Játék- és könyvadomány a kórháznak

A K&H gyógyvarázs program ismét játékokkal és könyvekkel járul hozzá a beteg gyermekek gyógyulásához.

2011-ben országszerte immár 50 bankfiókban szervezett gyűjtőakciót összesen 35 intézmény gyermekosztálya javára, hogy a kis betegek számára gyorsabban telhessen a kórházban töltött idő. Budapesten négy ponton lehetett leadni a már nem használt, de még jó állapotban levő "kinőtt" játékot, könyveket. Ezeket az adományokat az Egyesített Szent István és Szent László Kórházban gyógyuló gyerekeknek csütörtökön adták át.

"2011 az önkéntesség éve, ezért is kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy ne csak a program adományozzon műszereket, hanem minél több formában bevonjuk a közösséget, a társadalom tagjait a segítségnyújtásba. Ebben az évben kibővített játék- és könyvgyűjtést hirdettünk országos fiókhálózatunk 50 fiókjában, majd októberben mintegy 5000 darab játékot és 2000 darab könyvet összesen 135 ládányi csomagot szállítottunk a gyermekosztályokra, rendelőintézetekbe" - mondta Horváth Magyary Nóra, a bank kommunikációs ügyvezető igazgatója, aki hozzátette, a kórházi tartózkodás alatt nagyon nehéz lekötni a gyermekek figyelmét, ebben is az orvosok, ápolók segítségére lehet egy-egy kedves mesekönyv.

"A beteg ember számára nagy lelki megpróbáltatást jelent az idegen, sokszor ijesztő kórházi környezet. Ez különösen vonatkozik a gyermekbetegekre" - nyilatkozta dr. Rásonyi-Kovács Péter, a Szent László Kórház Telephely igazgatója, főorvosa. Hozzátette: minden segítségért nagyon hálásak, ami oldottabbá teszi a gyermekek számára a kórházi környezetet.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +6 °C
Minimum: +2 °C

Erősen felhős vagy borult, helyenként párás időre számíthatunk, legfeljebb néhol lehet szitálás, gyenge eső. Késő délután, estefelé nyugat, északnyugat felől elkezd határozottabban szakadozni a felhőzet. Az északira, északnyugatira forduló szél az Észak-Dunántúlon helyenként megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 2 és 7 fok között valószínű. Késő este -1, +4 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra