Eltűnőben a vezetékes-, hanyatlóban a mobiltelefonálás

Magyarországon is egyre inkább visszaszorulnak a hagyományos kommunikációs eszközök.

A csevegőprogramok térhódításának folyamatát vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása. Ebből kiderült, hogy a hagyományos telekommunikációs eszközök folyamatos visszaszorulása évről évre megfigyelhető. Mára eljutottunk oda, hogy a "Holnap hívlak. Melyiken?" - párbeszéd már nem a vezetékes vagy mobiltelefonra vonatkozik, hanem valamelyik csevegőfelületre vagy alkalmazásra. Vezetékes telefonon 2005-ben beszéltünk a legtöbbet, azóta 80 százalékkal csökkent a használata: két évtizede még 10 milliárd perc volt a magyarországi éves teljes beszédforgalom, ez 2023-ra kétmilliárd percre apadt.

Az NMHH szerint a mobiltelefon visszaszorulása később kezdődött: míg a csúcsévben, 2018-ban másfél milliárd SMS-t küldünk, tavaly már csak egymilliárdot. A mobiltelefonon folytatott beszélgetések percei 2021-ben tetőztek - akkor egy magánelőfizetésre átlagosan havi 321 percnyi indított hívás jutott. Azóta pedig ez a szám folyamatosan csökken, 2023-ra 304 percre. Nem a mondanivalónk lett kevesebb, hanem a kommunikáció tolódott el a csevegőalkalmazások felé.

telefon
A vezetékes telefonok már régiségnek számítanak. Fotó: Getty Images

Az internethasználók körében végzett 2023-as NMHH-felmérés eredményei szerint a netezők mindössze 4 százaléka nem használja az internetet sem üzenetküldésre (csetelésre), sem hanghívásra, sem videótelefonálásra. A többség - 57 százalék - mindhárom módon kommunikál bizonyos időközönként, és a csetelés inkább a magánjellegű kommunikációban gyakori: erre a célra az internetezők 93 százaléka használja, miközben munkával kapcsolatos kommunikációra csak 53 százalék. Ugyanakkor az üzleti életben vagy az oktatásban mindennapossá vált videótelefonálás lényegében ugyanolyan bevett eszközzé vált a munkában, mint a kép nélküli internetes telefonálás.

A hagyományos telefonos kommunikáció kiváltására számos alkalmazás és program született, manapság is szinte hetente jelennek meg újabb és újabb fejlesztések. Ezek közül a magyar internetezők legnagyobb számban a Messengert, a Vibert és a WhatsAppot használják hanghívásra és csetelésre.

A kutatás szerint amint az az új szolgáltatások igénybevételénél gyakori, az innováció a fiatal korosztályokban terjed el először, az idősebbek jobban ragaszkodnak a hagyományoshoz. Az online kommunikációs eszközöknél ugyanezt figyelhetjük meg: míg a 15-20 évesek alig 3 százaléka egyáltalán nem csetel, a 65 feletti korosztályban ez az arány 13 százalék; internetes telefonálással a legfiatalabbak csupán 28, a nyugdíjaskorúaknak viszont 41 százaléka nem él. Ezzel szemben "hagyományos" mobilhívást (magáncélból) a 15-20 évesek 35 százaléka egyáltalán nem szokott folytatni, miközben az idősebbeknek csak 24 százaléka - derült az NMHH kutatásából.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +10 °C

Erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet. A északnyugati, északi tájakat érintő esőzés egyre kisebb területre korlátozódik, majd főként hazánk déli felében több helyen záporok, zivatarok alakulhatnak ki, amelyeket felhőszakadás is kísérhet. Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkül, elsősorban északkeleten és a Nyugat-Dunántúlon helyenként megerősödik. Zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország északnyugati, északi felében 11 és 18, délebbre 19 és 25 fok között várható. A melegfront nyomában ma egy hidegfront halad át az országon.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Győr-Moson-Sopron
Legrosszabbul:
Komárom-Esztergom
Kezdjük újra