Gátolja a ráncképződést az oxigén?

Az oxigén magas szintje egerekben kísérletes körülmények között gátolta az UV hatására kialakuló ráncképződést. Azonban a gáz emberi bőrre való hatása nem ismert.

A Tokiói Egyetem kutatói szőrtelen kísérleti egereket UVB-sugárzásnak tettek ki, ezt követően pedig oxigénkamrába helyezték, melynek hatására kevésbé károsodott a bőr, mint az oxigénnel nem kezelt csoportban.

Az American Journal of Physiology - Regulatory, Integrative and Comparative Physiology június 29-i számában közölt vizsgálat során az állatokat öt héten keresztül heti háromszor sugarazták be UVB-vel, az egyik, nyolc egyedből álló csoport kapott, a másik nyolcas csoport nem kapott oxigénkezelést. A sugárzás hatására mindkét csoportnál bőrkárosodás alakult ki, mely ráncokban és bőrvastagodásban nyilvánult meg, azonban az oxigénkezelést nem kapó csoportban az elváltozások kifejezettebbek voltak.

Egyelőre nem ismert, az oxigén magas szintje hogyan hat az emberi bőrre, és hogy ugyanolyan védő hatású-e az UVB-sugárzással szemben. A további vizsgálatok elvégzéséig a szakértők azt ajánlják, hogy óvjuk bőrünket naptejjel és bőrünket borító ruházattal.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Nyugaton, délnyugaton és északkeleten lesz szakadozottabb a felhőzet, másutt jellemzően erősen felhős vagy borult marad az ég. Egyre kevesebb helyen eshet az eső. A Nyugat-Dunántúlon és északkeleten élénk, néhol erős széllökések kísérik az északias szelet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 16 fok között alakul, ennél kissé melegebb a kevésbé felhős tájakon lehet. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl a levegő. A frontérzékenyeknek ma nehéz napjuk lehet, az esőfelhők viszont szép lassan elvonulnak.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Tolna
Legrosszabbul:
Vas
Kezdjük újra