Ételek, amelyektől a legnyúzottabb férfi is szexisten lesz

Bár a világon számos ételt és italt tartanak számon afrodiziákumként, a valóságban csak kevésről sikerült tudományosan is bebizonyítani a nemi életre gyakorolt jótékony hatásukat.

A kanadai Guelph-i Egyetem kutatói utánajártak ezeknek a legendáknak, és több száz orvosi, élettani, pszichológiai és filozófiai tanulmányt elemeztek a témában. Arra jutottak, hogy a szóbeszédnek sokszor tényleg van alapja: aki javítani akar a szerelmi életén, annak például valóban ginzenget vagy sáfrányt kell fogyasztania, ahogy azt a fáma mondta.

Tudta-e? A húsok, halak széles repertoárja, gyümölcsökkel, zöldségekkel, egzotikus fűszerekkel elkészítve kiváló kulináris élvezetet jelent, emellett a szerelem felélesztését, a szexuális élet virágba borulását szolgálja. Tanulmányozza őket részletesen, kattintson ide!

A hangulatjavító bor és a csokoládé ugyanakkor inkább pszichológiai szempontból tekinthető afrodiziákumnak, orvosi szempontból nem. A spárga és a zeller esetében viszont a tudomány egészen a mai nem tudta egyértelműen bebizonyítani, hogy igaz-e a hozzájuk fűzött legenda vagy sem. Persze sokat segíthet, ha hiszünk benne, de lássunk a nyolc olyan növényt, mely valódi afrodiziákum, és nem csak a füveskönyvek állítják róluk.

A csokoládé és a bor potenciafokozó hatása csak félig-meddig valós
A csokoládé és a bor potenciafokozó hatása csak félig-meddig valós. Fotó: iStock

Osztriga. Természetes szexuális vágyfokozó, a kagylónak már a megjelenése is a női szeméremtestre emlékeztet. Hogy ennél azért konkrétabbak legyünk: az osztriga jelentős mennyiségű cinket tartalmaz , amely ösztönzi a férfi nemi hormon (tesztoszteron) termelését.

Tojás. Szinte magyarázni se kell, a férfiak számára valóságos erőmű. Rengeteg vitamin és hasznos fehérje található benne, amelyek nemcsak az erekción javítanak, de a spermák mennyiségét is növelik.

Olajos hal. Tele van értékes, speciális omega-3 zsírsavakkal, amelyek javítják a vér folyékonyságát. A szexuális vágyserkentésen kívül egyébként rengeteg hasznos hatásuk van a szervezetre.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

Gyömbér. Már az iszlám vallás szent könyve, a Korán is úgy említi a gyömbér gyökerét, mit afrodiziákum, és valóban lendületet visz a szexuális életbe. Fűszerként nem csak kulináris élvezeteket okoz, de javít az együttlét minőségén az ágyban is. Kámaszútrához ajánlott kiegészítő a gyömbértea.

Fokhagyma. Az egészségre tett jótékony hatása közismert, ami érinti a nemi vágyat is, hiszen javítja a vérkeringést, ezáltal növeli a szexuális teljesítményt is. Hátránya a kellemetlen, és nagyon intenzív szaga, ezért érdemes mindkét partnernek fogyasztani szex előtt, akkor biztos nem éri el az ellenkező hatást.

Bors. Kicsi, de erős, és nem csak az ételt teszi azzá. Összetevői ugyanis fokozzák a vérkeringést, ami jótékony hatással van a szexuális vágyra is. Ez a piperidin nevű hatóanyagnak köszönhető, ami például a gránátalma-magokban is előfordul. Egyes kultúrákban az ifjú párra szórnak magokat, így kívánva nekik bőséges gyermekáldást.

Zeller. Elsősorban erős illata és keserű utóíze miatt használják, de nem mindenkinél válik be. Illóolaj formájában azonban az ősidők óta dicsérik csodálatos hatását. Nemcsak vágygerjesztő, de a szexuális aktus közben kitartóbbá teszi a férfiakat.

Spárga. Ha már az osztrigánál is ecseteltük a megjelenést, itt sem hallgathatjuk el, a spárgára ugyanis nem nehéz fallikus szimbólumként tekinteni. Magas cinktartalma pedig növel a vérben a tesztoszteron szintjét. De pozitív hatással van folyadék-egyensúlyunkra is. Kilencven százaléka víz, de tartalmaz B-vitamint, káliumot, magnéziumot, kalciumot és sok más ásványi anyagot.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.