Magyarországon a katasztrofális közegészségügyi helyzethez még Trianont sem kellett megvárni. S bár a közbeszédben a Doberdó és Isonzó nevek őrzik a háború iszonytató emlékét, a hátország mindennapjai sem voltak leányregénybe illőek. Ezt egy kevésbé ismert, de elképesztő statisztika is mutatja, amelyet Kovács M. Mária idéz a többek között a magyar orvosok politizálásáról szóló művében (a felhasznált irodalom listáját lásd a cikk végén! - a szerk.). "A háború idején sorozás alá került fiatalok kiábrándító fizikai adatai a tömegek rossz biológiai állapotára hívták fel a figyelmet. Minden száz, valamilyen betegség kapcsán megvizsgált budapesti lakosból 86 gonorrheával fertőzöttnek bizonyult"- írja a szerző. A gonorrhea köznapi neve kankó, de tripperként is ismert, manapság, a 21. században pedig újra fenyegeti a Föld lakosságát.
Büntették a csalfa katonafeleségeket
A nemi betegségek e hihetetlen méreteket öltő terjedése több okra is visszavezethető az első világháború alatt. A "nagy háborúról" mint őskatasztrófáról szóló kötet egyik tanulmányában a két fő okot Siegfried Kogelfranz így foglalta össze: "odahaza a férfiak hiányoztak, a fronton a nők", a háború pedig "szétrombolta a polgári szexuális erkölcsöt is".
A háború idején (1914 és 1918 között) az angol rendőrök például pluszfeladatot kaptak: a katonafeleségek hálószobáit kellett ellenőrizniük. A szalmaözvegyek házasságtörése ugyanis "árthatott volna a katonák harci moráljának, ezért az ilyet az illető családnak járó állami juttatások megvonásával torolták meg" - írja Kogelfranz. Külön e célra nőkből álló különítményeket is felállítottak, hogy őrködjenek nőtársaik fölött, a "szexuálisan izgató irodalmat és a kétértelmű színdarabokat" pedig megelőző cenzúrának vetették alá.
Annak ténye, hogy létezett már ilyen irodalom, mutatja, hogy a változás már korábban elindult a modernizálódó társadalmakban. Bár a szexuális forradalom kifejezést az 1960-as évektől az 1980-as évekig terjedő időszakra értik a közbeszédben, vannak értelmezések, hogy már a XIX. század végén és a XX. század elején is lezajlott egy hasonló folyamat. Többek között Freud fellépése és a modern művészet - térségünkben a ma már ártatlannak tűnő szecesszió - térnyerése jelezte a szexualitás terén a változásokat. A nők egyre nagyobb arányú munkába állása, önálló keresőként való feltűnése, a "vadházasságok" és a házasságon kívüli gyermekek egyre gyakoribbá válása párhuzamos folyamat volt ezzel.
A robbanásszerű áttörést azonban az első világháború hozta meg. A korábbi életviszonyok felbomlására Burucs Kornélia hazai adatai mutatnak rá: "az 1920-ban tartott népszámlálás szerint az ország 8 millió lakosából 2,775 millió a 16 éven aluli gyermek, akiknek 10 százaléka házasságon kívül született".
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Nem csak a bordélyokban csalták a feleségüket
A férfiak tömeges frontra kerülése Kogelfranz szerint "összezavarta az emberek szexuális életét". A német birodalmi hadügyminisztérium például körrendeletben kötelezte a katonafeleségeket a házastársi hűségre, de a propaganda is ugyanerről szólt. A házasságtörő nőket - akárcsak Angliában - a támogatások megvonásával fenyegették. Még drasztikusabban jártak el azokkal a nőkkel szemben, akik hadifoglyokkal álltak össze: szégyentáblára függesztették ki a nevüket, és büntetőjogi szankciókat alkalmaztak velük szemben.
