Őket érintette leginkább a koronavírus-válság

Magyarországon a koronavírus-járvány kirobbanása óta az emberek közel fele kevesebb pénzt tud félretenni, mint korábban - derült ki az Intrum követeléskezelő felméréséből. A pandémia miatt kialakult válság a fiatalokat és a nyugdíjaskorúakat érintette a legrosszabbul.

Egy friss tanulmány rácáfolt a mondásra, miszerint a pénz nem boldogít. Kattintson a részletekért!

A fiatalok és a nyugdíjaskorúak pénzügyeit érintette leginkább a koronavírus -válság tavaly a negyedik negyedévben, ugyanakkor a fiatalok csaknem tizede óvatosabb gazdálkodással vagy félállás vállalásával növelni tudta megtakarításait . Az Intrum követeléskezelő évente készíti el az "Európai fogyasztói fizetési jelentését", a reprezentatív felmérésben 24 európai országból több mint 24 ezer európai állampolgár vett részt tavaly ősszel. A háztartások és a fogyasztók kiadásait, bevételeit, fizetési szokásait vizsgáló kutatásba Magyarországról 1000 embert vontak be. Itthon a megkérdezettek kicsit több, mint fele jelezte, hogy a járvány óta kevesebb pénzt tud félretenni, mint korábban. Azok aránya, akik elmondásuk szerint váratlan vészhelyzetben kevesebb, mint egy hónapra elegendő megtakarítással számolhatnak, egy százalékponttal nőtt tavalyhoz képest, 36-ról 37 százalékra.

koronavírus járvány pénzügy válság gazdaság bevétel
Kevesebb pénzt tudnak félretenni a járvány óta a nyugdíjasok. Fotó: Getty Images

Nehéz helyzetben a fiatalok és a nyugdíjasok

Az átlaghoz képest jóval többen kerültek nehéz anyagi helyzetbe a legfiatalabbak közül: a 18-21 éves korosztályban 9 százalékponttal, 33-ről 42 százalékra nőtt azok aránya, akik nem rendelkeznek egy hónapnyi megtakarítással. A 22-37 évesek korosztályában nem változott ez az arány, továbbra is 33 százalék, a 38-44 évesek között 5 százalékponttal, 33 százalékra nőtt, míg a 45 és 65 év közti korosztályokban csökkenést tapasztaltak. A nyugdíjaskorúak között azonban már 9 százalékponttal nőtt a biztonságos tartalékkal nem rendelkezők aránya. A felmérésből kiderült, hogy azok közül, akiknek a jövedelme csökkent az elmúlt évben, 63 százalék a nem létfontosságú kiadásait igyekszik csökkenteni. A válaszadók több mint negyede pedig új, részmunkaidős állást keresett. Különösen a 22 év alatti fiatalok körében volt jellemző a plusz munka vállalása, és a nyugdíjaskorúak közül is 27 százalék keresett állást.

Nőtt a pénzügyi tudatosság

Deszpot Károly, az Intrum Magyarország értékesítési és üzletfejlesztési igazgatója szerint érdekesség, hogy a 37 év alattiak csaknem egytizede válaszolta azt, hogy nőtt tavaly a megtakarított vagyona. Ahogy a korábbi évek felmérései, az idei adatok is azt mutatják, hogy nő a fiatalok pénzügyi tudatossága - tette hozzá. Azok a fiatalok , akik növelni tudták a megtakarításaikat, a legnagyobbrészt ezt a korábbinál óvatosabb gazdálkodással érték el, de viszonylag sokan vannak azok is, akik például plusz munka vállalása miatt többet keresnek, mint tavaly: a 18-21 évesek 17 és a 22-37 évesek 29 százaléka.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra