Charles Darwinról mindenkinek az jut eszébe, hogy a Beagle vitorláson 1831-1836-ban (azaz mindössze 22-27 éves kora között) körbehajózta a Földet, és a galapagosi pintyek tanulmányozása alapján megírta A fajok eredete című korszakos munkáját. Ám tudományos tevékenysége hazatérése után még hosszú évtizedekig tartott, és igen komoly eredményeket ért el többek között a botanikában. A növények szaporodásának megértése stabilizálta evolúciós elméletét a tudományos világ szemében, ennek pedig máig tartó komoly hatása van arra, ahogyan a világról gondolkodunk.
Darwinéknál a növényi szexszel való foglalatosság mondhatni családi örökség volt, amelyet Charlesra a nagyapja, Erasmus Darwin hagyományozott az utódokra, mégpedig úgy, hogy erotikus verseket írt a témáról. Habár a nagy nyilvánosság előtt sokáig nem derült ki, hogy a tudós a szívében botanikus volna, idősödve azonban gyakorlatilag - szinte ki sem dugva az orrát a Down House-ból, kenti vidéki otthonából - már csak a növényeknek szentelte a figyelmét - írja összefoglaló cikkében a Smithsonian tudományos portál.
Mire való a virágok hatalmas változatossága?
Noha Darwin már komoly hírnevet szerzett, és ülhetett volna a babérjain, mégis lankadatlanul dolgozott. A Down House kertjét és üvegházát személyes laboratóriummá változtatta. A távoli egzotikus fajok megismerése miatti utazgatás helyett a világon számos botanikussal és gyűjtővel tartotta a kapcsolatot, akik elküldték neki a növények példányait vagy magvait. De Darwin nem volt szoba- (bocsánat, kerti- vagy üvegház-) tudós, hanem igazi terepmunkásként járta a brit vidéket, hogy megfigyelje az őshonos orchideákat, amelyek formai gazdagsága elbűvölte őt. Hallatlanul izgalmasnak találta a kérdést, hogy miért hoznak a növények olyan sok formájú, méretű és elrendezésű virágot, amikor mind ugyanazt a célt szolgálják, a megtermékenyítést.
Darwin számos botanikai témáról írt, beleértve a húsevő növényeket, de a legfontosabb növénytani munkája az 1862-es orchideákról szóló könyve . Ebben a könyvben és másokban is a virágok formáiról és a keresztporzásról írt, amelyekhez szigorú kísérletekkel szerzett adatokat. Bizonyította a természetes szelekció elméletét, amelyet ezek után széles körben elfogadtak a tudományos körökben. Darwin virágkísérletei emellett megalapozták a növényi szaporodásbiológia tudományát is.
A fajok eredete közzétételét követően Darwin felkészült rá, hogy komoly tudományos bokszmeccsnek néz elébe tudóstársaival, akik kemény kritikákat fognak megfogalmazni. Amit azonban nem látott előre, hogy a tudósként fogják támadni. Mivel A fajok eredete elsősorban Darwin átfogó megfigyelésein alapult, és az elmélettel magyarázta meg a tapasztalatait, a többi tudós azt kritizálta, hogy nincs benne potenciál előrejelzések készítéséhez és a kísérletek irányításához, amire bármely hasznos elméletnek szüksége lenne.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Darwin becsmérlői azt állították, hogy a mű nem más, mint egy vad spekuláció, egy kardinális bűn egy tiszteletreméltó viktoriánus tudományos ember számára. Az orchideák tanulmányozása során azonban Darwin rendkívül szigorú feltételekkel megtervezett és lebonyolított kísérleteket folytatott le és a természetes szelekció elmélete alapján olyan előrejelzéseket tett, amelyek igaznak bizonyultak. Azt jósolta például, hogy számtalan féle alkalmazkodás létezik, amely szavatolja a virágok keresztporzását, vagy azt, hogy más egyedek termékenyítsék meg őket, és ne önmaguk . Ezután kipróbálta a hipotézist több mint egy évtizeden át tartó beporzási kísérletekkel, majd megállapította, hogy az önbeporzás gyengébb egészségi állapotot és növekvő sterilitást eredményez. A beltenyésztett növények, hasonlóan az ilyen állatokhoz, az idő múlásával leromlanak. A jelenséget ma beltenyésztéses depressziónak hívják.
Darwin növényekkel kapcsolatos elméletének bemutatása elmozdította a természetes szelekcióról szóló diskurzust egy olyan biztonságosabb, ismeretlenebb területre, amely elterelte a figyelmet az emberi evolúcióról folytatott intenzív és kilátástalan vitáról. Az orchidea-kutatás a természetes kiválasztódást az absztrakt, vallási és metafizikai spekulációk ingoványos területeiről egy olyan típusú munkához vezette, ahol még az evolúciós elmélettel kapcsolatban szkeptikus vagy ellenséges természettudósok is elképedtek azon, amit Darwin elvégzett és elért az ilyen típusú kutatások során. Ebbe nem lehetett belerángatni az emberi eredet kérdéseit, és azzal diszkreditálni az elméletet.
Az ellenség elleni mozgalom
Maga Darwin is elismerte ezt a stratégiát Asa Grey amerikai botanikusnak címzett levelében, amelyben orchideákról írt művét az "ellenség elleni mozgalomnak" nevezte. Az orchideákról szóló mű megjelenését követő évben, 1863-ban a természetes szelekcióval kapcsolatos tudományos vita Darwin elképzelésének megfelelően eltolódott.
Darwin botanikai munkájának fontossága nem ér véget ezzel a győzelemmel, amely mellesleg a mai tudósokat is meggyőzi a természetes szelekció elméletének értékéről. Kutatása új paradigmát határozott meg a virágok változatosságának tanulmányozására, amely az egész tudományterületet felélénkítette. "Darwin nem csak a botanikában, hanem szó szerint ezernyi más területen inspirált tanulmányokat, amelyek az alapvető feltételezéseiből indultak ki" - fejtette ki Richard Bellon, a Michigani Állami Egyetem 19-ik századra specializálódott tudománytörténésze.
Ez is érdekelhet
Azok a következtetések, amelyeket Darwin a növénytani munkájából vont le, nagyrészt még ma is megállják a helyüket. Nem elégedett meg azzal, hogy megvizsgált egy fajt. Újra és újra elvégezte a megfigyeléseit a különböző fajoknál is, hogy általánosan érvényes eredményeket tudjon elérni. Ahogy ő maga fogalmazott önéletrajzában: "Nem gondolom, hogy tudományos életemben bármi olyan nagy megelégedést adott volna nekem, mint e növények szerkezetének értelmezése."
