Hihetetlenül megdrágulhat ez az élelmiszer is

Az olívaolaj eddig sem volt olcsó, de most jócskán megugorhat az ára.

Sokan használják étolaj helyett a jóval egészségesebb, ám lényegesen drágább olívaolajat. Ám amint azt a roadster.hu megírta: az elmúlt évek hőhullámait és az aszályt Európa-szerte megsínylette az olajbogyótermés.

olívaolaj, áremelkedés
Nem csak mediterrán fogások készítésére érdemes használni. Fotó: Getty Images

A főbb olívaolaj előállító és exportáló országokban, például Spanyolországban, Görögországban és Olaszországban is drasztikusan romlott a helyzet a korábbi évekhez képest. Utóbbiban a 2022-23-as szezonban becslések szerint 37 százalékkal esik vissza a termelés. Mindez akár 50 százalékos áremelkedést is maga után vonhat.

Ráadásul a megváltozott időjárási körülmények az olívabogyó – és így a belőle sajtolt olaj – minőségét is negatívan befolyásolták - olvasható a roadster.hu-n. 

Az ezerarcú olajbogyó                                                                                                Az olajbogyó, a benne lévő egyszerű zsírsavaknak, a jótékony koleszterinnek és a magas antioxidáns-tartalomnak köszönhető lassítja az öregedést, gyógyítja a reumát, a cukorbetegséget, és javítja az ellenálló képességet is. A-, D-, E-vitamin- és béta-karotin-tartalmának köszönhetően fontos antioxidáns-forrás. Nyugtató hatású anyagok is találhatók benne, melyek stressz esetén jó hatással lehetnek szervezetünkre. Jót tesz a májnak, a bélrendszernek és az izmoknak, megkönnyíti a szív munkáját.

Tudod, mennyit kell innod különböző életkorokban? Teszteld tudásodat!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +5 °C

Napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel, az északkeleti tájakon helyenként azonban zárt is lehet a felhőzet, ott délután néhol záporeső is előfordulhat. A nyugati, északnyugati szelet főként az északkeleti harmadban időnként élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között alakul. Késő estére 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Szombat éjszaka egy hidegfront érkezik, ami néhány fokos lehűlést hoz majd, illetve az időjárás is változékonyabbra fordul a hatására.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Hajdú-Bihar
Legrosszabbul:
Heves
Kezdjük újra