Gyógyító illatok nyomában

A tavaszi szellő finom illata, a zsálya, a szegfűszeg, a fahéj fűszeres aromája, a levendula frissessége, a rózsa édes finomsága, mind hatnak gondolatainkra, érzelmeinkre, hangulatainkra, lelkiállapotunkra, de még a viselkedésünkre is.

Illatok testnek-léleknek

Az illatok ősidők óta kulcsszerepet játszanak érzelmeink és jó közérzetünk fokozásában. Számos kutató, tudós és pszichológus által is bizonyított tény, hogy a lelkiállapotot, a hangulatot ezernyi tényező befolyásolja. Ezek közé tartoznak az illatok - olyan érzéseket is felidézhetnek, melyekhez bizonyos esetekben a pontos emlékkép már nem rendelődik hozzá. Az illatok által rögzült érzések egész életünket végigkísérik, meghatározzák mindennapjainkat, hangulatunkat és közérzetünket. Nem csoda hát, hogy különösen vonzódunk a kellemes illatokhoz!

Illatokhoz kötődhetnek az emlékek, élmények, melyek később az illat segítségével akár elő is hívhatók. Ennek az az oka, hogy az illatokat és érzéseket azonos agyfélteke azonosítja. Az aromaterápia ezeket hasznosítja a gyógyítás és a szépségápolás területén. Már több száz évvel ezelőtt felismerték, hogy a különböző fűszer- vagy gyógynövényeknek rendkívül jelentős hatása van a testre és a lélekre egyaránt. Az illóolajok jó kedvre derítenek, megszüntetik a stresszt, szépítenek és fiatalítanak.

Évezredes tudomány

Az illóolajok használata egészen az ókori civilizációk koráig, az i.e. 3. évezredig nyúlik vissza, amikor is nem csak csodálatos aromájuk és szépségápolási szerepük miatt használták azokat, hanem óvó és gyógyító tulajdonságaik miatt is, valamint a magasabb rendű spirituális lényekkel való közvetlen kapcsolatkeresésre, imák és isteneknek bemutatott áldozatok részeként.

Az egyiptomi múmiák fennmaradása a bizonyíték a növényi olajok védő-konzerváló erejére. Illóolajokat használtak az ókori szépségápolásban is, Kleopátráról például köztudott volt, hogy többféle olajat is adott fürdővizéhez, hogy így őrizze meg szépségét. A kínaiak - i.e. 2000 körül - illóolajokat használtak az akupunktúrához, masszázshoz, fürdéshez és inhalálásra.

Az illóolajok iránt az 1920-as évek végén nőtt meg újra az érdeklődés, mikor egy francia vegyész, Rene Maurice Gattefosse csúnyán megégette a kezét, amit azonnal egy tál levendulaolajba mártott, mivel ez volt az első folyadék, ami a keze ügyébe került. Nemcsak gyorsan gyógyult a keze, de hegesedés és maradandó nyomok sem maradtak rajta. Ez felcsigázta az érdeklődését, és az illóolajok terápiás felhasználási lehetőségét kutatva kísérletekbe kezdett; ő volt az első, aki az "aromaterápia" kifejezést használta.

A legtöbb embernek az aromaterápia az illatokat juttatja eszébe. Az aromaterápia legdirektebb formája az illóolajok belélegzése. A tudatra azonnal érezhetően hat, gyakran kivált emlékekre való asszociálást; eszünkbe jutnak kellemes élmények, és jobb lesz tőlük a hangulatunk. Az aromaterápia hívei vallják is, hogy az illóolajok pszichésen és fizikailag is hatnak. Fizikailag segítenek enyhíteni némely panaszt az immun-, a keringési, és az idegrendszer stimulálásával. Általánosan segítenek a stressz, illetve a stresszből eredő betegségek kezelésében, élénkítve a testet, elősegítve az általános jó közérzetet.

Élettani hátterük

Szakértők szerint az aromákat az orr hátsó részében lévő idegvégződések érzékelik, és a jeleket az agy limbikus rendszerébe továbbítják. A limbikus rendszer befolyásolja a hypothalamus működését, márpedig ez irányítja a hipofízist, amely központi szerepet játszik a szervezet hormonháztartásának irányításában.

Az aromaterápiában használt illóolajok bejuthatnak a testbe más módon is, például a bőrön keresztül, mely a test legnagyobb szerve. A masszázs vagy az aromaterápiás fürdő révén az illóolajok apró molekulái felszívódnak a bőrön keresztül. Azután feloldódnak a test zsírszöveteiben és testnedveiben. Így a keringés révén eljuthatnak a nyirok- és véráramba, ezeken keresztül ellazítanak, illetve stimulálnak, méregtelenítenek és regenerálnak.

Ez magyarázza, hogy miért érezzük magunkat ellazultnak, ha meggyújtunk egy levendulás gyertyát, vagy rózsás illatú szobaspray-t használunk, esetleg ylang-ylang tartalmú masszázsolajat dörzsölünk a bőrünkbe.

Hogyan használjuk?

