Két fajdalomcsillapító is okozhat szívproblémákat

Két elterjedt, vény nélkül kapható gyógyszer, az ibuprofen és a diklofenák enyhén növelheti a szívproblémák kockázatát, ha hosszú időn át, nagy dózisban szedik őket.

A orvosi folyóiratban megjelent tanulmány szerint a dohányzók és túlsúlyosok még nagyobb veszélyben vannak. A kockázatokról már korábban is beszámoltak a kutatók, ám az Oxfordi Egyetem kutatócsoportja most minden eddiginél nagyobb alapossággal elemezte a kérdést. Több mint 353 000 beteg 639 különböző klinikai vizsgálatát értékelték a nem szteroidos gyulladáscsökkentők hatásait kutatva. Ezer gyógyszerszedő esetében évente hárommal több szívrohamot, néggyel több szívmegállást, amelyből egy halállal végződik, és egy gyomorvérzést találtak - mindannyiszor ezen orvosságok álltak a háttérben. Más szavakkal: az ezer emberre eső szívrohamok száma 8-ról 11-re emelkedett a fájdalomcsillapítók tartós, nagy dózisú szedése miatt.

"Ezerből évente három elég alacsony kockázat, ám erről a betegnek kell döntenie" - állítja a kutatást vezető Colin Baigent. "Természetesen azoknak, akik csak alkalmanként vesznek be gyógyszert például fejfájásra, nincs szüksége mérlegelésre."

A kockázatokat emeli a meglévő szívbetegség, a magas vérnyomás és emelkedett koleszterinszint, valamint a dohányzás. A betegeknek mérlegelniük kellene a rizikócsökkentést, egyes páciensek számára ez koleszterincsökkentők szedését is magában foglalná.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

Nagy-Britanniában évente több mint 17 millió nem szteroidos gyulladáscsökkentőt írnak fel, ezek kétharmada ibuprofen vagy diklofenák. Egy harmadik szernek, a naproxennek a tanulmány szerint alacsonyabb a szívkockázata, egyes orvosok az egyébként is magas rizikócsoportba sorolt betegeknek írják fel.

" Ízületi gyulladásos betegek milliói szedik élethosszig ezeket a gyógyszereket, amelyek rendkívül hatásos fájdalomcsillapítók, tehát óriási lenne az igény hasonlóan jó hatású, ám biztonságos szerekre" - véli a brit Arthritis Research orvos-igazgatója, Alan Silman.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Döntően erősen felhős vagy borult idő várható. Szitálás, esetleg néhol gyenge eső előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra