Ezért lesz drágább idén a húsvéti sonka

Több tényező is közrejátszik, de a lényeg: idén még mélyebben kell a zsebébe nyúlnia annak, aki húsvétkor sonkát tesz az asztalra.

A húsvéti sonka idén a tavalyinál is többe kerül majd – tudta meg a Teol.

sonka, húsvéti sonka, húsvét
Drágul a sonka is. Fotó: Getty Images

Többtényezős a drágulás

A piaci logika alapján várható, hogy a következő hetekben és hónapokban emelkedésre kell számítani a sertéshús árában – mondta a Húsiparosok Szövetségének elnöke, Éder Tamás. Ennek fő oka, hogy a sertéshús német tőzsdei jegyzése az elmúlt időszakban jelentős mértékben emelkedett, ami általában befolyásolja a hazai fogyasztói árakat is. A sertéscomb ára az elmúlt négy évben jelentős mértékben, harminc százalék körül emelkedett.

A sertéshús áremelkedése mögött több tényező is áll, köztük a sertéságazat súlyos problémái és az általános élelmiszer-infláció. A sertéságazat a két évvel ezelőtti nehéz éve után, amelyben a felvásárlási terményárak magasak voltak, sok húsipari vállalkozás jelentős veszteséget könyvelt el. A sertéscomb árának növekedése és a fogyasztói vásárlóerő csökkenése pedig további kihívások elé állítja az iparágat.

Tavaly év végéig rekordmértékben növekedtek a hazai élelmiszerárak az Európai Unió tagállamaiban. Részletek

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +11 °C

Jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, az Észak-Dunántúlon azonban kevésbé felhős, napos tájak is valószínűek. Az ország keleti, délkeleti felén fordulhat elő időszakosan gyenge (saras) eső, záporeső, a csapadéknak északnyugaton a legkisebb az esélye. Többfelé megélénkül a déli, délnyugati szél, melyet helyenként erős lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 21 fok között várható, de északkeleten ennél pár fokkal alacsonyabb, míg északnyugaton magasabb értéket is mérhetünk. Késő estére 11 és 17 fok közé hűl a levegő. Az intenzív melegedés hatására melegfronti tünetek is felerősödhetnek napközben.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra