Mindig alszik a gyerek: mi a baja?

A gyerekek többet alszanak, mint a felnőttek, de ha a szülő azt veszi észre, hogy gyermeke napközben is álmos, mert nem tudja megfelelően kipihenni magát, akkor felmerülhet, hogy valamilyen betegsége van. Mikor gyanakodjunk erre?

Minden ember egy úgynevezett cirkadián, vagyis napi ritmus alapján osztja fel a mindennapjait ébrenlétre és alvásra. Ezt a ciklust több dolog is befolyásolja, köztük az agyalapi mirigyben termelődő melatonin nevű hormon, melyet elsősorban a természetes fény szabályoz. Ugyanis még csukott szemen keresztül is eljut az agyba, eléri a tobozmirigyet, mely a melatonint termeli. Fény hatására szintje lejjebb csökken, vagyis felébredünk.

Abban az esetben, ha sötét van, akkor a melatonin szintje megemelkedik, így elálmosodunk. Természetesen ebbe a folyamatba több minden is beleszól, többek között, hogy az ember mit szokott meg, vagyis hogy mire állt be a „belső órája”.

Újfajta kezelés nyújthat segítséget a bizarr rendellenességben szenvedő betegeknek, akik állandó álmosságtól szenvednek. Hogy mi? Kattintson ide! Az alvás – ébrenlét folyamatára az adenozin nevű, energiatároló anyag is jelentős hatással van. A nap folyamán a szintje folyamatosan emelkedik, és alvás közben bontja le a szervezet. Ez azt is jelenti, hogy hiába próbálunk átállni kevesebb alvásra , ez nem lehetséges, mert az időhiány miatt le nem bontott adenozin folyamatosan halmozódik, azaz valamikor „le kell aludni a többletet”.

Tudod, mennyit kell innod különböző életkorokban? Teszteld tudásodat!

Legtöbbször betegség áll az alvási szokások megváltozásában

Gyerekeknél gyakoribb a hiperszomnia , vagyis a túlzott alvásigény, de általában idővel kinövik, ráadásul az, hogy kinek mennyi az alvásigénye, teljesen egyéni. Az alváskutatók szerint egy általános iskolásnak 10-11, míg egy óvodásnak 10-13 óra az ideális alvásmennyiség.

Ha a gyerek napközben is gyakran álmos, érdemes lehet orvoshoz vinni

Amennyiben valamiért feltűnően többet alszik gyermekünk a megszokottnál, akkor az legtöbbször betegségre utal, ám fontos, hogy az általában egyéb tünetekkel is jár (láz, torokfájás, orrfolyás, stb), és ha a kór elmúlik, a gyerek meggyógyul, újra visszaáll a napi ritmus.

Hormonális probléma is okozhatja

Pajzsmirigy-alulműködés Ha nincs kísérő tünet, és a sok alvás nem múlik, akkor hormonális bajra gyanakodhat a szülő. Akárcsak a felnőtteknél, úgy a gyerekeknél is leggyakrabban pajzsmirigy-alulműködés húzódik a háttérben. Ebben az esetben ugyanis a szerv nem termel elegendő pajzsmirigyhormont (trijódtironin, T3 és tiroxin, T4), amelynek tünete lehet a fáradékonyság, álmosság is. Szűrése vérvétellel megoldható, és gyógyszerrel sikeresen kezelhető.

IR, PCOS

Általában a felnőttek kapcsán hallani a betegségről, ám gyermekek esetében is előfordulhat. Ekkor a nőivel szemben a férfi hormonok kerülnek túlsúlyba, ami miatt nem megy végbe tökéletesen a tüszőrepedés, és ez cisztákat eredményez, ráadásul az inzulinrezisztencia miatt kezeletlen esetben akár 2-es típusú cukorbetegség is kialakulhat.

A tünetek között a fokozott szőrösödés, menstruációs problémák, pattanásosság mellett a fáradékonyság és az étkezés utáni indokolatlan álmosság és a koncentrációkészség hiánya, nyugtalan alvás, is szerepelhet, így ezek fennállásakor érdemes a betegségre gyanakodni. A diagnózishoz labor és nőgyógyászati vizsgálat is szükséges!

Kortizoltermelődés zavara

Sajnos a stressz a gyerekek életében is erősen jelen van, és ez könnyen okozhat alvászavarokat is. A panasz azonban szorosan összefügghet a mellékvese által termelt stresszhormonként ismert kortizol elégtelen termelődésével is. A tartós stressz leküzdéséhez ugyanis a szervezet folyamatosan több kortizolt termel, melynek hatására a mellékvese egy idő után kifáradhat, így a kezdeti magasabb kortizolszint után mennyisége egyre csökken.

Mi okozhat még túlzott alvásigényt?

  • stressz
  • kamaszkorral bekövetkező változások
  • alvási apnoe
  • vérszegénység

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Pillagó alakú bőrpír jelezheti a nőkre különösen veszélyes betegséget
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +5 °C

Átmenetileg nagy területen kiderül az ég, de nyugaton-délnyugaton, valamint az Északi-középhegység és az Észak-Alföld térségében is réteges felhőzet képződhet az éjszaka során. Csapadék általában nem lesz, de hajnalban délnyugaton gyenge eső, szitálás nem kizárt. Gyenge marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a derült északkeleti tájakon gyengén fagyhat, míg a felhős délnyugati részeken több fokkal enyhébb lehet a hajnal. Napközben hidegfronti hatás érvényesül, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel szolgálhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Bács-Kiskun
Legrosszabbul:
Somogy
Kezdjük újra