Miért kell bizalom a gyógyuláshoz?

Már több kutatás is bebizonyította, hogy a jó orvos-beteg kapcsolat a gyógyítás egyik alapfeltétele, és hogy a gyógyulásban nagy szerepe van az orvos iránt érzett bizalomnak.

A Michigani Állami Egyetem kutatói nemrég arra kerestek választ, hogyan befolyásolja a beteg-orvos kapcsolat a kezelések, terápiák sikerességét. A kutatásban résztvevő betegeket két csoportra osztották. Míg a páciensek egyik felével egy betegközpontú orvos foglalkozott, aki a betegek panaszaival kapcsolatos egyéb aspektusokról is érdeklődött, például a páciensek lelki és szociális hogylétéről, addig a többieket kezelő szakember kizárólag a betegséghez kapcsolódó kérdéseket tett fel, például az érintettek gyógyszerszedési szokásairól. A résztvevőkkel a későbbikekben egy kérdőívet töltettek ki, melyben a többi között arra is rákérdeztek, hogy milyen bizalmi kapcsolat alakult ki a betegek és orvosuk között. A válaszokból pedig egyértelműen kiderült, hogy az első csoport tagjai - akikkel a betegközpontú szakember foglalkozott - jobban kezdtek bízni a kezelőorvosukban.

bizalom, gyógyulás

Tudni kell kommunikálni az orvossal Sajnos az orvos-beteg kommunikáció gyakran akadozik, a félreértések pedig komoly gondot is okozhatnak. De vajon miért nem tudunk kérdezni a rendelőkben, illetve hogyan tudjuk a legkönnyebben kifaggatni az orvost? A témáról dr. Stauder Adrienne pszichiátert, pszichoterapeutát, a Semmelweis Egyetem docensét kérdeztük.

A kísérletnek azonban itt még nem volt vége, a kutatók a jelenség mögött meghúzódó neurobiológiai folyamatokra is kíváncsiak voltak. Következő lépésben a résztvevők egy injekciót imitáló enyhe elektrosokkot kaptak, miközben a kezelőorvosuk fényképét kellett nézniük.

A kísérlet során a kutatók MR-felvételekkel monitorozták a páciensek fájdalomérzékelő központjának aktivitását. A vizsgálat eredménye az lett, hogy a betegközpontú orvosok által kezelt betegeket annyira megnyugtatta az orvosuk látványa, hogy jóval alacsonyabb mértékben reagáltak a fájdalomra. A szakértők azt is kimutatták, hogy a páciensekre odafigyelő orvosok betegei jobb egészségi állapotban fejezték be a kezeléseket.

A bizalom elengedhetetlen a gyógyuláshoz

Néhány éve a Wall Street Journalben megjelent cikkben Leah Binder, az amerikai kórházak biztonság- és minőségfejlesztését támogató Leapfrog Group elnök-vezérigazgatója hívta fel a figyelmet az orvos-beteg bizalom fontosságára. A szakember akkor azt írta, hogy a sikeres ellátás megszervezéséhez az orvosnak és betegnek tökéletes összhangban kell működnie, azaz a sikeres gyógyítás egyik alapja a csapatmunka.

A szakértő szerint ugyanis ha már az első percektől kezdve kölcsönösen jól működik az orvos és betege között a kommunikáció, akkor a szakember könnyebben meg tudja győzni a pácienst a szakértelméről és az iránta való teljes odaadásról. A hatékony kommunikáció továbbá segít a betegek megnyugtatásában és abban, hogy biztonságérzet és bizalom alakuljon ki bennük orvosuk felé. A bizalom pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy a páciens őszintén elmondjon minden fontos információt az orvosának, hogy elfogadja a számára előírt gyógyszereket és terápiákat, és biztonságban érezze magát a kezelés alatt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Életem végéig szednem kell a magas vérnyomás gyógyszert?
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
újraélesztés
Összeesett a férfi, leállt a légzése – segítségnyújtás helyett többen is fotózni kezdték
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
éjszakai lábgörcs
Éjszakai lábgörcs: mit üzen vele a szervezet? – Nem csak fáradtság okozhatja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

A kevésbé felhős, derült tájakon is köd képződik, reggelre csaknem országszerte borult, párás, többfelé ködös idő várható. Szitálás, néhol esetleg ónos szitálás előfordulhat. A légmozgás nagyrészt gyenge lesz, de néhol az Észak-Dunántúlon megélénkülhet a déli, délkeleti szél.Késő estére -1 és +6 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és +5 fok között alakul. Nincs fronthatás, a tartós köd azonban nem tesz jót a hangulatunknak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!