Többet mozgunk az ágyban, mint hittük

Aktívabb az ember álmában, mint eddig vélték: még az egészséges emberek izmai is sokat mozognak - állapították meg az Innsbrucki Egyetem kutatói.

Korábban úgy gondolták, hogy az izmok alvás közben mozdulatlanok, leginkább az álmodó alvásszakaszban, az úgynevezett REM fázisban. Óránként tíz kisebb mozdulat azonban normális a tudósok szerint. Ha lényegesen több az izommozgás, akkor betegség előjele lehet.

Így alszunk mi - az alvás fázisai Az alvás nagyon fontos szervezetünk megfelelő működéséhez. Ennek az éjszaka folyamán különböző fázisai vannak, melyekre más és más jellemző, ráadásul az altatók is befolyásolják ezeket a fázisokat. Kattintson !

Aktívabbak vagyunk az ágyban, mint gondoltuk

Az Innsbrucki Egyetemi Neurológiai Klinika Birgit Högl vezette kutatásában videofelvételeket készítettek száz alvó férfiról és nőről. Figyelték a szemmozgásukat is, továbbá bőrük színárnyalatát, mérték agyi elektromos tevékenységüket, álluk, karuk és lábuk izmainak feszültségét, légzésük jellemzőit és szívritmusukat .

A műszerek segítségével kicsi, szabad szemmel nem látható izommozgásokat lehetett kimutatni - mondta el az APA osztrák hírügynökségnek Ambra Stefani, a kutatás egyik részvevője. Volt, hogy csak rövid izomremegést tapasztaltak, de olyan is, ahol a láb felemelkedett kicsit.

Miközben álmodunk, az izmaink is aktívabbak
Miközben álmodunk, izmaink is aktívabbak

Óránként átlagosan tíz izommozgást mértek: az úgynevezett REM szakaszban, amikor az álmokat látjuk, valamivel többet, mint a többiben. "Nagyobb, összetett mozgások azonban egészséges emberek REM fázisában nincsenek, az izmok ilyenkor nyugalomban vannak, az alvó sem magát, sem a vele közös ágyban alvó társát nem veszélyezteti azzal, hogy az álmait eljátssza" - tette hozzá Stefani. Az egészséges ember álmában megfigyelhető kis remegéseknél, izomrándulásoknál lényegesen több mozgás vagy a REM fázis alatti nagyobb mozdulatok a REM-alvás zavarának előjelzői lehetnek, ez pedig a Parkinson-kór kockázati tényezője - hangsúlyozta.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +7 °C

Nagyobbrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, de délután északkeleten, és a Dunántúl északi felén már lehetnek napos időszakok. Elsősorban a délnyugati, déli megyékben kell többfelé esőre, záporra számítani. A többfelé élénk északias szél északkeleten meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 19 fok között alakul, a déli csapadékos tájakon lesz a leghűvösebb. Késő estére 7 és 12 fok közé hűl le a levegő. Fronthatással nem kell számolni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Somogy
Legrosszabbul:
Bács-Kiskun
Kezdjük újra