Nyilvánvaló, hogy amikor az utcán elkap egy nyári zápor, vagy amikor fejest ugrunk egy medencébe, érezni fogjuk bőrünkön a víz érintését. Mint azonban azt a LiveScience írja, ha az a kérdés, hogy valóban érezzük-e magát a vizet, akkor bizony a válasz: nem. Legalábbis nem közvetlenül, hiszen testünkben nincsenek olyan receptorok, amelyek kifejezetten a folyadékok felismerését szolgálnák. Ehelyett agyunk több érzékszervünk összehangolt működésére támaszkodva igyekszik tájékozódni a különböző felületek nedvességéről, vagy például a páratartalomról.
Szervezetünkben neuronok kiterjedt hálózata, az úgynevezett szomatoszenzoros rendszer felelős az érintés feldolgozásáért. Pontosabban ezek a speciális neuronok – mechano- és termoreceptorok - közvetítik a tapintásból származó információkat a bőrből az agyba. Így válik lehetségessé, hogy pusztán tapintásunk révén felismerjünk különböző tárgyakat, felületeket például, valamint érzékeljük a hőmérsékletet.
Nincsenek azonban olyan higroreceptoraink, mint például a csótányoknak és méheknek, amelyek révén érzik a vizet és a nedvességben, környezeti páratartalomban fellépő változásokat. Így aztán a folyadékokat egyéb érzékszerveink segítségével érzékeljük. Vizuális ingerként látjuk például, ahogy a csapból folyik a víz, és érezzük, amint a zuhanyrózsából áradó cseppek az arcbőrünkre hullanak. Mind közül ugyanakkor a hőérzékelésünk a leginkább mérvadó ebből a szempontból.
Csalóka a hideg
„Ha nedvessé válik a bőrünk, majd elkezd elpárologni, jó eséllyel hűs éreztet fog kelteni” – mutatott rá a LiveScience-nek nyilatkozva Davide Filingeri, a környezet- és érzékszervi élettan szakértője, a Southamptoni Egyetem kutatója. Hozzátette, ennek nyomán a hideg, hűvös érzetet általában véve a nedvességgel társítjuk tudat alatt. Egyben ez a magyarázat arra is, miért tudjuk olyan nehezen eldönteni, hogy megszáradtak-e már odakint a mosott ruhák, amikor egyébként hideg van. Hasonlóképpen ezért érezzük úgy, ha egy hideg padra ülünk le, hogy mintha egy pocsolyába ültünk volna.
Filingeri és munkatársai mindezt több kísérletben is vizsgálták. Elsőként kilenc önkéntes szemét kötötték be, majd egy változó hőmérsékletű szondát nyomtak az alkarjukhoz. Mindössze ennyiből ki kellett találniuk, hogy az egyébként teljesen száraz szonda szerintük nedves volt-e. A kilenc résztvevőből pedig öten annak is hitték, amikor az eszköz hőmérséklete csupán fagypont körüli volt. A kutatók szerint az eredményekből arra lehet következtetni, hogy az emberek elsődlegesen a hőmérséklet alapján ítélik meg, hogy valami nedves-e. „Agyunknak semmiféle eszköze nincs arra, hogy különbséget tegyen a nedvesség illúziója és a valódi nedvesség között” – magyarázta Filingeri.
Később egyébként a csoport elvégezte a fenti kísérlet fordítottját is. Ezúttal langyos, valóban nedves szondát nyomtak az eltakart szemű alanyok alkarjához. Valahányszor a szonda hőmérséklete legalább 4 Celsius-fokkal meghaladta a testhőmérsékletet, egyik résztvevő sem ismerte fel a nedvességet rajta.
