Ártatlan tünetek is utalhatnak a prosztatarákra

Korai stádiumban a prosztatarák nem okoz panaszokat, ezért nem szabad elfeledkezni a rendszeres szűrővizsgálatokról.

A prosztatarák azért is veszélyes, mert kezdetben nem mutat tüneteket. Van, hogy csak véletlenül derül fény rá, például egy jóindulatú prosztatamegnagyobbodás utáni szövettani vizsgálatból.

A prosztata a húgyhólyag bázisa (hólyagalap) és a medencefenéki izomzat között elhelyezkedő mirigyes szerv, mely körülveszi a húgyhólyag közeli (proximális) húgycsőszakaszt, felnőtt férfiban kb. 20 g tömegű, szelídgesztenye nagyságú szerv, melynek hátsó felszíne a végbél felől tapintható. A prosztata által termelt váladék az ondó részét képezi, a spermiumok aktivitásához, mozgásához glükóz formájában biztosítja az energiát. A betegség pontos oka nem ismert, hátterében több tényező szerepe is kimutatható. A genetikai okokra a halmozott családi előfordulás utal. Az első kromoszóma egyik génjének hibája kedvez a betegség kialakulásának. Az életkor az egyik legfontosabb rizikótényező, a korral nő a kockázat is.

A tünetmentes korai stádiumot általában vizelési panaszok követik: gyakoribb, nehezebb vizeletürítés, sürgető vizelési inger, különösen éjszaka. Véres lehet a vizelet és az ondó is, és gondot okozhat a vizelet visszatartása, és merevedési problémák is felléphetnek. Az ejakuláció fájdalmassá válhat, a vizelés pedig égő érzéssel járhat. Ezeken kívül fájdalmat érezhet a beteg a háta alsó részén vagy a csípőjében - írja a Cleveland Clinic.

prosztatarák
A gyakori vizelési inger jelezheti a prosztatarákot. Fotó: Getty Images

A prosztatarák esetében is a megelőzés a fontos: 50 év felett érdemes évente urológiai szűrővizsgálaton részt venni. Ha valakinek a családjában előfordult prosztatarák, akkor még korábban érdemes elkezdeni a rendszeres szűrést. A fizikai vizsgálat mellett vérvételre is érdemes elmenni, mivel a PSA-vizsgálattal (prosztata specifikus antigén) is kimutatható a prosztata rákos megbetegedése, még a tünetek megjelenése előtt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +6 °C

A köd, rétegfelhőzet megemelkedik, gomolyosodik, másutt gomolyfelhők képződnek, így több-kevesebb napsütésre mindenütt számíthatunk. Az esti órákban változóan felhős marad az ég. Elszórtan - nagyobb eséllyel az ország délnyugati felén - alakulhatnak ki záporok, zivatarok, melyek estére sem szűnnek meg teljesen. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, azonban a konvektív csapadékgócok környezetében élénk, erős lökések előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között várható. Késő estére 5 és 12 fok közé hűl le a levegő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a magasban zajló melegedés hatását a frontérzékenyek is megérezhetik.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Heves
Legrosszabbul:
Komárom-Esztergom
Kezdjük újra