Dr. Lengyel Árpád 1886-ban született Pilismaróton, középiskoláit pedig Budapesten végezte. A kitűnő tanuló az orvosi pálya mellett döntött, és 1909-ben diplomázott a Budapesti Magyar Királyi Tudományegyetem orvosi karán, gégészeti szakirányon. A fiatal orvos a Szent Rókus Kórházban kezdett dolgozni, emellett mentőorvosként (egyetemi évei alatt mentőápolóként) igyekezett segíteni a rászorulókon a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület tagjaként.
1911-ben az élete gyökeres fordulatot vett: egy napilapban felfigyelt egy hirdetésre, melyben angolul beszélő, magyar orvost kerestek a Carpathiára, az angol Cunard Line társaság "kivándorlóhajójára", mely Fiuméból szállította New Yorkba a jobb életben reménykedőket. Lengyel doktor 1912 márciusában szállt tengerre. A Carpathia orvosi szempontból igen jól felszerelt hajó volt, minden szükséges felszereléssel, nagy mennyiségű gyógyszerrel és komoly tartalékokkal rendelkezett, ráadásul a hajón minden héten kötelező mentési gyakorlatot tartottak.
Végzetes éjszaka: 1912. április 14.
Rengeteg könyv, ismeretterjesztő műsor, vers, dal, film szól a Titanic tragédiájáról, az utolsó pillanatig játszó zenekartól a túl kevés mentőcsónakig, a mérhetetlenül gazdag utasoktól az önfeláldozó szerelmesekig, a más hajókról érkező, semmibe vett figyelmeztetésektől az összeesküvés-elméletekig.
Korának legnagyobb, csillogó fényűzéssel épített csodás hajója, az RMS Titanic első útjának negyedik napján, 2224 emberrel a fedélzetén, éjjel 11 óra 40 perckor jéghegynek ütközött. A jéghegy felhasította a hajó oldalát, és a Titanic az ütközést követően alig három óra alatt elsüllyedt. Több mint 1500 ember veszett oda - ez máig az egyik legtöbb áldozatot követelő, békeidőben történt tengeri tragédia.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A katasztrófát követő órák legalább olyan érdekesek, mint az azt megelőző napok: a túlélőkkel is érdemes foglalkozni, nem csak azokkal, akik a jeges óceánban lelték halálukat. A Titaniccal ellentétes irányba, New Yorkból 11-én indult Carpathián az ütközést követően nagyjából fél órával vették a Titanic segélykérő üzenetét. A Carpathia 58 tengeri mérföldre (kb 107 km-re) volt a Titanictól, ám Rostron kapitány azonnal visszafordította a hajóját és bár a jéghegyek őket is veszélyeztették, azonnal a bajba került Titanic megsegítésére indult.
A Carpathián azonnal elkezdődött a felkészülés a mentésre: előkészítették a gyógyszereket, kötszereket, műszereket, hordágyakat és a törések ellátásához szükséges síneket vettek elő, tömény italokat készítettek a rögtönzött kezelőkben, a konyhákban pedig forró kávét, teát kezdtek főzni. "A raktárakból rengeteg takarót hoztak fel, és hozzáfogtak azok melegítéséhez, mert arra is elkészültünk, hogy tekinettel a késő éjjeli időre, komoly baj esetén esetleg hiányos öltözetben fogunk találni utasokat, vagy egyesekről le kell vetnünk a nedves ruhákat..." - írja egy későbbi visszaemlékezésében Dr. Lengyel Árpád.
A mentés az ütközést követően nagyjából három órával kezdődött meg. A Carpathia az egyik fedélközi oldalajtóját nyitotta meg (ennél állt Lengyel doktor, míg a hajó másik két orvosa másutt segédkezett), ezeken keresztül húzták fel a mentőcsónakokból a túlélőket. Az átfagyott, sokkos állapotban lévő túlélők, főleg nők és gyerekeke nem tudtak ugyanis felmászni a kötélhágcsón.
"...amint felértek, levagdostuk róluk a mentőöveket, s aztán mindenki először a feljáró melletti rendelőszobába jött, és miután meleg itallal, takaróval szolgáltunk, az illetőket - ha sérülésük nem volt - a nekik megfelelő osztályba vezették" - írja Dr. Lengyel Árpád, aki orvosként fontosnak tartotta kiemelni, hogy minden túlélő sokkos, hisztérikus állapotban került a Carpathiára, alig tudtak magukról, ám amikor magukhoz tértek, azonnal elveszített családtagjaikat kezdték keresni: "Rettenetes volt nézni ezeket az embereket, az asszonyok sikoltoztak, majd amikor vigasztaló szóval szóltam hozzájuk, nyakamba borultak, s sokszor alig tudtam görcsösen kapaszkodó karjaikból kiszabadulni."
Máig nem tudni pontosan hányan menekültek meg a Titanicról, egyes beszámolók szerint 705, mások szerint 710 embert mentettek ki. Néhányan élve kerültek a mentőhajókba, ám a sokktól vagy a hidegtől már nem élték meg a mentést. Volt olyan, aki elesett, és a mentőcsónak aljába összegyűlt vízbe fulladt bele. Sok túlélő szenvedett zúzódást, boka-, lábszár vagy felkartörést. Meghűléses betegséggel azonban Dr. Lengyel nem találkozott, annak ellenére, hogy meglehetősen hideg volt az éjszaka.
"... sokan lesznek olyanok, akiknek egész életére ki fog hatni ez az esemény..."
A túlélőkkel zsúfolt Carpathia április 18-án érkezett vissza New Yorkba, ahol közel 40 000-en várták a hajót. A Carpathiát - személyzetével együtt - hősként ünnepelték, újságírók, fényképészek hada volt kíváncsi a mentést végzőkre, és a hajó másnapi indulásán is ezrek búcsúztak Ronstron kapitánytól és legénységétől. Májusban a Fiuméba visszatérőket többek között József főherceg és felsége, Auguszta is fogadta. A Carpathia legénységét a magyar miniszterelnök is kitüntette, a Titanic túlélői pedig emlékérmet ajándékoztak nekik.
Dr. Lengyel Árpád többet nem szállt tengerre. Katonaorvosként részt vett az I. világháborúban, majd gégészként és mentőorvosként, tanárként folytatta munkáját. A Titanickal kapcsolatos emlékeiről - egy-két szakmai felkérést kivéve - egyáltalán nem beszélt. 1940-ben, 54 éves korában hunyt el.
Ez is érdekelhet
Dr. Lengyel Árpád életéről a most megjelent, A Titanic árnyékában című könyvben többet is olvashatnak - részben ez a könyv volt cikkünk forrása is.
