Az életkor előrehaladtával a szervezet kollagéntermelése folyamatosan csökken. Ez azért problémás, mert a kollagén egy nagyon fontos anyag – az egész testben megtalálható, a többi között a bőrben, az izmokban, a csontokban és a kötőszövetekben –, így megannyi negatív hatással jár, ha nincs elég belőle. A bőrben lévő kollagén mennyiségének fogyása miatt például a bőr vékonyabbá válik, elveszíti rugalmasságát és megereszkedik.
A fiatalos arc titka
A ráncfeltöltő kezelés ezt hivatott ellensúlyozni. Az eljárás során olyan (töltő)anyagokat injektálnak a bőrünk alá, amelyek fiatalosabb külsőt kölcsönöznek nekünk azáltal, hogy feltöltik, kisimítják a ráncokat, és helyreállítják az arc volumenét –mindezt műtéti beavatkozás nélkül.
A kezelés általában kevesebb mint fél órát vesz igénybe, a gyógyulási idő pedig minimális. A ráncfeltöltés után azonnal látható az eredmény, amely a töltőanyag típusától és az injektálás helyétől függően hónapokig vagy évekig tart. A töltőanyagoknak ma már számos típusa létezik. A szintetikus (mesterséges) és a szervezetben természetesen előforduló anyagokat tartalmazó – fogalmazzunk úgy, hogy – „kész” töltőanyagok mellett a testünkből származó zsírt is felhasználhatják.
Bár a ráncfeltöltés egyike a legbiztonságosabb kozmetikai beavatkozásoknak, fontos megemlíteni, hogy vannak kockázatai, beleértve a fertőzés, a vérzés, a véraláfutás és a hegek kialakulásának lehetőségét.
Mi köze a szarvasmarháknak a ráncokhoz?
A történelem során egyébként az emberek számos különféle módszerrel kísérleteztek annak érdekében, hogy javítsanak az arcbőr állapotán, és ezáltal fiatalosabban nézzenek ki. Az injekciós „megoldások” gyökere egészen az 1890-es évek elejéig nyúlik vissza, akkoriban az orvosok a karokból származó zsír átültetésével próbálkoztak (elsőként a német dr. Gustav Adolf Neuber, 1893-ban) a ráncok eltüntetésével.
A 20. század elején aztán nekiláttak a szilikon vizsgálatának, amelyet a 40-es évektől az 50-es évekig használtak. Az anyag hatására azonban a betegek bőrén kis, tömött csomók jelentek meg, így 1992-ig betiltották (ekkorra fejlesztettek ki egy biztonságosabb formát). A következő mérföldkő az 1970-es években jött el, amikor az azóta már régóta kutatott és tesztelt állati eredetű kollagént embereken is alkalmazni kezdték. Töltőanyagként szarvasmarha-kollagént használtak, amiről viszont kiderült, hogy allergiás reakciót idézhet elő, így az alkalmazása előtt ellenőrizni kellett, az alany szervezete el tudja-e viselni, vagy sem. Emellett duzzanatot is okozott, és az eredménye sem volt tartós.
Később kifejlesztettek más, nem szarvasmarhából származó kollagént tartalmazó töltőanyagokat, illetve elindult a kísérletezés a hialuronsavas töltőanyagokkal is (a hialuronsav természetes anyag, a testünkben is megtalálható). Utóbbiak használatát az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) a 2000-es évek elején engedélyezte. A hialuronsavas töltőanyagok a kollagénes változatnál sokkal hatékonyabbnak, tartósabbnak bizonyultak.
Jelentős előrelépés volt, hogy 2007-ben elkezdtek a töltőanyagokba lidokaint keverni, amely a helyi érzéstelenítők csoportjába tartozik (előtte egyik töltőanyag sem tartalmazott zsibbasztó komponenst), így enyhíteni lehetett az eljárás okozta kellemetlen érzést. Ez a gyakorlat még ma is él, bár kiemelendő, hogy nem mindegyik töltőanyag tartalmaz lidokaint. A másik nagy közelmúltbeli innováció, amiről még érdemes beszélni, nem a töltőanyagok összetételében, hanem a befecskendezés módjában keresendő: a mikrokanülök alkalmazásáról van szó, amelyek a hagyományos tű alternatíváját jelentik, és a ráncfeltöltést végző szakember preferenciájától függően használhatók a töltőanyag bevitelére.
Mint látható, a ráncfeltöltő kezelés sokat fejlődött az évek során, és hol van még a vége?! Ha úgy döntünk, hogy belevágunk, mindenképpen szánjunk időt a megfelelő szakember kiválasztására és az eljárással kapcsolatos alapos tájékozódásra. Így biztosak lehetünk benne, hogy a ráncfelöltés eredménye olyan lesz, amilyenre vágytunk.