Nem kímél minket az időjárás (2018.10.24.)

Szerdán erős hidegfront vonul át fölöttünk esővel, záporokkal, északkeleten, keleten néhol akár egy-egy zivatar is lehet, majd délutánra észak-északkelet felől egyre nagyobb területen csökken a felhőzet.

Szélre és csapadékra továbbra is számíthatunk

Szerdán a nyugati, majd északnyugatira forduló szél erős, viharos lesz. Napközben a front előtt délnyugaton még 17-20 fok lehet, máshol 9-16 fokot mérhetünk. Erős hidegfronti hatás várható.

Nem kímél minket az időjárás, időjárás időjárás-előrejelzés időjárás-jelentés humánmeteorológia
Nem kímél minket az időjárás a héten

Csütörtökön nyugat felől erősen megnövekszik, majd délután felszakadozik a felhőzet. Elszórtan várható kisebb eső, zápor. A nyugati, délnyugati szél többfelé élénk, erős lesz. Hajnalra -1, +7 fokig hűl a levegő, délután 10-17 fok várható, keleten lesz hűvösebb.

Pénteken élénk déli-délnyugati széllel, több-kevesebb napsütéssel melegszik az idő , délután 15-20 fok valószínű. Időnként ugyan több lehet a felhő, de csapadék egészen estig nem valószínű.

Milyen idő lesz hétvégén?

Hétvégén előreláthatólag gyakran lesz erősen felhős az ég, többfelé, több alkalommal is kialakulhat eső, zápor, néhol kis eséllyel akár egy-egy zivatar is. Erős, helyenként viharos lesz a délies szél. Jelentősen megenyhülnek az éjszakák, napközben pedig több helyen is 20 fok fölé melegszik a levegő - írja az Időkép .

120 km/órás szelet mértek a János-hegyen A hegyi állomásokon orkánerejű széllökéseket is mértek a fővárosban szerda reggel, az október 24-ére vonatkozó szélmaximumrekord is megdőlt, írja Facebookján az Országos Meteorológiai Szolgálat. Síkvidéken a legerősebb szél reggel 7 óráig Aszódon volt, ott 89 km/órás légmozgást mértek. A szél a továbbiakban is, országszerte erős lesz, számottevő mérséklődésére csak késő délutántól, estétől számíthatunk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +26 °C
Minimum: +10 °C

A fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű. Északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, esetleg egy-egy zivatar. A délnyugati szél megélénkül, több helyen meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között várható. Késő estére 15 és 21 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra