Túl későn ismerik fel ezt a rákot a magyaroknál

Hazákban az európai átlag feletti az olyan prosztatarák megbetegedések aránya, amelyeket már csak a daganatos áttétek kialakulását követően vesznek észre, amikor már nehezebb megmenteni a páciens életét. Nálunk mintegy 30 százalék ez az arány, míg Nyugat-Európában jellemzően 10-15 százalék. A Semmelweis Egyetem most online előadással és ingyenes szűrési lehetőséggel szeretné felhívni erre a figyelmet.

A prosztata szerepe a férfiak szervezetében A prosztata szó hallatán sokaknak alighanem a vizeletürítési problémák jutnak először eszükbe. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy ez az apró szerv valójában a nemi életben tölt be kulcsfontosságú szerepet, az említett panaszok pedig valamilyen kóros elváltozásának következményei. Részletek itt .

A prosztatarák megbetegedési statisztikában az európai középmezőnyben található Magyarország, de a halálozási arányszám sokkal magasabb. Lakosságarányosan majdnem annyian halnak meg Magyarországon prosztatarákban, mint azokban a skandináv országokban ahol két és félszeres a betegség gyakorisága. Hazánkban a férfiak daganat miatti elhalálozásának negyedik leggyakoribb oka a prosztatarák. "Ha valakinél időben fedezik fel a betegséget, akkor a radikális prosztataeltávolítással javulnak az életkilátásai, viszont ha késői a felismerés, akkor már csak gyógyszeres kezelésre van mód, és a várható életkor is alacsonyabb" - mutatott rá dr. Nyirády Péter, a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinikájának igazgatója. Egy követéses vizsgálat szerint a beavatkozáson átesett 70 év felettiek átlagosan még 11,4, míg a gyógyszerest kezelést kapók 7,4 évig éltek. A 70 év alattiaknál ez 11,3, illetve 8,8 év. Ebből a jelentős különbségből is látszik, mennyire fontos a korai felismerés.

Ezek a szűrővizsgálatok ajánlottak

Éppen ezért aki bármilyen urológiai panaszt, például gyakori vizelési ingert észlel, annak egyből érdemes felkeresnie a szakrendelést. Továbbá a szakmai javaslat szerint 40 és 50 éves kor között legalább egyszer érdemes jelentkezni egy olyan vérvizsgálatra, ahol a PSA , azaz prosztataspecifikus antigént nézik meg. Emellett egy olyan prosztatavizsgálatot is kell végeztetni, amikor a szakorvos a végbélen keresztül megtapintja a prosztatát. Akinek a közvetlen családjában előfordult már a betegség, annak 45 éves kortól, a többieknek 50 éves kortól ajánlott egy-két évente megvizsgáltatni magukat.

Ha idejében diagnosztizálják, jobbak a prosztatarák túlélési arányai. Fotó: Getty Images
Ha idejében diagnosztizálják, jobbak a prosztatarák túlélési arányai. Fotó: Getty Images

A férfiak egészségtudatossága nagyban elmarad a hölgyekétől, sokszor pont a női családtagok beszélik rá a férfiakat a vizsgálatra. A szűréseken túl pedig az általános egészséges életmód is nagy jelentőséggel bír. A legfontosabb a változatos táplálkozás, az optimális testsúly és a rendszeres testmozgás. "Ezzel egyébként a krónikus megbetegedések 60 százalékát lehet megelőzni, ami igaz a prosztatarákra is, amelynek egyébként nincsenek specifikus tünetei" - húzta alá dr. Kovács Petra, a Semmelweis Egyetem Urológiai Klinika szakorvos jelöltje, aki úgy látja, hogy a fiatalabb generáció már tudatosabb az egészségével kapcsolatban.

Éljen a lehetőséggel!

A Semmelweis Egészség Napok Az urológiai szűrővizsgálat jelentősége című online eladásán résztvevők közül közel százan - összesen 96-an - jelentkezhetnek az Urológiai Klinika által szervezett ingyenes prosztatarák-szűrésre, amelyet szeptember 12-én tartanak. A vizsgálatra való regisztráció pontos menetéről a július 22-i online előadásról szóló tájékoztató e-mailben kapnak részletes információkat az érdeklődők.

A Semmelweis Egészség Napok következő rendezvénye 2020. július 22., szerda 16:00-20:00 óra között lesz. A programok regisztrációkötelesek, az online részvételhez a Zoom program szükséges, amely innen tölthető le ingyenesen. A részletes program és a regisztráció pedig ide kattintva érhető el.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra