Betiltanák a génmódosítást

A szakemberek szerint a génállomány megváltoztatása egy rendkívül kockázatos és etikátlan eljárás, ezért nemzetközi tilalomért harcolnak.

A genetikailag megváltoztatott gyermekeket eredményező emberi petesejtek, spermák vagy embriók génszerkesztésének globális tilalmára szólított fel egy nemzetközi tudóscsoport a Nature című brit tudományos folyóiratban közzétett cikkében. Az ügy előzménye egy kínai tudós tavaly őszi bejelentése volt.

Nagy felháborodást keltett a bejelentés

Ho Csian-kuj novemberben jelentette be, hogy megszületett az első génszerkesztett ikerpár. A sencseni Dél-Kínai Egyetem kutatója a CRISPR-cas9 elevezésű "molekuláris ollóval" változtatta meg a babák génállományát, hogy ne kaphassák el HIV-pozitív apjuktól a fertőzést.

Megszülettek az első génmódosított babák - részletek itt!

A bejelentés az egész világon nagy felháborodást váltott ki. A szakemberek kockázatosnak és etikátlannak nevezték a kínai kutató eljárását. Hét ország 18 tudósa most egy öt évre szóló moratóriumot sürget.

génmódosítás, génszerkesztés,
Túl kockázatosnak és etikátlannak tartják a beavatkozást (Fotó: 123rf)

Idő kell a tisztázatlan kérdésekre

Az átmeneti tiltást azért tartják szükségesnek, hogy időt adjanak a kérdés tudományos, technikai, társadalmi és etikai vonatkozásainak alapos megvitatására. A globális moratórium addig lenne életben, amíg a nemzetek nem fogalmaznak meg nemzetközi irányelveket arról, miként használható a génszerkesztés technológiája - írták a kommentárban.

Emellett úgy vélik, a genetikai módosítás bevezetése maradandó és valószínűleg káros hatást jelenthet a fajokra. A kínai egészségügyi hatóság február végén közzétett irányelveiben szintén nagy kockázatú kategóriába sorolta a génszerkesztést, a génátvitelt és a génszabályozást. A nemzetközi vita lezárultával az egyes országok maguk dönthetnék el, mit engednek meg a reprodukciós célú génszerkesztés terén.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

A frontális felhőzet szakadozik, a gyenge csapadéksáv feloszlik. Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra