A medveállatka jelenthet megoldást az öregedésre

Képes vegetatív állapotba kerülni, így pedig akár szélsőséges életkörülményeket is elvisel.

Egy friss tanulmány alapján a medveállatkákhoz köthető fehérjék képesek lassítani az emberi sejtek anyagcseréjét – írja az Independent. A fél milliméternél is kisebb állatkákról tett felfedezés egy nap az öregedési folyamatot lassító technológiák kifejlesztéséhez vezethet.

medveállatka, egysejtű
A medveállatka csak a létezésével képes magyarázatot adni az öregedésre. Fotó: Getty Images

Még a sugárzást is túléli

A medveállatka az egyik legellenállóbb élőlény a Földön, bírja a szélsőséges szárazságot, a hideget, a forróságot, sőt a sugárzást is képes túlélni. A titkuk az, hogy képesek vegetatív állapotba kerülni, hogy megvédjék a testüket, amikor extrém körülményeknek vannak kitéve. Ez a képesség felkeltette a kutatók érdeklődését, és ki akarják deríteni, pontosan milyen mechanizmusokat használnak, hogy be- és kilépjenek ebből az állapotból.

A Wyomingi Egyetem kutatói most megtalálták a választ: a sejtjeikben gélt alkotó fehérjéket használják az életfolyamatok lelassítására. Amikor ezeket a proteineket emberi sejtekbe juttatták, a molekulák lelassították az anyagcserét, akárcsak a medveállatkákban. A kutatók azt is megállapították, hogy amikor az érintett fehérjéket termelő emberi sejteket felfüggesztett állapotba helyezték, a sejtek ellenállóbbá váltak a stresszel szemben. Ráadásul amikor a stressz megszűnik, a medveállatka-gélek feloldódnak és az emberi sejtek visszatérnek a normális anyagcseréhez.

Az új eredmények hozzájárulhatnak olyan technológiák kifejlesztéséhez, amelyek révén sejtek vagy akár egész organizmusok helyezhetők mélyalvó állapotba, ami az öregedést is lelassíthatja.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra