Ezek a jelek utalnak disszomniára

A rossz alvás kihatással van a teljesítményünkre, legyen az munkahelyi, vagy szociális tevékenység. Előfordul, hogy gyakran megébredünk éjszaka. De mi lehet az oka, hogy képtelenek vagyunk visszaaludni?

Ha nem tudunk eleget aludni, az nem csak a külsőnkön látszik meg: ingerlékenyebbek, figyelmetlenebbek leszünk. Egy- egy alvászavar kapcsán sokat romlik az életminőség, ezért érdemes minél előbb orvoshoz fordulni, ha úgy érezzük, nem tudjuk kipihenni magunkat. Az alvászavaroknak több formája is ismeretes. Ilyen betegség a disszomnia is. Mit kell tudnunk róla?

Mi is az a disszomnia?

A disszomnia meglehetősen gyakori alvászavar. Két fajtája is ismert: a beteg habár elalszik időben, mégis jóval hamarabb, hajnalban ébred, és képtelen visszaaludni. A másik változat során pedig az elalvás jelent gondot. Mindkét állapotban jóval lerövidül az alvásidő, hiszen a beteg órákig hánykolódik az ágyban és képtelen az alvásra.

A legnagyobb gondot az okozza, hogy a beteg szorongást, idegességet érez amiatt, hogy nem tud elaludni, így még nehezebben tudja kikapcsolni az agyát és az alvásra fókuszálni. Mivel ez még jobban megnehezíti az elalvást, egyre súlyosabbá válik a betegség.

A disszomniás beteget frusztrálja, hogy nem tud visszaaludni
A disszomniás beteget frusztrálja, hogy nem tud visszaaludni

A disszomnia okai

Több oka is lehet a disszomnia kialakulásának. A leggyakoribb kiváltója az alvási apnoé. Ilyenkor a beteg légzése kimarad éjszakánként, amelyet hangos horkolás, gyakori felébredés jellemez. A betegségnek több fajtája is van, de az obstruktív alvási apnoé a leggyakoribb. Ilyenkor a torok izmai ellazulnak, így nem jutunk megfelelően levegőhöz. Habár pillanatnyi szünetről van csak szó, mégis veszélyes ez a probléma, hiszen az agy többször is felébreszthet minket, így nehezítve pihenésünket. De más kórképek is utalhatnak disszomniás problémára, a felső légutak szűkülete is okozhat például álmatlanságot.

5 gyakori alvásprobléma: így oldjuk meg! Szerencsés ember az, aki még nem szenvedett alvászavartól. Akik nem tartoznak ebbe a körbe, azoknál a leggyakoribb panasz az, hogy nehezen megy az elalvás, éjszaka többször felébrednek, alvásuk egyáltalán nem pihentető. Aki magára ismert, az figyeljen!

A nyugtalan láb szindróma is gyakori probléma alvás közben. Ilyen esetben a beteg késztetést érez, hogy mozgassa a lábát, és ez a tünet legtöbbször éjszaka jelentkezik, mely felébreszti a beteget. A tünetek romlása az esti órákban fordul elő leggyakrabban. Ha ez így van, akkor a nyugtalan láb szindróma egyértelműen diagnosztizálható.

A legtöbb alvászavarra csak legyintenek a betegek, pedig súlyos állapotokat is okozhat, ha nem tudjuk kipihenni magunkat. Amennyiben képtelen vagyunk visszaaludni egy egy ébredést követően, forduljunk orvoshoz!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Életem végéig szednem kell a magas vérnyomás gyógyszert?
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
újraélesztés
Összeesett a férfi, leállt a légzése – segítségnyújtás helyett többen is fotózni kezdték
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
éjszakai lábgörcs
Éjszakai lábgörcs: mit üzen vele a szervezet? – Nem csak fáradtság okozhatja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +1 °C

A kevésbé felhős, derült tájakon is köd képződik, reggelre csaknem országszerte borult, párás, többfelé ködös idő várható. Szitálás, néhol esetleg ónos szitálás előfordulhat. A légmozgás nagyrészt gyenge lesz, de néhol az Észak-Dunántúlon megélénkülhet a déli, délkeleti szél.Késő estére -1 és +6 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és +5 fok között alakul. Nincs fronthatás, a tartós köd azonban nem tesz jót a hangulatunknak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!