Illatosítóként, párologtatóként használva teremthetünk általuk különleges légkört. A permet belélegezve akár terápiás szempontból is hasznos lehet. Ha párologtató aromamécsest használunk, tegyünk egy kis vizet a párologtató edény felső részébe, és 7-10 csepp illóolajat adjunk hozzá, mielőtt meggyújtjuk alatta a gyertyát.

A fürdővíz melege nemcsak ellazít, hanem lehetővé teszi a bőr számára, hogy jobban magába szívhassa az illóolajakat. A hígított olajat a folyóvízhez adjuk, a hő így elősegíti a párolgását is. Csak a nem irritáló illóolajakat, mint a levendulát és a német kamillát lehet egyenesen hozzáadni a fürdővízhez, az összes többi olajat először az előírt alapolajban vagy egy csészényi teljes zsírtartalmú tejben fel kell hígítani.

Az aromaterápiás masszázs során az illóolaj jótékony hatását egyszerre élvezhetjük a masszázséval. Az érintés eleve nyugtatóan hat az idegekre, ezt nagyszerűen kiegészítő a jól megválasztott illóolaj.

Az inhalálás a köhögés, megfázás, torokgyulladás és bőrtisztítás kiváló módja. Tegyünk nagyon forró vizet egy tálba, és adjunk hozzá 3-4 csepp illóolajat. Ezután hajoljunk a tál fölé egy nagy törölközőt borítva a fejünkre, és lélegezzük be a gőzt.

A betegségtől függően a meleg vagy hideg borogatás hatékony módja a helyi panaszok kezelésének. Meleg borogatás elkészítéséhez öntsünk forró vizet egy tálba, majd adjunk hozzá illóolajat. Mártsunk a vízbe egy pamuttörölközőt, és a fölösleges víz kicsavarása után azonnal helyezzük a gyulladt, fájó területre! A meleg borogatás igen hatékony olyan problémák esetében, mint a bőrgyulladás, izom- és ízületi gyulladás, köszvény, reuma, húzódás, ficam, hátfájás, stb. Hideg borogatáshoz tegyünk néhány jégkockát egy tál hideg vízbe, majd adjunk hozzá illóolajat. A hideg borogatás rendkívül hatékony a fejfájás bizonyos fajtáira, lázcsillapításra, illetve különböző gyulladt felületekre.

A legkedveltebb illóolajok, és azok hatása hangulatunkra, közérzetünkre

Ánizs Babér Bergamott Boróka bogyó Borsmenta Cédrusfa Citrom Citromfű Erdei fenyő Eukaliptusz Fenyő Fodormenta Geránium Grapefruit Gyömbér Ilang-ilang Kakukkfű Kardamom Kömény (édes) Kömény Levendula Lime (zöld citrom) Majoránna Mandarin Mirha Narancs Pacsuli Rozmaring Rózsa Rózsafa Szantálfa Teafa Zeller Zsálya
Illóolaj Illat Érzelmek
Meleg, fűszeres, édes Jókedvre derít, egyensúlyban tart
Erős, fűszeres Serkent, ösztönöz
Citromos virág Bátorít, buzdít, felemel
Gyümölcsös, erős Erősít, felvillanyoz, felemel
Erős, mentolos Felvillanyoz, ösztönöz
Balzsamos, fás Nyugtat, pihentet
Erős, citromos Ösztönöz, felemel
Édes, füves Frissít, ösztönöz
Lágy, édes Összpontosítást segíti
Erős, átható Tisztít, harmonizál
Friss, erős Felemel, vigasztal, nyugtat
Fűszeres, meleg Hűsít, elevenít
Édes, rózsás Felemelő, romantikus
Friss, citromos Frissít, jókedvre derít
Friss, fűszeres Erősít, felemel
Virágos, erotikus Érzéki, felemelő
Intenzív, gyógyfüves Élénkít, erősít
Meleg, aromás Felvillanyoz, felpezsdít
Lágy, pézsmaillatú Megnyugtat, lecsillapít, melegít
Erős, fűszeres, édes Melegít
Tiszta, virágos Pihentet, kikapcsol, csillapít
Friss, eleven Felemel, felfrissít, felderít
Meleg, fűszeres Csillapít, lecsendesít, enyhít
Édes, citromos Ösztönöz, felderít
Forró, füstös Megerősít, ösztönöz
Gyümölcsös, eleven Felélénkít, felderít
Penészes, átható Felemel, felfrissít, élénkít
Erős, tüzes Fiatalít, erősít
Friss, édes Érzéki, eufórikus
Fás, virágos Érzéki, felélénkítő
Meleg, édes Harmonizál, nyugtat
Friss, erőteljes Tisztít, élénkít
Fűszeres, édes Melegít, táplál
Erős, kemény Erősít, harmonizál, egyensúlyba hoz
<

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

Északnyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, délutánra szinte mindenütt beborul az ég, előtte főként a déli és keleti tájakon néhány órára kisüthet a nap. Délután északnyugat felől egyre többfelé elered az eső, ami késő délutántól, estétől többfelé átválhat havas esőbe, főként az Északi-középhegység és a főváros tágabb térségében havazásba is. A délies szél többfelé élénk, az Északnyugat-Dunántúlon helyenként erős lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között valószínű. Késő estére -1 és +3 fok közé hűl le a levegő. Ma a hidegfront okozhat tüneteket.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra