Életmód
Életmódváltók
"Lehet, hogy nem fogok lefogyni"
Múlt héten megfogadtam, hogy újrakezdem az életmódváltást, nyomok egy restartot önmagamért és az egészségemért. Ennek eredményeképpen újra láttam fitnesztermet belülről, ismét főzni kezdtem, és visszafogottabban ünnepeltem a születésnapomat, mint eddig bármikor.
"Újra kell indítanom az életmódváltást"
Hetedik alkalommal ragadok billentyűzetet, hogy szavakba öntsem életmódváltásom nehézségeit. Sanyi úgy fogalmazott, hogy kevesebb van már előttünk, mint amennyi mögöttünk, ez azonban esetemben nem teljesen igaz. Nekem ugyanis újra kell indítanom az egészet...
"Új lyukat kellett fúrnom az övembe"
Kevesebb van már előttünk, mint amennyi mögöttünk - leginkább így tudnám jellemezni az érzéseimet az életmódváltásra kijelölt három hónap felén áthaladva. A megállapítás persze nem pusztán időbeli jellegű, hiszen éppúgy vonatkozik az összes nehézségre is, amely előzetesen lehetőségként csak felmerülhet egy ilyen vállalás kapcsán.
"Nem csak sok pénzből lehet egészségesen élni"
A program kellős közepébe süppedve már átérzem mindazt a félelmet, ami egy életmódváltás előtt óhatatlanul is elönti az embert. Immár tapasztalatból tudom alátámasztani, hogy az egészséges életmód nem kényelmes és nem is mindig szerethető, viszont azt is látom, hogy milyen eredményei vannak, ha következetesen betartjuk a szabályokat.
A reggeli vagy az esti edzés jobb?
Egyénenként változó, hogy ki mikor szeret a nap folyamán edzeni, arról nem is beszélve, hogy a döntést például a munkahelyi beosztás is jelentősen befolyásolhatja. Lássuk, a személyi edző szerint mire kell odafigyelni, amikor igyekszünk beilleszteni a tréningeket a napirendünkbe.
"Inkább boldog leszek, mint sovány"
Ötödik hete dübörög a HáziPatika.com életmódváltása, vagyis Sanyi és az én küzdelmem a kilók és a kalóriák uralása felett. Túl vagyunk a húsvéton is, amely esetemben nem mondhatnám, hogy elősegítette a program sikerességét. Bevallom, többször is a boldogságot választottam a soványság helyett.
A sonka hús, a tojás fehérje, a torma meg zöldség, nem?
Immáron negyedik hete, hogy Sanyival alávetettük magunkat a Házipatika.com életmódváltó őrületének. Azóta túl vagyunk a második mérlegelésen is, vegyes eredményekkel. Az mondjuk üdítő, hogy négy, azaz négy centit fogytam hasból, csak az a fránya, négynapos, zabálós hosszú hétvége ne lenne ott...
"Az arcom legalább már kisebb lett"
Harmadik hete dübörög életmódváltó programunk, és Sanyihoz hasonlóan én is úgy érzem, hogy kezdünk belejönni. Némi csalás és egy kisebb összeomlás után ettől a héttől háromra emelem az edzések számát, és jobban ráfekszem a kalóriaszámlálásra is. Szóval, nincs megállás!
"Nagy bajban leszek a ruhatárammal"
A harmadik hetet taposva lassan ki merem jelenteni, hogy immár nem az életmódváltás kezdetén járunk Andival, hanem bizony nyakig elmerültünk benne. Továbbra is nehéz lenne persze megmondani, hogy vajon elértük-e már a mélypontot, mégis úgy érzem, egyre inkább kitisztul a fejünk felett az ég.
Erősen felhős vagy borult, helyenként párás időre számíthatunk, legfeljebb néhol lehet szitálás, gyenge eső. Késő délután, estefelé nyugat, északnyugat felől elkezd határozottabban szakadozni a felhőzet. Az északira, északnyugatira forduló szél az Észak-Dunántúlon helyenként megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 2 és 7 fok között valószínű. Késő este -1, +4 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.