"Párja odaadta volna az egyik veséjét"

Új vesét alapjáraton sem egyszerű kapni, akinek pedig kilökődik a beültetett szerve, az végképp nehéz helyzetbe kerül. Ugyan már létezik olyan gyógyszer, amely az ilyenkor kialakuló hiperimmunizációt visszafogja, de azt egyelőre csak Nyugat-Európában alkalmazzák, itthon még nem engedélyezték. De remény azért van erre is.

Szilvia negyven éves, de már a középiskolában tudta, hogy gond van a veséjével, sőt problémája már valamivel azt megelőzően kiderült, egy általános szűrővizsgálaton . "Amikor megtudtuk, hogy baj van, úgynevezett uréterplasztikán kellett átesnem (az uréter húgycsövet jelent). Erre azért volt szükség, mert a vizsgálatok során nem csak az derült ki, hogy egy vesével születtem - ami önmagában nem lett volna baj -, hanem az is, hogy az uréterem egy fejlődési rendellenesség miatt néhol szűk, néhol pedig tág volt. Háromszor próbálták műtéttel helyrehozni, de nem jártak eredménnyel, sőt kiderült az is, hogy 20-21 éves koromra az egyetlen vesém is tönkre fog menni. Ez így is történt" - mondja Szilvia.

Így zajlik a dialízis A dialízis egy vesepótló kezelés, amelynél a vért vagy közvetlenül tisztítják meg a méreganyagoktól, vagy pedig a hashártyát használják fel szűrőként, hogy a szervezetet megszabadítsák a toxinoktól. Kattintson !

Első veseátültetése 1998-ban történt, az új szervet édesanyjától kapta, hosszú évekig működött. Nem volt egyértelmű, hogy mitől kezdett el kilökődni, de végül fölmondta a szolgálatot - amiatt pedig új szervet kellett találni.

Nem minden a vércsoport

"AB a vércsoportom , ami a várólistások között azért számít a rosszban jónak, mert én eszerint elvileg mindenkitől kaphatok vesét. Új szervre mindössze 2 hetet kellett várnom, 2006-ban már be is ültették. Egy évig szépen működött, de amikor a kilökődés ellen szedett gyógyszert lecserélték, beindultak a problémák" - mondja a fiatalasszony. Hozzáteszi, hogy a korábban alkalmazott készítményei beváltak, az átültetés után nagyon szép eredményei voltak. Viszont a gyógyszereket 12 óránként kellett szednie, míg azt, amire váltottak, elég volt csak naponta egyszer bevennie. Viszont nem vált be: a beültetett vese nem tolerálta, elkezdett kilökődni. Szilvia nagyon csúnyán elkezdett vizesedni is, ahogy fogalmaz: volt, hogy 20 kiló vízzel mászkált.

A többedik vese átültetése már érzékenyebbé teszi a szervezetet
A többedik vese átültetése már érzékenyebbé teszi a szervezetet

A helyzet 2007 ősze után már tarthatatlan lett, de 2014-ig még elégnek bizonyult a nagyon komoly diéta. Ezt követően viszont muszáj volt belevágni a művese-kezelésbe . "Nem volt mese, el kellett kezdeni. Azóta hetente háromszor járok hemodialízisre. Már nagyon szeretném, ha a problémám megoldódna, mert az alkalmanként 4 órás kezelés, illetve a vele járó diéta és folyadékkorlátozás nagyon megterhelő" - emeli ki a fiatalasszony, aki már három éve vesére vár.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

Makacskodó szervezet

A többedik vese átültetése már végképp nem olyan egyszerű, ugyanis minél többször kap valaki vesét, annál nagyobb az esélye arra, hogy hiperimmunizált legyen. Ez azt jelenti, hogy a szervezete már mindent ki akar lökni, ami kicsit is idegen. Emiatt is van az, hogy neve már többször felmerült átültetésre alkalmas vesék kapcsán, de egyiket sem fogadta volna be a szervezete. Pont egy éve a párja is odaadta volna az egyik veséjét, de az immunológiai vizsgálatok szerint az sem lett volna megfelelő.

A már többszörös veseátültetésen átesett betegek hiperimmunizációját a nyugati országokban jobban tudják kezelni, ugyanis vannak már olyan gyógyszerek, amelyek őket is nagyobb eséllyel teszik alkalmassá a transzplantációra, de nálunk ezek még nem elérhetők, egyelőre még nincsenek engedélyezve. A készítmények egy 3-6 hónapos kezeléssel készítik fel az érintetteket a műtétre, akik azt követően megkaphatják új veséjüket . Ez a megoldás Szilviánál is működhetne, ugyanis párján kívül van még két-három barátja, illetve rokona is, aki élő donorként neki adná az egyik veséjét. Szerencsére úgy tűnik, van remény arra, hogy ilyen gyógyszert Magyarországon is alkalmazni lehessen, illetve külföldön lehessen megkezdeni a gyógykezelést.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra