Már nem halálos ítélet a rák

Fontos, hogy tisztában legyünk azzal, mennyire veszélyes betegség a rák, és tudjuk: kockázatát már az csökkentheti, ha egészségesen élünk. Az egyre hatékonyabb terápiák miatt kulcsfontosságúak a szűrővizsgálatok is, hiszen a kezelést ezeknek köszönhetően lehet a leghamarabb megkezdeni.

Világszerte egyre több figyelem irányul a daganatos betegségekre, azok kezelésére, megelőzésére. Nem véletlenül, hiszen például Európában minden negyedik haláleset valamilyen tumorra vezethető vissza. A legveszélyesebb a tüdőrák , amely az összes daganat okozta haláleset 30-35 százalékáért felelős. Így van ez annak ellenére, hogy ma már ismert: ezt a ráktípust az esetek 90 százalékában a dohányzás okozza. Elkerülése tehát igen egyszerű lehetne.

A tüdőrákról, tüneteiről és kezeléséről bővebben itt olvashat !

A megelőzés azért kulcsfontosságú, mert a rák sajnos az a kór, amire az emberiség aligha talál biztos gyógymódot. Heterogén betegségcsoportról van ugyanis szó, egyes típusainak kezelhetősége között hatalmas a különbség: például a gyerekkori leukémia túlélési aránya ma már meghaladja a 80 százalékot, de ma már hasonlóan jól gyógyítható az emlőrák is. Viszont a helyzet nem mindenhol rózsás, például a kissejtes tüdőrákban szenvedőknek még a korszerű terápia mellett is csak 5-10 százalékos esélyük van arra, hogy túlélésük 5 évnél hosszabb legyen.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A rákos megbetegedések esetén nagyon fontosak a szűrővizsgálatok!

A rákos megbetegedések esetén nagyon fontosak a szűrővizsgálatok!

A gyógyulási esélyek szempontjából rengeteget számít, hogy a tumort mikor fedezik fel: például a korai stádiumban fölismert prosztatarák ma már nagy eséllyel gyógyítható . Azt, hogy a rákterápia mennyit fejlődött a közelmúltban, jól mutatja, hogy 2012-ben már 12 millió olyan beteg épült föl daganatos betegségből, akit korábban nem tudtak volna meggyógyítani. Ez a szám a négyszerese annak, amit 1971-ben mértek, és még a 2001-es adatokat is meghaladja 20 százalékkal.

A kezelés mellett a rák elleni küzdelem két legfontosabb eszköze a szűrés és az egészséges életmód. Az előbbi azért kulcsfontosságú, mert az általános szabály szerint a daganatok annál hatékonyabban kezelhetők, minél hamarabb fölfedezik őket. Azaz rengeteget számít, ha már a tünetek megjelenése előtt diagnosztizálják a kórt: ezt ma már megbízható szűrővizsgálatok segítik - az viszont, hogy ezekkel a beteg élnek-e vagy sem, továbbra is az ő felelősségük. Azt mindenesetre illik tudni, hogy a szűrések közül az 50 éven felettieknek már ajánlott a kolonoszkópia, a férfiaknak pedig emellett a prosztatarákszűrés is. Utóbbi különösen fontos, ebben az életkorban ugyanis már minden tizedék férfit érinthet ez a betegség. Ultrahangos emlővizsgálaton vagy mammográfián a nőknek 1-2 évente kellene átesniük, attól függően, mennyi idősek és milyen kockázati csoportba tartoznak. Ugyanez igaz a méhnyakrák-szűrésre , amit 21 éves kor felett 1-2 évente ajánlott elvégeztetni.

Fontos az is, hogy az emberek tisztában legyenek azzal, hogy családjukban előfordult-e daganatos megbetegedés, ez ugyanis ráktípustól függően növelheti annak esélyét, hogy valaki szintén érintett legyen. Ilyen esetben indokolt a szűrővizsgálatokon való részvétel korábbi megkezdése. Tudni kell azt is, hogy a daganatos megbetegedések kockázatát csökkenti az egészséges életmód, a rendszeres testmozgás, a megfelelő táplálkozás, a sok zöldség és gyümölcs fogyasztása, az elhízás kerülése és a dohányzásról való leszokás. Ugyancsak hasznos a mértéktelen alkoholfogyasztás mellőzése és a megfelelő fényvédelem.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra