a vörös rúzsra - éppen abból a célból használnak a nők, hogy segítségükkel növeljék arcukon a kontrasztokat, hiszen ők is látják, hogy ennek hatására arcuk fiatalabbnak, egészségesebbnek és szebbnek tűnik.

Tudod, mennyit kell innod különböző életkorokban? Teszteld tudásodat!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Erőteljes felhőképződésre számíthatunk, így általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, majd késő délutántól, estétől elkezd csökkenni a felhőzet. Gyenge záporeső egy-egy helyen fordulhat elő. A több helyen élénk északi, északkeleti szél északkeleten olykor meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között alakul, de a tartósan felhős nyugati határvidéken ennél hűvösebb is lehet. Késő estére 7 és 12 fok közé csökken a hőmérséklet. A következő napokban már jelentősebb esőtől nem kell tartanuk, sőt egyre hosszabb időre előbújik a nap is. Ennek ellenére semmilyen melegedés nem várható egyelőre.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Csongrád-Csanád
Legrosszabbul:
Zala
Kezdjük újra