Napi legalább egy kávét ezért (is) igyunk

Napi egy vagy több csésze kávé fogyasztásával csökkenthető a szívelégtelenség kockázata - derült ki egy friss kutatásból. Igaz, ez a jótékony hatás csak a koffeines változatról mondható el.

Bár a koffeinfogyasztás egészségünkre gyakorolt hatásai évek óta megosztják a szakértőket, egy új amerikai kutatás ismét afelé billenti a mérleg nyelvét, hogy a koffeinben gazdag kávé jót tesz a szívünknek. A Coloradói Egyetem Gyógyszertudományi Tanszékének kutatói több mint 21 ezer amerikai felnőtt adatainak elemzésével jutottak arra a felismerésre, hogy napi egy vagy több csésze kávé elfogyasztása hosszú távon csökkenti a szívelégtelenség kockázatát. Ahogy arról a MedicineNet is beszámolt, a résztvevők egészségének alakulását tíz éven át követték nyomon három nagy tanulmány keretében. A tőlük származó adatokat elemezte ki dr. David Kao orvosigazgató és csapata, akik tudományos eredményeiket a Circulation: Heart Failure című folyóiratban is közzétették.

kávé szív szívelégtelenség koffein
A kávéban található koffein segít elkerülni a szívelégtelenséget. Fotó: Getty Images

A koffein a titok

Nincs felső határa a testmozgásnak, ha a szív- és érrendszeri egészség javításáról van szó.
Kattintson a részletekért!

A kávé szívvédő hatásai egyértelműen igazolódtak: a naponta legalább egy kávét fogyasztó alanyoknál 5-12 százalékkal alacsonyabb volt a szívelégtelenség kockázata, míg napi két csésze kávé esetén már 30 százalékkal alacsonyabb rizikót állapítottak meg a szakemberek. Az is kiderült, hogy az egészségvédő hatás bizonyítottan a kávéban található koffeinnek köszönhető, lévén a koffeinmentes kávét fogyasztóknál nem volt kimutatható a szívelégtelenségek alacsonyabb kockázata. A kávézást nem kifejezetten kedvelők számára így jó hír, hogy nemcsak a fekete ital tesz jót a szívnek, hanem bármilyen, természetes koffeinben gazdag szomjoltó (például a fekete vagy zöld tea) is hozzájárul a szívelégtelenség elkerüléséhez. "Ez az összefüggés azért is bír nagy jelentőséggel, mert a kávézást és a koffeint az emberek gyakran károsnak tartják a szív szempontjából, és a magas vérnyomással, illetve a heves szívdobogással hozzák összefüggésbe. A mi megfigyeléseink azonban éppen ennek az ellenkezőjét bizonyítják" - nyilatkozta dr. Kao, hozzátéve, hogy természetesen a kávézás önmagában nem helyettesítheti az egészséges életmódot, és egyelőre arra sincsen bizonyíték, hogy a napi kávéadag növelése hasonló mértékben óvja a szívet, mint a dohányzásról való leszokás, a rendszeres testmozgás vagy az egészséges testsúly megtartása.

Nem mindegy, hogyan isszuk

Penny Kris-Etherton, az Amerikai Szívszövetség Életmód- és Kardiometabolikus Egészségügyi Tanácsának korábbi vezetője a tanulmány kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy az egészségügyi hatások szempontjából nem mindegy, hogyan ízesítjük a kávénkat. "A kávé csak akkor tekinthető egészségesnek, ha hozzáadott cukor és magas zsírtartalmú tejtermékek nélkül fogyasztják. Emellett pedig nem szabad megfeledkezni a szív működését támogató étrendről, melynek alapja a sok gyümölcs és zöldség, a teljes kiőrlésű gabonák, a zsírszegény tejtermékek, valamint a sóban, cukorban és telített zsírokban szegény ételek." A szakértő azt is kiemelte, hogy az újonnan bizonyított összefüggés ellenére szem előtt kell tartani azt is, hogy a koffein erős stimuláns, túlzott fogyasztása épp ezért egyeseknél problémás lehet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra