Sokkoló felismerés erejével hatott, amikor hétfő reggel a vasútállomásra loholva észrevettem, hogy bosszantó mértékben csúszkál a rövidnadrágom deréktájban. Eleinte azt gondoltam, csupán arról van szó, hogy a korai időpontban természetszerűen halovány szellemi frissességemnek hála nem a megszokott lyukba csatoltam be az övem, de aztán kénytelen voltam elfogadni az örömteli tényt: fogytam. Ahogy a mondás is tartja, ajándék lónak ne nézzük a fogát, így hát azon sem akadtam fent különösebben, hogy a következő lyuk még mindig túl messze volt ahhoz, hogy ne szorítson. Beérve tehát a szerkesztőségbe az első kezem ügyébe akadó eszközzel nekiugrottam szíjam átfúrásának - soha egyetlen ruhadarabomat sem rongáltam még meg ekkora élvezettel.
Valójában rengeteg ilyen apróság jön szembe a mindennapokban, megerősítve az érzést, hogy egyáltalán nem hiábavaló mindaz, amit Andival az életmódváltás jegyében bevállaltunk. Egy kívülálló számára bagatell dolognak tűnhet kifulladás nélkül felsétálni a budai hegyoldalra nap mint nap, számomra viszont igenis komoly eredmény az ilyesmi. Évekig nem reggeliztem egyáltalán hétköznap, mostanra viszont már a fél nyolcas személyvonat puszta látványától is megkordul a gyomrom, amióta út közben eszem meg a napindító szendvicsem. A sort folytathatnám még, a lényeg viszont, hogy mindössze másfél hónap kitartó munkával máris jobban érzem magam a bőrömben.
Hiányzik a sült krumpli
Mielőtt azonban átcsapna öntömjénezésbe a beszámolóm, érdemes leszögezni, hogy a bőrömből továbbra sem sikerült teljesen kivetkőznöm. Bodon Judit , a NoSalty dietetikus szakértője által összeállított étrendem egyszerre teljesíti azt a két, látszólag egymásnak ellentmondó célt, hogy jól tudjak lakni, de közben kevesebb kalóriát fogyasszak el szervezetem napi szükségleténél. Magyarul mondva, egyenletesen olvadnak rólam a kilók, mégsem érzem magam soha éhesnek a nap végére. Ettől függetlenül még mindig nagyon hiányoznak azok az ízek, amelyeket korábban megszoktam, és amelyeket gigászi adagokban faltam, ha úgy hozta kedvem. Szívesen látnék a tányéromon egy hatalmas rántott húst, egy 90 százalékban csak tésztát tartalmazó bolognai spagettit, és akkor az olajban sült hasábburgonyáról ne is beszéljünk. Ezeket a vágyakat teljesen aligha tudja elhagyni az ember, viszont az idő múlásával egyre távolibbnak, személyiségünkkel össze nem egyezőnek tűnnek. Egyre inkább elfogadom, hogy nem tartozom azok közé, akik teljes nyugalommal rágcsálhatják a sült csülköt szombat délután, ezért aztán meg sem próbálom bepasszírozni az ilyen típusú ételeket a diétámba.
"Pár hét, és úgyis feladod"
A reggeli fogmosáskor, aznapi szettünk összeállításakor, az otthoni és az irodai liftben, majd pedig minden egyes mosdóhasználat alkalmával meg-meglessük magunkat a tükörben. Mégis évek telnek el úgy, hogy nem a valós képet nézzük, nem saját testünket látjuk, és egész egyszerűen nem veszünk tudomást arról, hogy baj van. De amikor ez végre megtörténik, akkor következik az életmódváltás.
"Nagy bajban leszek a ruhatárammal"
A harmadik hetet taposva lassan ki merem jelenteni, hogy immár nem az életmódváltás kezdetén járunk Andival, hanem bizony nyakig elmerültünk benne. Továbbra is nehéz lenne persze megmondani, hogy vajon elértük-e már a mélypontot, mégis úgy érzem, egyre inkább kitisztul a fejünk felett az ég.
"Az arcom legalább már kisebb lett"
Harmadik hete dübörög életmódváltó programunk, és Sanyihoz hasonlóan én is úgy érzem, hogy kezdünk belejönni. Némi csalás és egy kisebb összeomlás után ettől a héttől háromra emelem az edzések számát, és jobban ráfekszem a kalóriaszámlálásra is. Szóval, nincs megállás!
Ez is érdekelhet
Hasonló a helyzet a testmozgás terén is. Habár még egykori amatőr versenysportolóként is meglep, hogy alig egy-két edzés után mennyire képes vágyni az emberi szervezet a rendszeres fizikai igénybevételre, azért az ülőmunka mellett rutinná vált lustasággal nem mindig egyszerű megbirkózni. Időnként fáradtan hazaérve a napi mókuskerékből igenis joggal szeretnénk egy jót vacsorázni, majd egyszerűen csak ledőlni pihenni, edzésnapokon viszont muszáj felülemelkedni ezen. Az a helyzet, hogy nem vagyok a csalások híve. Szerintem úgy nem lehet igazán hatékonyan változtatni az életmódunkon, ha közben vissza-visszatérően elengedjük magunkat, mondván, hogy majd máskor bepótoljuk a mulasztást. Ezen a lejtőn nagyon nehéz megállni, jobb tehát, ha nem is kockáztatunk. Éppen ilyen helyzetbe csöppentem kedden: nagyon kimerültem a nap végére, nagyon szerettem volna lazítani egy kicsit, mégsem hagytam ki a rám váró - egyébként rövid - futótréninget. Utólag pedig hálás vagyok magamnak ezért, mert nagyot álmodtam, és szeretném elérni a következő, gyárilag fúrt lyukat az övemben.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
