Nyakunkon a jó idő, az ablakból beszűrődő napfény pedig egyre több embert csalogat ki a négy fal közül a természetbe. Hogyha sikeresen leküzdöttük a tavaszi fáradtságot , és még a fürdőruhaszezon előtt szeretnénk jó formába kerülni, rengeteg tömegsport áll a rendelkezésünkre, melyek közül az egyik legnépszerűbb a futás.
Ennek egyik okát sajnos már cikkünk elején meg kell, hogy cáfoljuk: gyakori tévhit, hogy nem kell miatta komolyabban költekeznünk. Ha nem is olyan költséges sport, mint például a síelés, de a futásba is tanácsos beruházni, hiszen ez az egészségünkben térül meg. Egy, a lábunknak vagy a futófelületnek nem megfelelő cipő rövid úton elveheti a kedvünket mindenfajta testmozgástól, hosszú távon pedig akár maradandó károkat is okozhat. A hagyományos cipőktől eltérően azonban a futócipőt nem a kinézete vagy a márkája alapján érdemes kiválasztani: célja, hogy megőrizze lábunk épségét a kocogással járó, fokozott terhelés esetén is.
A sarkalatos Achilles-ín
Nincs két ugyanolyan lábforma, de még a bal lábunk is jelentősen eltérhet a jobbtól. Ha tudjuk, hogy valamelyik lábunk nagyobb, vagy kényelmetlenül szokott állni rajta a frissen felhúzott cipő, érdemes erre próbálni. Méret tekintetében pedig inkább felfelé kerekítsünk, ha a hétköznapokban 40-es cipőt hordunk, futáshoz érdemes a 41-es, vagy akár 42-es méretek között válogatni. Sokan beleesnek a hibába, hogy túl szűk cipőt vásárolnak, amely összeszorítja az ujjakat és irritálhatja az Achilles-ínt . Akinek utóbbival volt már gondja, érdemes megvizsgálni a cipő sarokrészének kialakítását is, a bélés anyaga nem jó, ha túl kemény, ugyanakkor stabilan kell, hogy fogja a bokát. Kikopott sarokbélésű cipőnek a kukában a helye, még túrázni se vigyük magunkkal. A kidörzsölt Achilles hajlamos a gyulladásra, amely kellő kezelés nélkül akár sebészi beavatkozást is igényelhet.
Merre dől a boka?
Helyes futótechnikát alkalmazva (tehát nem csoszogunk, és nem díszlépésben csapjuk a bokánkat) elsőként a sarkunk érintkezik a talajjal, majd talpunkon végiggördülve a lábujjainkkal hagyjuk el azt utolsónak. Talajfogáskor egyeseknek kifelé, míg másoknak inkább befelé dől a bokája, míg van olyan, akinek teljesen egyenes marad. Hogy melyik kategóriába tartozunk, azt az úgynevezett „vizes teszt” gyorsan eldönti: ha vízbe lépve lábnyomunk szinte teljes egészében lenyomatot képez, úgy a befelé dőlő (pronáló) típusba tartozunk, hogyha talpunk vonala félig látszik, úgy a hagyományos (neutrális), ha pedig a fogyó hold utolsó negyedéhez hasonlóan csak egy csík marad talpunk nyomán, úgy pedig a kifelé dőlő (szupináló) bokák társaságát erősítjük. Bizonyos cipőboltokban egy hőérzékelő lapot is rendelkezésre bocsátanak, amelyre ráállva az előbb körülírt mintázat egyike rajzolódik ki.
- Befelé dőlő (pronáló) típus
Az alacsony lábboltozatú emberekre jellemző, akiket kisebb-nagyobb mértékben a lúdtalp is érint. Cipőnket ilyenkor befelé tapossuk ki, bokánk vonalát követve befelé kezd ívelni. Erre a lábfajtára egyenes vonalú cipőt érdemes húzni, melynek a talp középső része keményebb, tömörebb, így kompenzálja a boka bedőlését. - Hagyományos (neutrális) típus
Ez a legideálisabb állapot, ilyenkor talajfogáskor nem terheljük túl sem a talp külső ívét, sem pedig a belső boltívet. A legtöbb cipőt is erre a fazonra gyártják. - Kifelé dőlő (szupináló) típus
A pronálóval ellentétben itt a boka külső ívére összpontosul a legnagyobb megterhelés, elsősorban a magasabb lábboltozatú futókat érinti. Ilyenkor jobban kipárnázott cipő az ideális, amely a lábfejet inkább befelé irányítja, és nagyobb felületre osztja el a megterhelést. A három lábtípus közül ez a legritkább.
Hogyha kiderítettük, lábunk milyen típusú cipőt igényel, már csak azt kell eldöntenünk, hogy hol szeretnénk használni. A futócipőknek két fő fajtája van: a beton futócipőt nem csak az aszfaltra, de a futópadra és rekortán pályára is jól használhatjuk, míg aki igazán a természetbe vágyik, annak terep futócipőre kell beruházni. Fontos, hogy az egyik nem helyettesítheti a másikat, kialakításuk ugyanis az igénybevételhez igazodik: a terep futócipő tömörebb anyagból készül, kevésbé hajlékony és nehezebb is, a lábat teljesen bezárja. A sáros terep miatt tanácsos lábszárvédőt (kamáslit) is használni hozzá. Az aszfaltra készített cipők ezzel szemben könnyűek, hajlékonyabbak, talpuk puhább, így kényelmesebbnek is érződnek viseléskor a terepre gyártott társainál.
A futócipő nem a korral, hanem a megtett kilométerekkel öregszik, átlagos élettartamát körülbelül 800-1000 kilométerre teszik. Ennél nagyobb távot akkor sem tanácsos megtenni benne, ha látszólag jó állapotban sikerült megőrizni. Kezdő futók gyakran „katonásabban” rakják a lábukat, túlságosan odaverik a földhöz, ami nem csak a bokát, de a cipőt is nagyobb igénybevételnek teszi ki. Ők, valamint a túlsúllyal küzdők inkább 800 kilométer alatt váltsanak cipőt. Megóvhatjuk állagát továbbá úgy is, hogyha gépi mosás helyett kézzel takarítjuk le – a magas hőfokú víz ugyanis károsíthatja a talp védelmét szolgáló, a szivacsos anyag minőségét.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