Ezzel szemben a frontra szállított férfiak hűtlenségét az állam nem szankcionálta Németországban, sőt félig-meddig államilag szervezett bordélyokban élhették ki vágyaikat a katonák. A frontközeli kuplerájokat például maga a hadvezetés üzemeltette Kogelfranz szerint. A katonák itt aztán törzsorvos ellenőrzése alatt élhették ki vágyaikat. Ennek megvolt a jól felfogott katonai jelentősége: "a nemi betegségek gyengítették a hadsereg erejét", ezért óvszert és fertőtlenítőszereket osztogattak a katonáknak. A tisztek luxusmulatókban szórakozhattak, így a német hadseregben a nemi betegek aránya másfél, legfeljebb 3 százalékos volt.
Kevésbé voltak "rutinosak" a kanadai csapatok: itt időnként a katonai ütőképességet fenyegető szintre, 29 százalékosra emelkedett a nemi úton szerzett fertőzések aránya. Azaz gyakorlatilag tízből három katona nemi beteg volt. A britek a katonák fertőzésekor nem a férfiakat büntették: ha kiderült, hogy egy nő megbetegítette a katonákat, akkor a nőt ítélték el.
Kogelfranz szerint nemcsak bordélyokban csalták meg feleségeiket a katonák (70 millió férfit soroztak be összességében a különböző első világháborús hadseregekbe): gyakori volt, hogy szeretőt tartottak. Sokszor a meghódított területek lakosságából választottak maguknak "kisasszonyt" - ahogy a katonai zsargon hívta őket (a kevésbé szalonképes kifejezéseket itt most nem idézzük, bár komoly történelmi művekben is szerepelnek).
Saját testüket árulták az otthon maradt nők
A katonák "életmódja" magyarázza a férfiak körében terjedő nemi betegségek terjedését. Az azonban, hogy a pesti lakosság esetében 86 százalékos volt csak a gonorrhea elterjedtsége a háború alatt, mutatja, hogy más tényezőknek is szerepet kellett játszaniuk. Annak, jelesül, hogy a magyar közegészségügyi és társadalombiztosítási rendszer 1914-re még nem épült ki, a fronton harcoló férfiak hozzátartozói pedig többnyire kereset nélkül maradtak.
A helyzet tarthatatlansága már 1914 őszén látszott Kecskeméten: a háború augusztus végén kezdődött, de Péterné Fehér Mária így ír az októberi helyzetről. "A katonai szolgálatra bevonultak államsegélyét a pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőség számította ki. Hiába terjesztette fel a város a névjegyzéket szeptember végén, október közepén még nem érkeztek meg a kiutalások. A polgármesternél naponta 40-100 asszony könyörgött segélyért, olyanok, akiknek férje az első mozgósításkor vonult be."
Bár később kaptak segélyt a rászorulók, Kecskeméten pedig több helyi gyűjtést is rendeztek számukra, s a polgármester, Sándor István is igyekezett mindent megtenni értük, egyes időpontokban a város 19 éven felüli férfilakosságának 65 százalékát (!) besorozták. Így az otthon maradottaknak már nem volt pénze a helyi gyűjtésekre - évekkel a háború kitörése után.
A hadvezetés villámháborúval számolt, nem négyéves, elhúzódó lövészárokharcokkal. Az otthon lévő feleségek, a borzalmas pusztítás nyomán özvegyként maradt nők sokszor csak késve kaptak némi állami segélyt. Főleg akkor számíthattak erre, ha "valódi" házasságban éltek a fronton harcoló vagy ott elesett férfivel (később már ezen is változtatniuk kellett az illetékeseknek, a vadházasságok és a házasságon kívül született hadiárvák száma ugyanis óriásira nőtt).
A megélhetéssel nem rendelkező, oktatásból részben kiszorított, sokszor képzetlen nők kétségbeejtő helyzetbe kerültek az elhúzódó háború miatt. Rendszeres munkát az adott korban nem biztos, hogy vállalni tudtak, hiszen nem voltak óvodák, bölcsődék olyan számban, hogy a gyerekeket el tudják helyezni nap közben. Képzetlenségük és rutintalanságuk szintén akadályt jelentett, de a nők munkavállalása így is óriási mértékben terjedt Magyarországon 1914 és 1918 között: hiányzott ugyanis a munkaerő a gyárakban. Persze, főleg a haditermelésre dolgozó vállalatoknál volt fontos a férfiak pótlása.
Aki viszont nem tudott dolgozni, és kevés vagy semmiféle segélyt nem kapott, sok esetben saját testét volt kénytelen árulni - és ez vetette szét igazán a polgári társadalmat. Még a konzervatív, "kormánypárti", azaz a Monarchia vezetését támogató Budapesti Hírlapban is így írt dr. Zombory László, az Erdélyi Pártfogó Egyesület titkára 1915. október 10-én: "Gyakori eset az is, hogy egy-egy különben is könnyelműbb nő, ilyen körülmények között a kenyérkeresetnek arra a szánalmas útjára lép, amely ideig-óráig anyagi haszonnal jár ugyan, de előbb-utóbb magának is, családjának is végromlását okozza."
A háborút persze férfiak okozták, és ők voltak, akik nem gondoskodtak a pénz és élelem nélkül maradt nőkről. Zombory mégis álszent módon "gyakori esetekről" és "könnyelműbb" nőkről írt. Ám, mint láthattuk, aligha a könnyelműség vezette a nőket a prostitúcióhoz.
A reálisabb kép a Népszavából derül ki, amely 1918-ban rámutatott, hogy a Monarchia széteső társadalmában még a dolgozó nők sem kapnak annyi bért, hogy el tudják tartani magukat. A háború vége felé a lap már nyíltan kimondta, hogy prostitúcióra kényszerítik az alacsony bérekkel a munkásnőket és a női alkalmazottakat.
A híres Goldberger család vállalkozását, a Párisi Nagy Áruházat azzal vádolta a lap 1918-ban, hogy "a prostitúció fészke". Végül a "fészekben" dolgozó, embertelen bánásmódban részesülő nők szervezkedni kezdtek a magasabb bérért. Erre a cég így reagált a szociáldemokrata lap 1918. február 15-ei cikke szerint: "A Párisi Nagy Áruház alkalmazottai, nem bírván megélni az 50-80 és 100 koronás fizetésekből, idejük pedig nem lévén mellékfoglalkozás révén jutni több jövedelemhez - a prostitúció karjaiba vetik magukat."
Felhasznált irodalom:
Péterné Fehér Mária: A városvezetés helytállása az első világháború éveiben. In: Hátországban. Kecskemét az I. világháború idején. Szerk.: Gyenesei József. MNL Bács-Kiskun Megyei Levéltásra, 2015. 77-266.
Szegő Iván Miklós: Prostitúcióra kényszerülnek a Párisi Nagy Áruház elárusítónői? - Nem engedik az eladók szervezkedését. Elsovh.hu .
Egy milliomos arcképe. Népszava, 1918. február 15.
Kovács M. Mária: Liberalizmus, radikalizmus, antiszemitizmus. A magyar orvosi, ügyvédi és mérnöki kar politikája 1867 és 1945 között. Helikon Kiadó, 2001.
Háborús mindennapok - mindennapok háborúja. Magyarország és a Nagy Háború - ahogy a sajtó látta (1914-1918). Szerkesztette: Kaba Eszter. Napvilág Kiadó, 2018.
Az első világháború - A XX. század őskatasztrófája. Szerkesztette: Stephan Burgdorff - Klaus Wiegrefe. Napvilág kiadó, 2010.
Ez is érdekelhet
Burucs Kornélia: Társadalom, nevelés, mozgalom, 1919-1945. Adattár, 1919-1945. História, 1997/5-6. sz. 44-47. https://www.tankonyvtar.hu/en/tartalom/historia/97-056/ch03.html
