A tüdő a funkcionális vizsgálatok szempontjából a legjobban "elérhető" szervünk, ezért nem véletlen, hogy a légzés vizsgálatának is jelentős szerepe van a különféle tüdőbetegségek - így pl. az asztma , COPD - diagnosztikájában.
A szervezet és a külvilág közötti légcserét ventillációnak nevezzük, vizsgálatára a légzésmechanikai módszerek mellett spirometriás vizsgálatot alkalmaznak. Ez utóbbi tárgya a légzési funkció: ide tartozik a különböző tüdőkapacitások, térfogatok és áramlások mérése, de a maximális akaratlagos ventilláció meghatározása is. Az egyes mérési eredmények grafikus megjelenítési módja a spirogram.
A légzésfunkció vizsgálata kórélettani diagnózishoz vezet, tájékoztatja a tüdőgyógyászt a zavar jellegéről és mértékéről, utalva annak okára is. Tüdőműtétek előtt a sebész, illetve az altatóorvos is ennek eredménye alapján dönti el, alkalmas-e a beteg a tervezett műtétre.
A vizsgálatról
Légzésfunkciós vizsgálatot a tüdőgondozókban, tüdőosztályokon, magánrendelőkben, de sok háziorvosi rendelőben is el tudják végezni. Semmilyen kellemetlenséggel nem jár, teljesen veszélytelen, fájdalmatlan, előkészületre sincs szükség.
Az eredményhez figyelembe veszi a program a páciens korát, nemét és testmagaságát, és így számol egy normálértéket, melyhez a mért adatokat viszonyítja. A kóros lelet alapján következtetni lehet arra, hogy milyen légzési zavar áll fenn, az eltérés enyhe vagy súlyos.
A lelet
A leleten sok rövidítés és számérték látható. A VC (vitálkapacitás) a maximális ki-, illetve belégzés közötti térfogatkülönbséget jelenti, míg az RV (reziduális volumen) azt mutatja, hogy a teljes kilégzés után mennyi levegő marad a tüdőben. A FEV1 értéke az erőltetett kilégzési térfogatot jelzi (1 másodperc alatt), az ún. Tieffenau-index (FEV1/FVC) pedig a légúti szűkület jelzője. Az MMEF vagy FEF 25-75 a maximális középkilégzési áramlási sebességről árulkodik, a FEV 1-nél érzékenyebben jelzi a légutak szűkületét. A lelet elemzését bízza szakemberre!