A várandóságot meghatározni a terhesség korai szakaszában nem volt mindig egyszerű. Ma már elég, ha a nő lepisil egy tesztcsíkot, vár pár percet, és kész is az eredmény. A tesztcsíkokon lévő vegyszerek képesek detektálni a hCG-hormont (Human Chorialis Gonadotropin), amit a méhfalon megtapadt megtermékenyített petesejt lepényszövete termel, és már három nap után kimutatható a vizeletben - írja az Index.hu .
Az 1920-as, 30-as években azonban nem mentek ilyen egyszerűen a dolgok. A legjobb elérhető teszt az Aschheim-Zondek- vagy A-Z-teszt volt: napokon keresztül napi kétszer injekciózták a nő vizeletét nőstény patkányokba, egerekbe és nyulakba. Később szerencsétlen rágcsálókat megölték, felboncolták, és megnézték, hogyan változott meg a petefészkük a vizelet hatására.
A teszt pontatlan volt, hosszadalmas, ráadásul költséges: egy teszthez több rágcsálót meg kellett ölni, amiket nem volt olyan egyszerű pótolni. Mindezek ellenére az "A-Z" volt az egyetlen vállalható opció, 1935-re egy angol laboratórium hatezer tesztet is el tudott elvégezni.
Ezzel egy időben azonban más kísérletek is folytak. Az 1930-as években a brit Lancelot Hogben biológus rájött arra, hogy a dél-afrikai karmosbékák meglepően érzékenyen reagálnak a hormonokra. Amennyiben egy nőstény békának egy másik béka agyalapi mirigyének kivonatát adták, az pár órán belül ovulálni kezdett.
1937-ben Hogben és az állati genetikus Francis Albert Eley Crew 1500 karmosbékát importált Dél-Afrikából, két éven belül pedig rájöttek, hogyan tudják szaporítani és felnevelni a kétéltűeket, illetve hogyan használhatják őket terhességi tesztként. Ha egy terhes nő vizeletét egy nőstény béka hátába injekciózták, az 12-24 órán belül elkezdett petéket rakni. A békás teszt az 1940-es évektől egészen az 1960-as évekig volt elterjedt és népszerű, csak Francis Albert Eley Crew több tízezret végzett el ez idő alatt az Edinburgh Institute-ban. Később aztán jöttek az állatokat nélkülöző, sejtalapú, majd pedig azok a hormonális tesztek, amiket ma is használnak.
Forrás: Index.hu
