Sportitalok - nem csak sportolóknak

Teljesítmény-centrikus világunkban nemcsak az eredményre kötelezett élsportolók, hanem "civilek" is felkapják a fejüket arra, ha egy-egy termék reklámja a teljesítmény megőrzését, növelését ígéri - ilyenek például a sportitalok. Ismerjük meg ezeket!

Intenzív igénybevétel esetére

A sportitalokat azért fejlesztették ki, hogy az élsportolók a felkészülés intenzívebb szakaszában ezt fogyasztva megfelelő összetételű itallal tudják pótolni az izzadással leadott anyagokat és a felhasznált energiát - mondta Pilling Róbert dietetikus. A víz a fokozott igénybevétel esetén nem jó, mert hipotóniás, alig van benne ásványi anyag, így nem pótolja az elvesztett ásványi anyagokat. Ráadásul az arra érzékenyeknek hasgörcsöt okozhat, mivel a hipotóniás jelleg miatt még vizet von el, ahelyett hogy pótolná.

A sportitalokat viszont tudományos alapossággal erre a célra állították össze, elsősorban élsportolóknak. Ezek izotóniásak, vagyis a folyadék ionnyomása megegyezik a szervezet belső tereinek ionnyomásával, amelynek normál értéke mindenkinél ugyanaz. Az ilyen célra szánt italok szénsavat nem tartalmazhatnak, ugyanis a mozgás közben felszabaduló szénsav akár még a gyomorfalat is megrepesztheti. A sportitalok ásványianyag-tartalmában főleg a kálium és a magnézium dominál, de kalciumot, esetleg cinket is tartalmazhatnak, ami a szénhidrátfelvételt serkenti. A bennük lévő szénhidrát glükóz (szőlőcukor) vagy fruktóz (gyümölcscukor), ami lassabban emeli a vércukorszintet. A vitaminok közül elsősorban az anyagcserét serkentő B1, B2, B6 vitaminokkal egészítik ki ezeket a speciális italféléket. Koffein és egyéb serkentőszer azonban nem lehet bennük.

Semmilyen egészségkárosító hatásuk nem ismert, tehát bárki fogyaszthatja őket. Ám egészséges, csak átlagosan aktív emberekre különösebb hatásuk nincs, ezért általában tulajdonképpen fölöslegesek. Nagyon jó szolgálatot tehet viszont hirtelen bekövetkező nagy vízveszteség esetében: hányás, hasmenés, nagyfokú izzadás után. Igazán azoknak ajánlott, akik valóban intenzív mozgást végeznek.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A jó sportital egyben energiaital is

A köztudatban nem különül el eléggé a táplálék-kiegészítők között megismert energia- és a sportital fogalma (a szupermarketek polcain is egymás mellett találhatók), pedig alapvető dolgokban különböznek - kezdte a sportitalok bemutatását dr. Bakanek György, a Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium sportegészségügyi szakértője. A legegyszerűbben úgy lehetne megfogalmazni, hogy a jól megválasztott sportital egyben energiaital is, viszont ez fordítva nem igaz: az energiaital nem alkalmas a sportitalnak, amit elsősorban a fizikai igénybevétel során, a verejtékkel elvesztett folyadék pótlására állítottak össze.

Mivel az energia gyors pótlását is tőle várják, így mielőbbi felszívódást kell biztosítania. Összetétele akkor optimális, ha egyszerű és összetett szénhidrát is van benne, amelyek a vércukorszintet rövidebb és hosszabb távon is növelik, valamint, ha izotóniás. A jó sportitalnak tartalmaznia kell C és B vitaminokat, ásványi sókat (pl. magnéziumot, kalciumot). Fontos, hogy ne legyen benne tartósító - mert az megterhelhetné a májat -, és az sem közömbös, hogy jóízű-e. A tartósítószert a sportitalok jelentős részénél úgy küszöbölik ki, hogy a terméket por alakban hozzák forgalomba, és a sportoló közvetlenül a felhasználás előtt maga oldja fel ásványvízzel. A sportolók számára fontos az is, hogy a készítményről doppinglaboratóriumi mérés is tanúsítsa, hogy semmilyen doppingszert nem tartalmaz, nem ütközik a szigorú szabályokba. Az igazi jó sportital emellett elfogadható áron kerül forgalomba. Mindezen követelményeknek leginkább a por alakú készítmények (pl. Verofit, Isostar) felelnek meg, de a piacon szép számban jelentek meg az oldott, palackozott termékek is. Rögtönzött szerkesztőségi tesztünk ezeket vette közelebbről szemügyre.

Nem árt, nincs mellékhatása

A sportitalokat edzés alatt célszerű fogyasztani, mielőtt még a szomjúság jelentkezik. Ellentétben az egyéb táplálék-kiegészítőkkel, amelyek nem mindenkinek egyformán jók, sőt, adott esetben túladagolást is okozhatnak, a sportitaloknak nincs ellenjavallata. Nemcsak élsportolóknak ajánlhatók, hanem hobbiszinten sportolóknak is, sőt, minden olyan esetben, amikor nagy megterheléssel járó fizikai munkát végez valaki, vagy nagy melegben dolgozik, védőitalnak is megfelelő.

A déli tájakon, nagy forróságban utazók gyakran szenvednek fertőzés miatti hányástól, hasmenéstől. Az ilyenkor feltétlenül szükséges folyadékpótlás talán legkíméletesebb módja a sportital fogyasztása, mivel izotóniás, szénsavmentes, nem ingerli a gyomrot és gyorsan felszívódik. Előnye az is, hogy önmagában nem hizlal, gyors felszívódású energiabevitelt ad, nem deponálódik.

A gyerekek is már hat éves kortól fogyaszthatják, nem árthat, nincs mellékhatása. A fogyasztható mennyiség sincsen korlátozva, de az is igaz, hogy ebből kisebb mennyiséggel oltható a szomj, mintha vizet inna az ember, hiszen a sportital nemcsak a folyadék-, hanem az ásványi anyagveszteséget is pótolja.

Házi(Patika) teszt

A HáziPatika.com hat munkatársa kóstolta végig az egyik legnagyobb hipermarketben fellelhető öt palackos (oldott állapotban, nem poralakban kapható) sportitalt.


A BUSZESZ Rt. izotóniás, energiaszegény, gyümölcscukorral és édesítőszerrel ízesített citrom-narancs-grapefruit szénsavas üdítőitalként határozza meg a Watt+Sport nevű termékét. Két és fél decis fémdobozba csomagolva kerül forgalomba. A szerkesztőségben végzett gyorsteszt eredményeként az elérhető 30 pontból 22-t ért el. Általában kellemes illatú, üdítően savanykás, frissítő italnak ítélték, az íze többeket a citromos Deit, illetve a Sprite ízére emlékeztetett, de olyan is akadt, aki borzalmasnak minősítette. Kifogásolták viszont, hogy nem tartozik igazán a sportitalok közé, hiszen szénsavat tartalmaz. Igaz, készítői sem állították róla, hogy sportital: csak a neve meg a doboz grafikája utal ilyen célú felhasználásra.


Az Olympos-Top Élelmiszeripari Kft. által gyártott TopJoy Fitness Sport izotóniás meggy-citrom üdítőital ugyanilyen eredményt ért el: a 22 pont jelzi, hogy jónak, de legalábbis elfogadhatónak találták. Félliteres műanyag palackjából akár kerékpározás közben is lehet inni, mert ivószeleppel van ellátva. Az ízét gyermekital-szerűnek, szörpjellegűnek találták, talán legpontosabban az a kolléga írta le, akinek a nagymama szilvabefőttjének leve jutott róla eszébe. Akadt, aki túl édesnek, szomjoltásra kevésbé alkalmasnak találta.


A Németországból származó, a Coca-Cola által forgalmazott Powerade-ról megoszlottak a vélemények. Akadt, aki szerint ez az igazi, izotóniás, nem túl édes, nem tolakodóan erős illatú sportital, más viszont híg, mesterséges, "műanyag" ízűnek találta, mely "fényképről sem látott gyümölcsöt". Az elérhető 30-ból 17-et kapott.


Legjobban, 24 pontot elérve a Gramex 2000 Kft. által forgalmazott Vitalade szerepelt. "Finom, itatja magát, de nem igazán oltja a szomjat."- vélekedtek a kóstolók. A Bravo-italokhoz hasonlították az ízét és az állagát.


A hat kóstolónak a Csehországból származó, a Fővárosi Ásványvíz és Üdítoipari Rt. által forgalmazott Gatorade ízlett legkevésbé. Szagát a nyers uborkáéhoz, illetve az állott ételekéhez hasonlították, túlságosan érződik rajta a hozzáadott vitaminok íze, és vasas utóízre is panaszkodtak a tesztelők. Rögtönzött házi tesztünkön mindössze 13 pontot ért el.

HELYEZÉS SPORTITAL PONT
1. Vitalade 24 pont
2. TopJoy Fitness Sport 22 pont
Watt+Sport 22 pont
3. Powerade 17 pont
4. Gatorade 13 pont

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra