A fájdalom nem csak fizikai, de érzelmi reakciót is kiválthat, a depresszió például egyes esetekben járhat fájdalommal is, bár ennek mértékét nehéz meghatározni. És mindez fordítva is igaz: a fájdalomtól tartva, bizonyos dolgokat nem teszünk meg, például a gőzölgő tányér helyett inkább a hűltnek tűnőt vesszük kézbe.
Hogyan érzékeli a testünk a fájdalmat?
Elképesztően hatékonyan. Abban a pillanatban, hogy megérezzük a fájdalmat, már érkezik is a gyors válasz az agyunkból, hogy csillapítsa azt. Például, ha megérintünk egy nagyon forró tálat, az idegszálaink a gerincvelőn keresztül azonnal továbbítják az információt az agynak, amely a másodperc töredéke alatt válaszol és azt üzeni, hogy vegyük el onnan azonnal a kezünket. Az emberi idegrendszer két fő részből, a központi és környéki idegrendszerből áll. A központi idegrendszert a gerincvelő és a koponyaagy alkotja, itt történik az információk feldolgozása, a feltétlen és a feltételes reflexek.
A környéki vagy perifériás idegrendszer az agyidegekből, gerincvelői idegekből és számos idegdúcból áll. Impulzusok szállítódnak a végrehajtó szervek felé, illetve "érzetek" a belső állapotról és a külvilágból a központ felé. Például, ha fájdalom éri a szervezetet, akkor jelzést kap az agy egyik része, a talamusz, amely azonnal továbbítja az információt az agy másik részébe, a limbikus rendszerbe. Itt pontosítja az agy a fájdalom típusát: mi ez, szúrás, égés vagy törés?
Ráadásul nem is ilyen egyszerű az egész, ugyanis a fájdalom érzését nagyban befolyásolja az aktuális idegállapot, az egészségi állapot, az, hogy hány éves, akit a fájdalom ér, milyen a fájdalommal kapcsolatos korábbi tapasztalatai vannak.
Egy sérülés alkalmával például megemelkedik az adrenalin szintje a vérben, így próbálja a szervezet automatikusan, belülről csillapítani a fájdalmat. Ezért van az, hogy egy baleset után csak később, már nyugalmi állapotban tudjuk felmérni, hogy milyen sérülés is keletkezett.
Hogyan mérhető a fájdalom?
Numerikus skálák: 0-tól 10-ig mérik a fájdalmat, ezeken a skálákon a 0 azt jelenti, hogy nincs fájdalom, a 10-es pedig az elképzelhető legrosszabb fájdalmat jelenti. Akkor ajánlott használni őket, ha azt szeretnénk figyelni, hogyan változik a fájdalom szintje.
Szóbeli leíró skála: ez általában gyerekek és idősek, illetve autista, valamint diszlexiával küzdő páciensek esetében alkalmazható. Számok helyett különböző kérdéseket tesznek fel a betegnek, amelyek segítenek körülhatárolni a fájdalom típusát.
Arcskála: itt a szomorútól a vidámig arckifejezések sorozatát mutatják a páciensnek, ez alapján kell megmutatnia, hogy mit érez. Ezt a skálát is általában gyerekeknél és autista pácienseknél alkalmazzák.
Fájdalomleltár: ez egy részletes kérdőív, amely rákérdez arra is, hogyan érinti a fájdalom a beteg napi tevékenységét, alvását, társas kapcsolatait.
McGill fájdalom kérdőív: a páciensnek 20 csoportból kell kiválasztania azokat a szavakat, amelyek a leginkább kifejezik, mit érez, amikor beköszönt a fájdalom. Olyan jelzők közül lehet választani, mint a szúró, nehéz, rángató, tompa, stb.
Összességében tehát, miközben a fájdalom rendkívül sokrétű, elég nehéz bekategorizálni, sok esetben azonban hasznos is lehet, hiszen megvédhet a nagyobb bajtól is.
Forrás: health24.com