„A társkereső oldal több örömet ad, mint a párom”

Vajon mi visz rá egy komoly kapcsolatban élő, fiatal férfit arra, hogy hamis fotókkal regisztráljon egy társkereső oldalra, és idegenekkel beszélgessen, mintha szingli lenne? Az alábbiakban megismerheted egy érintett történetét, és azt is megtudhatod, mit tanácsol ilyen helyzetekre egy szakember.

„26 éves férfi vagyok stabil munkahellyel, stabil kapcsolattal és stabil élettel. Ennek ellenére arra vágyom, hogy vad dolgokat csináljak és meneküljek ebből” – kezdte vallomását a The Guardian egyik olvasója, aki levélben kért segítséget. A folytatásból az is kiderült, hogy a fiatalember hónapokkal korábban titokban regisztrált egy társkereső oldalra, profiljához azonban valaki más képeit töltötte fel.

unott nő, számítógépező férfi
Vannak nyilvánvaló jelei a boldogtalanságnak. Fotó: Getty Images

„Rég nem éreztem ekkora örömet”

A férfi a társkeresőn nagyon sokféle emberrel beszélgetett, és elmondása szerint ezen eszmecserék mind sokkal érdekesebbek voltak, mint a párjával megejtett párbeszédek bármelyike. A találkozásig azonban senkivel sem akart eljutni, és egy idő után törölte is magát az oldalról. Viszont az emlékektől azóta sem tud szabadulni.

Idejét sem tudom, mikor éreztem utoljára akkora örömet, mint amikor több száz üzenetet kaptam az érdeklődőktől” – vallotta be a levélíró.

A férfi arra is kitért beszámolójában, hogy – bár beszélgetőpartnerei sokat dicsérték a személyiségét is – korábban, amikor valós képekkel regisztrált a társkeresőre, feleannyi figyelmet nem kapott, mint legutóbb a hamis fotókkal. Emiatt aztán elbizonytalanodott a külsejét és a vonzerejét illetően is.

„Ez minden, csak nem stabil élet”

A levélírónak a The Guardian egyik szerkesztője, Annalisa Barbieri válaszolt, aki gyakran ad tanácsot párkapcsolati problémákkal küzdő olvasóinak. Mint írta, ha valaki egy mondatban háromszor is használja a „stabil” jelzőt, akkor véleménye szerint az illető élete mindennek nevezhető, csak éppen stabilnak nem. „Úgy tűnik, elég nagy a szakadék a valódi érzéseid és aközött, amit szerinted érezned kellene” – fogalmazott.

Nem mehetünk el szó nélkül a tény mellett, hogy elég sok embert megtévesztettél, beleértve a párodat is. Ráadásul valaki más fényképeit használtad, ez pedig szabálysértés. A leginkább azonban magadat verted át.”

A válaszlevél arra is kitért, hogy a fényképek csupán az arcot és a testet mutatják meg, a személyiséget és az igazi vonzerőt azonban nem – ahogy egy ingatlanügynök képei sem adják át igazán, milyen érzés az adott házban lenni. „Igaz, hogy valaki más külseje mögé bújtál, azonban a szavaid és az interakcióid a sajátjaid voltak, és ezekre továbbra is reagáltak az emberek” – mutatott rá Barbieri.

„Nyilvánvaló, hogy boldogtalan vagy”

A válaszoló szerkesztő szerint nyilvánvaló, hogy a levélíró boldogtalan, ám a legtisztességesebb az lenne, ha ezt őszintén elmondaná a párjának. Ezzel a Barbieri által megkérdezett pszichoanalitikus, Stephen Blumenthal is egyetértett, tapasztalatai alapján azonban azt is elmondta, hogy a férfiak általában inkább tettekkel fejezik ki problémáikat, nem pedig szavakkal.

A szakértők szerint egyébként a legnagyobb kérdés az említett esetben talán az, hogy az érintett mi elől menekül pontosan. „Ha erre megvan a válaszunk, csak akkor fogjuk tudni, merre fussunk” – mutattak rá.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra