„Valamit tennünk kell, nem fordíthatjuk el a fejünket” – ezzel a felhívással kér segítséget a legszegényebb idősek számára a Civil Bázis Egyesület, amely a Népszava beszámolója szerint krízisalapot is létrehoz. A korai decemberi nyugdíjkifizetés miatt veszélybe kerülhet az 500 ezer legszegényebb nyugdíjas.
A cikkben emlékeztetnek: a decemberi ellátást korábban kapták meg az idősek, a megszokott 10-e vagy 12-e helyett már tegnap jóváírták a számlákon, a következő viszont csak január 12-én érkezik. Így a két nyugdíj kifizetése között a szokásos egy hónap helyett, több mint 40 nap telik majd el. A Civil Bázis Egyesület – és egyébként már több nyugdíjas szervezet is figyelmeztetett –, hogy a 140 ezer forintból, vagy még annál kevesebb havi ellátásból élő idősek nagy bajba kerülhetnek emiatt.
Korábban a Nyugdíjas Parlament kezdeményezte, hogy a legkisebb ellátáshoz jutó nyugdíjasok kapjanak az év végén egyszeri, 40 ezer forint összegű juttatást. Ebből nem lett semmi, a Pénzügyminisztérium a lapnak azt válaszolta: az alacsony nyugdíjjal rendelkező időseknek lehetőségük van egyszeri, méltányossági alapú nyugdíjemelést kérni.