Természetes fájdalomcsillapítók gyógyszerek helyett

Fogfájás, hátfájás, vagy bármilyen egyéb fájdalom esetén nem feltétlenül kell azonnal a gyógyszeres szekrényhez szaladnunk. Léteznek a fájdalom csillapítására természetes módok is, amelyek ráadásul könnyen elérhetők, nincsenek mellékhatásaik, és függőséget sem okoznak, még akkor sem, ha hosszabb távon élünk velük.

Fűzfakéreg

A fűzfakérget a népi gyógyászatban évszázadok óta használják gyulladáscsökkentésre és fájdalomcsillapításra , köszönhetően a szalicin nevű összetevőjének. Néhány évszázaddal ezelőtt az emberek egyszerűen a kérget rágcsálták, hogy csillapítsák a lázukat és a fájdalmukat, de manapság már tea illetve kivonat formájában is kapható, sőt, kapszulában is. A hátfájástól a fejfájásig sok mindenre jó, viszont ne vegyünk be belőle túl sokat, és gyerekeknek se adjunk belőle.

Akár csak alkalmanként, akár rendszeresen szorulunk fájdalomcsillapításra, a gyógyszerek mellett érdemes a természet által kínált szerek között is körbenéznünk. Sokan nem is gondolnák, milyen hatékony fájdalomcsillapítók akadnak közöttük. Az alábbi cikkünkben összegyűjtöttünk belőlük néhányat!

Kurkuma

A curry sárga színét adó fűszernövény egy kurkumin nevű antioxidánst tartalmaz, amely védi a szervezetet a szabad gyökök káros hatásaitól. Gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatású, emésztési gondok és gyomorproblémák ellen is hatásos lehet.

A kurkuma gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatású
A kurkuma gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatású

Szegfűszeg

A forralt bor és sütemények ízesítésére használt fűszert gyógyászati célra por vagy olaj formájában szokás alkalmazni. Bevethető hányinger és megfázás ellen, csökkenti a gyulladásokat, enyhíti a fogfájást, sőt, még gombás fertőzések ellen is hatékony lehet. Jótékony hatását a benne lévő eugenol nevű anyagnak köszönheti. Azok, akik esetleg vérhígítót szednek, legyenek vele óvatosak, mert nagy mennyiségben vérzékenységet okozhat.

Hideg és meleg

A hőhatással történő fájdalomcsillapítás szintén ősi módszer. Húzódásokra, zúzódásokra, ficamokra nagyon hatékony a jeges borogatás, mivel nem csak a fájdalmat enyhíti, de segít lehúzni a keletkezett duzzanatot is. Fejfájás esetén is használhatunk hideg vizes törölközőt a homlokunkra. Arthritiszes fájdalom esetén a meleg, nedves borogatás a hatékony, emellett egy melegítőpárna hasi fájdalom illetve menstruációs görcsök ellen is beválhat.

Forrás: healthline.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +11 °C

Erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a déli és keleti tájakon szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet. Többfelé várható csapadék a délnyugatról északkelet felé tartó tömbökből: hazánk északnyugati felén inkább eső, zápor, míg a déli, délkeleti tájakon záporok, zivatarok - utóbbiak kialakulására délutántól számíthatunk, melyeket helyenként felhőszakadás is kísérhet. Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkül, északkeleten és az Alpokalján helyenként megerősödik. Zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország északnyugati, északi felében 11 és 18, délebbre 19 és 24 fok között várható. Késő estére 7 és 15 fok közé hűl le a levegő. Néhány napig marad az esős, őszies idő, a hidegfront pedig az arra érzékenyeknél akár komoly panaszokat is kiválthat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Győr-Moson-Sopron
Legrosszabbul:
Baranya
Kezdjük újra