Így nem betegszünk meg az ünnepekre

A hideg idő, a vitaminhiány, és a ködös, szmogos, így még szennyezettebb levegő is segíti a vírusok terjedését. Dr. Ungár Anna, a Duna Medical Center tüdőgyógyásza szerint sokat számít, hogy mennyire vagyunk leterhelve és mennyit tudunk pihenni.

Az őszi-téli időszak hagyományosan a vírusfertőzések ideje, amikor megemelkedik a fertőzések száma. Hogyan védekezhetünk a légúti betegségek ellen? Dr. Ungár Anna szerint a túlóra, a pihenés hiánya és az ünnepek előtti rohanás nem tesz jót egészségünknek, ezért érdemes néha megálljt parancsolni, ha nem akarjuk az év utolsó két hetét ágyban tölteni.

Így nem betegszünk le az ünnepekre
A stressz az ünnepek előtt fogékonyabbá tehet a betegségekre

Lassítsunk!

Tény, hogy a jó kondíció ellenállóbbá tesz. Ne hagyjuk ki az edzéseket vagy a reggeli kocogást! Hétvégén próbáljunk meg egy délelőttöt vagy délutánt keresni, amikor el tudunk menni sétálni, kirándulni a családdal, barátokkal. Reggel dobjunk be egy almát vagy narancsot a táskánkba, és figyeljünk arra, hogy ne maradjanak el a rohanásban étkezések , hiszen egy-egy kihagyott ebéd is le tudja gyengíteni az immunrendszerünket.

Figyeljünk magunkra!

Ha nem érezzük jól magunkat, természetesen nem kell rögtön orvoshoz rohanni. A legfontosabb, hogy merjünk otthon maradni, ha valóban rossz a közérzetünk, különösen hőemelkedés vagy láz esetén. Ilyenkor "ki kell feküdni" a betegség első fázisát, hiszen ez lehet a gyors gyógyulás kulcsa. A szövődmények gyakran azért alakulnak ki, mert tovább hajszoljuk magunkat, hiszen féltjük a munkahelyünket, nem akarunk munkát átadni az amúgy is túlterhelt kollégáknak. Ha otthon maradunk egy napot, akkor nem fertőzzük meg a munkatársakat, gyorsabban meggyógyulunk, és jó esetben a világ sem dől össze.

Az ágynyugalom nemcsak azért lényeges, hogy szövődmények nélkül gyógyuljunk, hanem azért is, hogy megakadályozzuk a járvány terjedését. Ha megbetegszünk, meddig érdemes otthon maradni? Kattintson!

Ha megtörtént a baj

Ha az otthoni pihenés ellenére nem javulnak a tünetek, elhúzódik a láz vagy hőemelkedés, a köhögés nemhogy csökkenne, inkább erősödik, akkor ez valamilyen szövődmény jele lehet. Ilyenkor ne halogassuk sokáig az orvosi vizsgálatot! Ha karácsonyra dőlünk ki, vásároljunk maszkot a legközelebbi patikában, és tegyük fel, amikor a családtagokkal vagyunk: ez tökéletes védelmet nyújt a légúti fertőzések terjedése ellen.

Akik nagyon vigyázzanak

Ha krónikus légzőszervi betegségben szenvedünk, például asztmásak vagyunk, vagy idült hörghurutunk (COPD), netán "csak" a dohányzás következményeképp kissé hurutosak vagyunk reggelente, könnyebben kapjuk meg a vírusfertőzéseket. Légutaink nyálkahártyája ugyanis eleve gyulladásban van, és így védtelenebb, mert védekező funkciója károsodott.

Ma már sok hatékony gyógyszer áll rendelkezésre, amely biztonságos: nem szabad idegenkedni tőlük, ha tartósan szükség van rájuk. Ha krónikus légúti betegségünk van, különösen fontos, hogy időben menjünk orvoshoz, ne várjuk meg, amíg fulladás alakul ki, és hetekig nem alszunk a köhögéstől, vagy arcüreggyulladássá fajul a tartós orrdugulásunk!

Forrás: Duna Medical Center

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Életem végéig szednem kell a magas vérnyomás gyógyszert?
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
újraélesztés
Összeesett a férfi, leállt a légzése – segítségnyújtás helyett többen is fotózni kezdték
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +6 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás, ködös időre van kilátás, de délen és a Tiszántúlon fokozatosan ritkul, egyes részeken fel is oszlik a köd, hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüt. A szitálás mellett északon és a Dunától keletre néhol gyenge eső sem kizárt. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet a borult, párás, tartósabban ködös tájakon 3 és 8 fok között alakul, míg a kevésbé felhős déli és tiszántúli tájakon ennél több fokkal enyhébb lehet az idő. Nincs fronthatás, a tartós köd azonban nem tesz jót a hangulatunknak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!