Térkép a nemi betegségekről. Hol ne szexeljünk?

A világban jó pár hely akad, ahol nem érdemes "egyéjszakás" kapcsolatokba bonyolódni. Bizonyos országokban kifejezetten magas ugyanis a nemi betegségekben szenvedők aránya.

A nyaralási szezon után megszaporodnak a "látogatók" a bőrgyógyászoknál, az urológusoknál és a nőgyógyászoknál. Az üdülés közbeni futó kapcsolatok sokszor fájdalmas emlékeket hagynak maguk után, és nem mindig csak a lelkekben. A következmények komolyak lehetnek, ha belegondolunk abba: egyes országokban rendkívül magas a HIV-fertőzöttek száma, így az AIDS is fenyegetheti a felelőtlenül szexuális kapcsolatokba bonyolódókat.

Egyéjszakás kaland után Nem feltétlenül szükséges az egyéjszakás kaland után mindenkinek kivizsgáltatnia magát, ám az együttlétet követő két hétben fokozottan figyeljenek a tünetekre, mert a legtöbb nemi betegség tünetei ennyi idő alatt jelentkeznek. Ha viszketés, folyás, illetve kiütések jelennek meg a nemi szerven, mindenképp orvoshoz kell fordulni, ám vannak szexuális úton terjedő betegségek, amelyek nem feltétlenül csak a nemi szerven okoznak elváltozásokat. A részletekért és a folytatásért kattintson ! A védekezés nélküli, "egyéjszakás" kapcsolatok bárhol rizikósak - írja a német Focus magazin online kiadása. Ám vannak régiók, ahol ez átlagon felüli kockázattal jár. Ráadásul minderről az érintettek sokszor nem is tudnak. Mármint arról, hogy kórokozót hordoz magában valaki. A fertőzések ugyanis gyakran tünetek nélkül járnak. Sok nyaraló szintén nem tudja, hogy a nemi betegségek orális és anális szex közben is terjedhetnek, sőt bizonyos esetekben csók révén is.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint naponta egymillió ember fertőződik meg nemi úton terjedő betegséggel. A legkockázatosabb területek: Ázsia bizonyos országai, Dél-Afrika, Kelet-Európa és a Karib-tenger térsége. De vannak olyan régiók, amelyeket sokan nem tekintenek kockázatosnak: ilyen Hawaii, ahol pedig az USA-n belül a legmagasabb a chlamydiával fertőzöttek aránya. Miamiban a HIV-fertőzöttek aránya a legmagasabb - e két adat már az amerikai fertőzésügyi és megelőzési központ, a CDC közléséből származik.

Ami az egyes betegségeket illeti, HIV-fertőzötteket és AIDS-ben megbetegedetteket világszerte a legmagasabb arányban Afrikában találunk. A szomorú világranglista első 17 helyét afrikai országok foglalják el, Szvázifölddel az élen. Itt a felnőttek 26,5 százaléka HIV-fertőzött. A világranglistán az első olyan ország, amelyik nem Afrikában van, az a Bahamák, a 18. helyen. Itt a lakosság 3,3 százaléka fertőzött. Európán belül a legsúlyosabb Észtországban a helyzet (világranglista: 38. hely), 1,2 százalékkal, majd Ukrajna következik (49. hely), 0,9 százalékkal.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A HIV a legsúlyosabb a fertőzések közül: ennek következtében alakulhat ki az AIDS az érintettek szervezetében. A Focus szerint Európában és Észak-Amerikában többnyire homoszexuális férfiak a fertőzöttek, de Afrika déli részén majdnem annyi nő fertőzött, mint amennyi férfi. Délkelet-Ázsiában és Kelet-Európában is sokszor heteroszexuális szex révén terjed a vírus. Elsősorban ott jellemző ez, ahol "vásárolható" a szerelem, és még a drogok is szerepet játszanak.

A herpes genitalis - nemi szervi herpesz, genitális herpesz - rendkívül elterjedt a világon. A Herpes simplex II. (Herpes simplex genitalis) vírust a WHO adatai szerint 530 millió ember hordozza. Számuk évente 20 millióval nő. Mint ahogy a legtöbb más nemi betegség esetében, itt is Afrika déli része van a legrosszabb helyzetben. Az ott élő nők 70 százaléka érintett.

A humán papillomavírusokkal, a HPV-vel a szexuálisan aktív emberek 70-80 százaléka életében legalább egyszer "találkozik". A WHO szerint 290 millió nő hordozza ezt a vírust. A fertőzés legveszélyesebb következménye a méhnyakrák lehet.

A hat WHO-régióhoz tartozó számok a 2008-ban újonnan diagnosztizált szifilisz-, gonorrhea-, chlamydia- és trichomonas-fertőzöttek számát mutatják

A hat WHO-régióhoz tartozó számok a 2008-ban újonnan diagnosztizált szifilisz-, gonorrhea-, chlamydia- és trichomonas-fertőzöttek számát mutatják

A lap ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a statisztikák rendkívül megbízhatatlanok. Így a WHO is időnként becslésekre és más forrásokra támaszkodik. Az egyes országokat nehéz összehasonlítani, ezért az adatok kiértékelésekor azt is figyelembe szokták venni, hogy bizonyos helyeken milyen betegségekre keresnek rá az interneten az emberek. A Google-keresések azt mutatják, hogy Norvégiában például a herpes genitalis foglalkoztatja az ott élőket, Ukrajnában a HIV és az AIDS, Horvátországban és Magyarországon viszont a HPV.

Ez utóbbi kapcsán azonban érdemes hozzátenni, hogy nálunk az utóbbi időben több hivatalos intézkedés is történt a HPV elleni oltással kapcsolatban, így sokan talán a megelőzés miatt kerestek rá a betegségre a neten. Tavaly szeptemberben például a szülők kérhették a HPV elleni védőoltás ingyenes beadását a 7. osztályos leányaik számára, az oltási program pedig októberben kezdődött.

A Focus is hangsúlyozza, hogy a tényleges fertőzöttségi statisztikák csak Ukrajnában igazolják a Google-keresések relevanciáját. De persze más betegségeket is elkaphatunk nyaralás, pontosabban nyaralási szexkalandozás közben. Ilyen a májgyulladás egyik típusa, a hepatitisz B, amely már a Földközi-tenger partvidékén is erősen terjed. Észak- és Nyugat-Európa, az USA, Kanada, Ausztrália, Mexikó és Dél-Amerika jelentős része viszonylag mentes ettől a fertőzéstől, 1 százalék alatti a fertőzöttek aránya. Ám Kelet- és Dél-Európa egyes részein akár 8 százalékos is lehet a ráta. A világ többi része is kockázatos e szempontból.

A "klasszikus" nemi betegségeket (többek között: szifilisz, tripper) a fejlett világban többnyire antibiotikumokkal gyógyítják. Ennek azonban két feltétele van: észleljék a tüneteket és rendelkezésre álljon a megfelelő terápia. És egy harmadik, amiről korábban mi is írtunk : hogy ne váljanak rezisztenssé a betegséget kiváltó baktériumok.

Ám a harmadik világban sok helyen az első két feltétel sem teljesül, vagyis a kezelés és a diagnosztika is elmarad a fejlett világétól. A szifiliszről kevesen tudják, hogy orálisan is terjed, akár csókkal is. A leggyakoribb terjedési mód jelenleg a Focus szerint az, amikor férfiak kapják el a szifiliszt - férfiaktól. Így például a szifilisz Közép- és Dél-Európában évről évre egyre gyakoribbá válik.

A tripper évente 88-106 millió embert érint újonnan a WHO becslései szerint. Európában ez a szám sokkal kisebb: 28 ország 32 ezer új megbetegedésről számolt be 2010-ben. Ám itt a már említett baktériumrezisztencia okozhat gondot a jövőben - a Focus szerint is.

A cikk a Focus Online összeállítása alapján készült.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.