A pénz tényleg nem boldogít? (2)

Egy friss tanulmány rácáfol az ismert mondásra.

Csak egy dolog boldogít jobban, mint a pénz. Kattintson és tudja meg, miről van szó.

A régi mondás szerint a pénz nem boldogít, ám egy, az Emotion című folyóiratban nemrég megjelent kutatás ennek az ellenkezőjére jutott: igenis lehet kapcsolat az emberek társadalmi-gazdasági helyzete és aközött, hogy mennyire érzik magukat boldognak.

Most még jobban számít, mint 50 éve

A tanulmányt jegyző tudósok egy, az amerikai társadalom változásait vizsgáló felmérés adatait használták fel tudományos munkájukhoz. A korábbi kutatás 1972 és 2016 közt futott, 44 198 alany részvételével. A felmérésben többek közt a következő kérdést is feltették a válaszadóknak: "Mindent összevetve ön hogy érzi, hogy állnak manapság a dolgok? Ön nagyon boldog, elég boldog, vagy nem túl boldog?" A friss kutatást jegyző szakemberek a válaszadókat jövedelmük alapján csoportokba sorolták, majd megnézték, hogyan alakultak a válaszaik az évek múlásával.

A pénz sokkal inkább boldogít, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Fotó: Getty Images
A pénz sokkal inkább boldogít, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Fotó: Getty Images

A tanulmány vezető szerzője, Jean Twenge, a San Diegó-i Állami Egyetem pszichológia professzora a Fox Businessnek elmondta, hogy bizony a boldogság és a jövedelem kapcsolata határozottan erősebb lett az évtizedek múlásával - vagyis boldogabbak, akik többet keresnek. Azt is kiemelte, hogy az, mennyire érezzük magunkat boldognak, sokkal jobban összefügg a bevételünkkel most, mint mondjuk a hetvenes-nyolcvanas években. Tehát a pénz sokkal inkább boldogít , mint néhány évtizeddel ezelőtt.

A tanulmány szerzői nem határoztak meg konkrét éves fizetést, ami alatt az emberek már nem érzik boldognak magukat. "Más tanulmányokkal szemben, amelyek évi 75 ezer dollár feletti fizetéshez kötik a boldogságot, mi arra jutottunk, hogy a több jövedelem nagyobb boldogságot vont maga után - és ez még a nagyon magas éves jövedelemnél is így volt" - mondta a professzor.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra