Így kell megfelelően használni az arcmaszkot

A koronavírus-járvány elleni védekezés részeként egyre több ember visel különféle maszkokat, amelyek segíthetnek csökkenteni az esélyét annak, hogy elkapjuk a betegséget, illetve hogy megfertőzzünk másokat, amennyiben tünetmentes hordozók vagyunk. Bizonyos szabályokat azonban fontos, hogy betartsunk a maszkviselésnél, akármilyen fajtát is sikerült beszereznünk.

Mielőtt feltennénk a maszkot, tisztítsuk meg alaposan kezeinket: mossuk meg szappannal és vízzel legalább 20 másodpercen keresztül, vagy dörzsöljük be a kezeinket valamilyen alkoholos kézfertőtlenítővel. Győződjünk meg róla, hogy a maszk anyagában nincs semmilyen sérülés, szakadás. Lehetőleg próbáljuk úgy feltenni, hogy a pántokon kívül minél kevesebb részéhez érjünk hozzá.

Egy perc alatt kész ez a maszk A kutatók utána jártak, milyen anyagból érdemes otthon szájmaszkot készíteni. A párnahuzattól a flanel pizsamán át a papír porzsákig mindent megvizsgáltak. Mutatjuk az eredményeiket és egy módszert, amivel könnyen készíthetünk magunknak arcmaszkot.

Nagyon fontos, hogy a maszk a szánkat és az orrnyílásainkat is teljesen befedje - ha például az orrunkat szabadon hagyjuk, és csak a szánkat fedjük el, az olyan, mintha nem is viselnénk semmit. Győződjünk meg róla, hogy a maszk pontosan illeszkedik, és ha sikerült a megfelelő pozícióban rögzíteni, akkor többé lehetőség szerint ne érjünk hozzá addig, míg le nem vesszük. Ha valami miatt mégis meg kell érintenünk, akkor mossunk előtte kezet vagy használjunk kézfertőtlenítőt, és ezt ismételjük meg azután is, hogy a maszkhoz hozzáértünk. Viselés közben a maszkot ne toljuk az állunkra és húzzuk vissza onnan.

Nagyon fontos, hogy az orrnyílásokat és szánkat is teljesen befedje a maszk. Fotó: Getty Images
Nagyon fontos, hogy az orrnyílásokat és szánkat is teljesen befedje a maszk. Fotó: Getty Images

Egyszer vagy többször használatos a maszkunk?

Az egyszer használatos maszkokat semmiképpen se viseljük többször, mivel az akár még meg is növelheti a fertőzésveszélyt. Mielőtt eltávolítjuk a maszkot, alaposan mossunk kezet, vagy használjunk kézfertőtlenítőt, majd lehetőleg a pántjainál fogva próbáljuk meg levenni az arcunkról. Az eldobható maszkot ezután dobjuk ki egy fedéllel rendelkező kukába, majd mossunk ismét kezet.

Ha mosható textilmaszkot hordunk, azt is a pántjainál fogva próbáljuk levenni, majd helyezzük fedeles szennyeskosárba. Ezeket a maszkokat is csak egyszer használjuk, majd a lehető legmagasabb hőmérsékleten mossuk ki és száradás után alaposan vasaljuk is át őket, hogy minél kevesebb kórokozó maradjon rajtuk. Textilmaszkokból érdemes több darabot beszerezni, hogy váltogatni tudjuk őket. A szennyes maszkokat egy külön tárolóban vagy zacskóban tanácsos gyűjteni mosásig.

Tudod, mennyit kell innod különböző életkorokban? Teszteld tudásodat!

A maszkviselés mellett a legtöbbet úgy tehetünk a megfertőződés ellen, hogy rendszeresen és alaposan mossuk a kezünket . Emellett pedig tudatosan próbálunk figyelni arra, hogy minél kevesebbet nyúljunk az arcunkhoz. Kiemelten fontos az is, hogy tartsuk be a kijárási korlátozás szabályait, és csak jó okkal hagyjuk el a lakásunkat. Ha pedig így teszünk, ügyeljünk a társadalmi távolságtartásra, és 2 méternél közelebb ne menjünk az otthonunkon kívül más emberekhez.

Forrás: Healthline

Nem volt maszkja, Toy Story-sisakban ment bevásárolni egy amerikai nő. Vicces fotóit az nlc.hu cikkében nézheti meg.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Reggel az ország jó részén erősen felhős vagy borult lesz az ég, emellett azonban lesznek kevésbé felhős, sőt derült tájak is. Napközben a felhős részeken gomolyosodik a felhőzet, másutt gomolyfelhők képződnek, amelyek délután jobban össze is állhatnak. Nem valószínű csapadék. A többfelé élénk északi, északkeleti szél északkeleten olykor meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között alakul, de a tartósan felhős nyugati határvidéken ennél hűvösebb is lehet. Késő estére 7 és 12 fok közé csökken a hőmérséklet. A következő napokban már jelentősebb esőtől nem kell tartanuk, sőt egyre hosszabb időre előbújik a nap is. Ennek ellenére semmilyen melegedés nem várható egyelőre.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Borsod-Abaúj-Zemplén
Legrosszabbul:
Szabolcs-Szatmár-Bereg
Kezdjük újra