Heti két szeretkezés, de csak rövid ideig

Dr. Harry Fisch urológus szerint az átlagos párok hetente két-három alkalommal szeretkeznek, de sok férfi nem képes addig kitartani, hogy kielégítse partnerét.

A New York-i Presbiteriánus Kórház szakértője elmondta, hogy a férfiak körülbelül 45 százaléka a behatolást követő két percen belül eléri az orgazmust, ami egy átlagos nőnek messze nem elég hosszú idő. A nők többségének ugyanis öt-hét percre van szüksége ahhoz, hogy elérjen a csúcsra.

Teszt Mennyire sikerül kielégítenie párját? Töltse ki tesztünket!

Az urológus a Nerve.com internetes portálnak adott interjújában azt is hozzátette, hogy egy átlagos férfinak naponta 11 erekciója van, és néhány fiatalember a napi többszöri szeretkezést is normálisnak tekinti. Az orvos azonban saját tapasztalatai alapján ezt ritkának ítéli. Dr. Fisch szerint egy átlagos pár a húszas éveiben heti egy-háromnaponta szeretkezik, ami 30 és 50 éves koruk között heti kettőre esik vissza. Az 50 éven felüli házaspárok már heti egy alkalomnál ritkábban bújnak össze.

Egy átlagos pár a húszas éveiben heti egy-háromnaponta szeretkezik
Egy átlagos pár a húszas éveiben heti egy-háromnaponta szeretkezik. Fotó: iStock

A szakértő ugyanakkor azt is hozzátette, hogy páronként változik, mi tesz valakit boldoggá. Egyes párokat csak a gyakori szex elégíti ki, mások viszont előnyben részesítik a minőséget a mennyiséggel szemben. Dr. Fisch szerint ez teljesen természetes, amennyiben az emberek azt teszik, ami normális, és ami tetszik nekik.

Az viszont rendellenes, ha valaki egyáltalán nem vágyik a szexre. "A lényeg nem az, hogy mennyit szeretkezik egy pár, hanem az, hogy a két ember elégedett-e a szexszel, amiben általában része van" - állítja az orvos. "A minőség mindig diadalmaskodik a mennyiség felett. Minden a kielégülésről szól."

Dr. Fisch elmagyarázta, hogy egy átlagos pár 7,3 percig szeretkezik, ami nem mindig elég a nőknek, akiknek tovább tart elérni az orgazmust . Összefoglalásként a szakember azt javasolta a férfiaknak, hogy ha két percnél kevesebb vagy 40 percnél tovább tart elérni az orgazmust, forduljanak orvoshoz.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra

Figyelmeztetés!

Az Ön által megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintse meg, ha elmúlt 18 éves.