Hat évet álmodunk életünkben

Minden ember álmodik, bár sokan nem emlékszenek rá. Ezek a képek olyan élethűek lehetnek, mintha a valóságban történt volna: halljuk a zenét, érezzük az illatokat. Nagyanyáink pedig a filmek hatására sokáig fekete-fehérben álmodtak.

Álmainkat befolyásolják azok a dolgok, amelyeket ébren tapasztalunk, de az is lehetséges, hogy álmunkban azt érezzük, mintha a valóságban történnének velünk a dolgok. Az álmunkban átélt orgazmus például olyan erős lehet, mint amikor ébren vagyunk.

Az álomról szóló 20. századi kutatások szerint sokan fekete-fehérben álmodtak, az ilyen álomképek száma azonban a hatvanas évektől csökkent és színesre váltott. Ennek lehetséges magyarázata, hogy míg régen fekete-fehér filmeket vetítettek, ma már szinte csak színes műsorokat láthatunk. De nem csak a színek vannak ránk hatással: álmunkban érezhetünk szagokat, ha pedig a szomszédunk hangos zenét hallgat, lehetséges, hogy azt álmodjuk, egy koncerten vagyunk.

Azok az emberek, akik életük egy későbbi szakaszában vesztették el látásukat, továbbra is képekben álmodnak - szemben azokkal, akik születésüktől fogva világtalanok. Utóbbiak álma viszont sokkal élénkebb és tisztább, mert egyéb érzékeiket is magában foglalja, mint a hang, a szag, a tapintás és az érzés.

Tudod, mennyit kell innod különböző életkorokban? Teszteld tudásodat!

Álmainkban az a leggyakoribb, hogy negatív érzéseket élünk át, például szorongunk. Érdekesség, hogy a férfiak nagyobb valószínűséggel álmodnak másik emberről, akik agresszív érzéseket váltanak ki belőlük. Az iskoláskorú gyermekek pedig hajlamosabbak a rémálmokra. Számos tanulmány megállapította azt is, hogy azok, akik dohányoznak, gyakrabban élnek át álmokat, mint azok, akik leszoktak.

A legtöbb ember életében összesen körülbelül egy negyed évszázadnyit alszik, és összesen hatévnyi időn keresztül álmodik. Valamennyi ember álmodik ugyanis, csak sokan soha nem emlékeznek rájuk. Mindez attól függ, mely alvásszakaszban ébredünk fel.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, majd a gomolyfelhők összeesnek, és elkezd csökkenni a felhőzet, kiderül az ég. Csapadék nem lesz. A több helyen élénk északi, északkeleti szél fokozatosan mérséklődik. Késő estére 7 és 12 fok közé csökken a hőmérséklet. Hajnalra általában 2 és 8 fok közé hűl le a levegő, de a hidegre hajlamos helyeken gyenge fagy sem zárható ki. A következő napokban már jelentősebb esőtől nem kell tartanuk, sőt egyre hosszabb időre előbújik a nap is. Ennek ellenére semmilyen melegedés nem várható egyelőre.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Csongrád-Csanád
Legrosszabbul:
Nógrád
Kezdjük újra