A népességfogyás itt lesz a legsúlyosabb

Míg a fejlett világ vezető országainak lakossága drasztikusan csökken, egy új kutatás szerint az évszázad végére Nigéria lehet a második legnépesebb nemzet, Kínát pedig India is megelőzi majd.

Nem csak Magyarországon, de a világ számos országában komoly gondot jelent, hogy elöregszik a társadalom és túl kevés gyermek születik. A Lancet című orvosi folyóiratban közzétett, friss kutatás eredményei szerint a világ 23 országában (többek között Japánban, Thaiföldön és Spanyolországban) a felére zuhan vissza a népességszám az évszázad végéig. Az előrejelzés szerint bár a legtöbb országban csökkenni fog a lakosság száma, bizonyos nemzetek robbanásszerű ütemben emelkedik majd a népességszám a következő évtizedekben. A BBC cikke kiemelt néhány olyan országot, amelynek népessége a legnagyobb ütemben fogyhat, illetve bővülhet.

Japán - nehezen nyitnak a bevándorlók előtt

Az évszázad végéig Japán népessége több mint felére csökken, a 2017. évi 128 milliós csúcsról a kevesebb mint 53 millióra. A társadalom elöregedése már most is óriási gondot okoz az országnak, világszerte itt a legnagyobb a száz évnél idősebb emberek aránya. A munkaképes korú lakosság arányának visszazuhanása ellenére az ország sokáig vonakodva nyitotta meg kapuit a külföldi munkavállalók előtt, elsősorban a robotizációval kívánta kiváltani a munkaerőt. Az utóbbi években enyhítettek ugyan a szabályokon, ezzel együtt azonban egyre több hír érkezik a bevándorló munkavállalók kizsákmányolásáról. A hivatalos előrejelzések szerint 2040-ig az idős emberek a népesség több mint 35 százalékát teszik majd ki.

Egymillió magyar tűnhet el 2030-ig Magyarországon 1981 óta csökken a népességszám, és bár az utóbbi évek politikai intézkedései nagy hangsúlyt fektettek a születésszám növelésére, ez önmagában kis eséllyel tudja csak megfordítani a tendenciát. Tanulhatunk valamit a Ratkó-korszak politikájából, a népességüket megtartó kelet-európai országoktól, vagy a sokasodó nyugat-európaiaktól? Szakértővel beszéltünk erről az alábbi cikkünkben !

Olaszország - nagy gond az emigráció

A tanulmány szerint az olasz népesség várhatóan több mint felére csökken, a 2017. évi 61 millióról 28 millióra a század végére. Japánhoz hasonlóan itt is egyre égetőbb problémát jelent az elöregedés: a Világbank adatai szerint az országban élő emberek több mint 23 százaléka volt 65 évesnél idősebb 2019-ben. A kormányzat itt is különböző támogatásokkal próbálja ösztökélni a gyermekvállalási kedvet, 2015-ben elindított egy programot, amely 800 eurós, vagyis majdnem 300 ezer forintos összeget juttat minden megszületett gyermek után a családnak. A viszonylag alacsony termékenységi ráta mellett nagy gondot jelent a kivándorlás is, a hivatalos adatok szerint 2018-ban körülbelül 157 ezer ember távozott az országból.

Kína - túlnépesedésből népességcsökkenés

A hetvenes években Kína még a túlnépesedés problémájával küzdött, ami miatt az ország 1979-ben bevezette az egygyermekes családpolitikát. Napjainkban viszont már itt is a túl alacsony születésszám okoz gondot, bár jelenleg is a világ legnépesebb országa, a kevés gyermek miatt a következő évtizedekben jelentősen csökken a lakosság száma. Az előrejelzés szerint Kína népessége négy év múlva éri el az 1,4 milliárdos csúcsot, majd 2100-ra csaknem a felére 732 millióra csökke a lakosok száma. A hivatalos adatok szerint tavaly hetvenéves mélypontra jutott a születésszám az országban, ami miatt egyesek szerint az ország egy "ketyegő demográfiai bomba". Ha pedig a világ egyik legnagyobb gazdaságának számító Kínában gond akad a termeléssel, annak hatásait az egész világ meg fogja érezni.

A leggazdagabb országokban egyre kevesebb gyermek születik. Fotó: Getty Images
A leggazdagabb országokban egyre kevesebb gyermek születik. Fotó: Getty Images

Irán - államilag szabályozott fogamzásgátlás

A 21. század végére Irán lakossága is jelentősen lecsökkenhet - olvasható ki az előrejelzésből. Az országban az 1979-es iszlamista forradalmat követően emelkedett meg a születések száma, a kétezres években azonban egyre kevesebb gyermek jött a világra. A múlt hónapban az egészségügyi minisztérium arra figyelmeztetett, hogy az éves népességnövekedés 1 százalék alá esett. Úgy vélik, ha nem cselekednek időben, harminc éven belül a világ legöregebb társadalmává válhatnak. Az ország vasszigorral próbálja ezt a folyamatot lassítani, betiltották például a vazektómiát minden állami egészségügyi intézményben, illetve a fogamzásgátlást is csak azoknak a nőknek ajánlják fel, akiknek azt az egészségi állapotuk indokolja.

India - a legnépesebb ország lehet

Az előrejelzések szerint a 21. század egyik nagy nyertese India lehet, legalábbis népességszám tekintetében: az új tanulmány szerint 2100-ra Kínát is megelőzve a világ legnépesebb országává válhat. Mindezt úgy, hogy még India lakossága is csökkenni fog, a 2017-ben mért 1,3 milliárdról a század végén kevesebb mint 1,1 milliárdra. A termékenységi ráta jelenleg 2,24, ami még mindig alacsonyabb az 1960-ban mért 5,91-hez képest, de még mindig nagyon magasnak számít. Miközben más országok megpróbálják ösztönözni a gyermekvállalást, Narendra Modi miniszterelnök arra szólította fel az indiai családokat, hogy kevesebb gyereket vállaljanak.

Nigéria - a legnagyobb munkaképes korú népesség

Míg az elmúlt évtizedekben Ázsia országaiban nőtt leginkább a népesség, ez a trend a 21. század végéig Afrikába helyeződik át. Az új tanulmány szerint a kontinens Szaharától délre eső részének népessége átlépi majd a hárommilliárdot. Nigéria lesz a világ második legnépesebb országa, 791 millió emberrel. Mivel ebben az országban lesz majd a legtöbb munkaképes korú ember, a GDP is nagymértékben növekszik majd. A kutatók azonban arra is figyelmeztettek, hogy a jelenlegi gazdasági és infrastrukturális szerkezet nem áll készen egy ilyen mértékű népességrobbanásra.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra