Egy tűt nem lehetett leejteni a közönség soraiban, miközben az előadásra várakoztunk. Talán soha nem volt még ilyen nagy kihívás a mai kor emberének megtalálni a belső békét, amihez az utat sokan Dr. Máté Gábor könyvein, előadásain, beszélgetésein keresztül keresnek.
Bár hét napon
belül hazánk volt a negyedik ország, ahol több száz ember hallgatta Máté Gábort, A Belső Béke Útja
című előadásán Budapesten is teltház volt. A nyolcvanéves
kora ellenére is dinamikus mozgású és gondolkodású orvos rendkívül értékes
gondolatokat osztott meg a közönséggel. Az előadást nemcsak a helyszínen hallgatták; online is több ezren követték.
A pszichiátert mind orvosszakmai munkája, mind pedig a betegeivel folytatott beszélgetések arra sarkallták, hogy az emberi traumák okozta sebek gyógyításának lehetőségeit kutassa. A palliatív osztályon töltött évei során számtalan alkalommal beszélgetett haldoklókkal. Vajon miket bánunk meg utolsó napjaink során, amikor érezzük, hogy közel a vég?
Nem nehéz megtalálni a választ, ha a mindennapjainkat tekintjük. Alapvetően meghatároz minket a társadalmi és geopolitikai helyzet, a munkahelyünk, tágabb és szűkebb családunk. Ráadásul korunkban már nem elég, ha a pénztárcánk és lehetőségeink szerint öltözködünk, mert a virtuális világ arcunkba nyomja, hogyan néznek ki, és miket tesznek azok, akiket követünk a közösségi médiában. Tömegek igyekeznek másolni őket.
„Mikor én szabadságról beszélek, akkor egy lehetőségről beszélek. De egy olyan fajta lehetőségről, ami sajnos elég ritka az emberi életben. A probléma alapvetően mindig a gyerekkorban kezdődik. Rá kell jönni, hogy amikor egy belső megérzést elnyomunk magunkban - amit később keservesen megbánunk, hiszen azt kellett volna tennünk, amit súgott - akkor a legkorábbi éveink eseményeibe kell visszanyúlnunk, hogy megtaláljuk a választ – mondja Máté Gábor. – Ha a természetre tekintünk, vagy akár kimegyünk a veteményesbe, azonnal látjuk, hogy a környezet milyen hatással van egy élőlény fejlődésére. Amikor egy palánta kókadt, vagy a fán látjuk az elhalás jeleit, nem arra gondolunk, hogy ’mennyi mindent tehetett volna magáért’ ez a fa, hanem arra, hogy a környezetéből milyen hatások érték. Kapott-e elég vizet, tápanyagokat? Sok volt a napfény vagy kevés? Ezek után miért is gondolnánk azt, hogy ránk, emberekre a környezet, a megfelelő nevelés nincs maradandó hatással? Az emberi fejlődésnek is megvannak a szükséges körülményei, elvárásai, szükségletei.”
A szüleinket nem
választhatjuk meg, a környezetünk is adott, a történelmi, társadalmi közegünk
szintén. Hogy a család biológiai, genetikai, lelki csomagja hozzánk kerül-e,
nem a mi döntésünk. Egy korai trauma, amely egy gyermeket érhet,
kitörölhetetlen nyomot hagy. „Azok az
emberek aztán, akik többféle betegséggel küzdenek, lelki, mentális és fizikai tünetektől szenvednek, mind ezekről a traumákról beszélnek. Körülbelül öt évvel ezelőtt járt
nálam egy fiatal hölgy, akinél kiderült, hogy olyan autoimmun betegségben szenved,
amely gyógyíthatatlan. Az orvosok elmondták neki, hogy élete végéig gyógyszert
kell szednie, és el kell fogadnia az állapotát. Hosszas beszélgetések és a
pszichoterápia nyomán rájöttünk a testi betegsége eredetére, a lelki trauma
okozta sebeket igyekeztünk feltárni, és az illető tökéletesen meggyógyult. Gyermeke született, egészséges, és nem szed gyógyszert. Lehetősége van arra,
hogy megtalálja a belső szabadságot és békét. Ezzel a példával csak azt
szerettem volna bemutatni, hogy a fizikai betegségeknek mindig meg lehet, és meg kell találni a belső okát. Saját tapasztalataim, amelyeket az elmúlt
évtizedekben gyűjtöttem, meggyőzőek ebben a tekintetben.”
A
túlélés maga az alkalmazkodás. Egy gyerek ezt az üzenetet kapja a világtól, amikor
elkezd növekedni, és ezek alapján éli az életét. Az érzések elnyomása, a „nem
lehetek gyáva” gondolata olyan utat mutatnak, amely csak később, akár egy
testi betegség formájában bosszulja meg magát. „Miközben a szülőket egyre több
stressz éri, a gyermekek traumái a legtöbbször megoldatlanok maradnak, és
csak felnőttkorban mutatkoznak meg. Az érzelmek átélésének lehetősége - különös
tekintettel a fájdalomra, a haragra, a szomorúságra és az ürességre – például mesékkel megmutatva olyan biztonságos érzetet adhat, ami megvédhet a sebezhetőségtől.”
Máté Gábor saját maga is élt át traumát gyerekkorában, amely – bevallása szerint – a mai napig befolyást gyakorol az életére. „Íme, egy festmény, amelyet a feleségem készített egy fénykép alapján. Körülbelül három hónaposan ülök anyám ölében. Ez azt a pillanatot rögzítette, amikor édesanyám már sárga csillagot viselt. Fogalma sem volt róla, hogy túléli-e a háborút, de engem meg akart menteni, ezért az utcán egy ismeretlen keresztény asszonynak adott, aki elvitt a rokonaimhoz… Ezen a képen nem egy pár hónapos csecsemő, hanem egy iszonnyal teli, szinte évtizedeket megélt ember néz vissza rám a saját arcomból. Bár pár hónap múlva újra anyámmal voltam, ezt a traumát a lelkem és a testem azóta sem tudta feldolgozni.”
Miközben a gyógyítással foglalkozott, maga is átélte a betegek fájdalmait. Miközben a nyugati világ büszkén tekint az egészségügyi szolgáltatásaira, egyre több a krónikus beteg, és romlik a népesség általános egészségi állapota. Mikor a racionális alapokon nyugvó orvostudomány találkozik az együttérzéssel,
valószínűleg jóval hatékonyabban segíthet, mint mikor csak a fizikummal foglalkozik.
„Ha egy gyermeket szavakkal, fizikailag vagy akár szexuálisan bántanak, akkor tartós stresszt és szorongást él meg, és traumatizálódik. Nem érti, miért vele történik ez. Végül úgy igyekszik feldolgozni, hogy azt gondolja, vele van a baj. Vagyis ő rossz. Amikor ez a gondolat megfogalmazódik benne, szinte abban a pillanatban elveszíti a kapcsolatot önmagával. Aki rossz, az nem érdemel jót. Az illető hajlamossá válik a bezárkózásra, az elfojtásra. És a legrosszabb, hogy ezt nem ismeri fel, és éveken keresztül – vagy akár az egész életén át – így él.”
Dr. Máté Gábor online nézői kérdésekre válaszolt az előadás második részében. „Egy trauma oldásához kell-e mindig külső segítő, vagy a mély felismerések, belső munka is lehetővé teszi a fejlődést?”- hangzott el. „A kérdésre Buddhát hoznám példának, ha megengedik. Ő is traumatizált volt, bármennyire hihetetlen, hiszen az anyja röviddel a megszületése után meghalt. Buddha ezek után egész életében válaszokat keresett, gurukhoz járt, másokat hallgatott. Végül…tudják – leült egy fa alá, és megvilágosodott. De azt kell mondanom, hogy ez ritka. Nagyon ritka. Tehát lehetséges valakinek megtalálni a belső békéjét, belső szabadságát meditációval, spirituális útkereséssel, mint a példa mutatja, de a legtöbbünknek kétségkívül külső szakemberek segítségére van szükségünk.”
