500 évig is elélhetünk a Google szerint

Nemcsak az űrfejlesztésekben, az okos termosztátokban és a mesterséges intelligenciákban érdekelt a Google - derült ki a Bloomberg nemrégiben publikált interjújából, amelyben Bill Marist faggatták.

Lehetségesnek tartja azt, hogy 500 évig is elélhessünk - mindezt pedig az elkövetkező évek és évtizedek orvosi és biomechnikai fejlesztései teszik majd lehetővé - nyilatkozta Bill Maris, a keresőóriás által indított kockázatitőke-befektető cég, a Google Ventures igazgatója.

Az agyműködést és neurobiológiát kutató Maris korábban a Calico nevű cég gondozásában is részt vett: ez egy olyan, a Google és Apple által közösen támogatott projekt, amely az időskori megbetegedések kutatásával és azok enyhítésével foglalkozik.

Míg a Calicóhoz hasonló cégek az élet meghosszabbításának természetes lehetőségeit vizsgálják, a Google környékén több kutató építkezik más irányokba. Ilyen például a jól ismert Ray Kurzweil jövőkutató is, aki szerint 30 év múlva már elérjük a halhatatlanságot, mivel akkor jutunk el a fejlettség azon szintjére, hogy agyunkat feltölthetjük "az internetre": az emberi lét ezen kiterjesztését nevezi a jövőkutató szingularitásnak.

Nagy-Britanniában szakértők egy 29 elemből álló listát állítottak össze, amely alapján megállapítható, hogy egy idős vagy beteg embernek körülbelül egy hónapja van hátra. A részletekért kattintson! Kurzweil a tavalyi new yorki Global Futures 2045 konferencián már azt nyilatkozta, hogy 2100-ra tele lesz a testünk mechanikus kiegészítőkkel. Mindezt a Moore-törvénnyel magyarázza, azzal a törvényszerűséggel, amely szerint másfél évente duplázódik a minket körülvevő gépek számítási teljesítménye, ez pedig a DNS-szekvenálás és a 3D-nyomtatás kapacitására is igaz.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

Maris és Kurzweil véleményét mások is osztják: Dr. Pankaj Kapahi, a Buck Institute for Research On Ageing öregedéskutató intézet munkatársa úgy véli, a jelenlegi emberi átlagéletkort négyszerezni, akár megötszörözni is lehetne. Mindezt arra a kísérletre alapozza, amelyet a Caenorhabditis elegans fonálféreggel végeztek: az állat a rajta végzett genetikai módosításoknak köszönhetően ugyanis ötször tovább élt társaihoz képest. A Cell Report szaklapban publikált anyag van annyira ígéretes, hogy Kapahi egereken kísérletezzen tovább, ugyanis ez világíthat majd rá arra, hogy az életkor meghosszabbítása mennyire lehet sikeres emlősöknél.

30 év múlva már elérjük a halhatatlanságot

Ezen vélemények és kísérletek ellen szólalt fel Sir Colin Blakemore professzor, a British Medical Research Council korábbi vezérigazgatója: véleménye szerint biológiai határa van annak, hogy egy ember meddig képes élni, ez pedig a 120 év, ami létezésünk abszolút határát jelenti, ezt még orvosi és technológiai fejlesztésekkel sem valószínű, hogy ki tudjuk tágítani.

Ezen kutatások azonban még fontosabbnak tűnnek, ha ránézünk a tavalyi Global AgeWatch Index rangsorára, amely 96 országban vizsgálja az idősek életkörülményeit. A lista szerint 2050-re a Föld lakosságának 21 százaléka lesz 60 év feletti - jelenleg ez az érték 12 százalék.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra