Krausz Ferenc vette át a Magyar Szent István Rendet

Krausz Ferenc vette át a Magyar Szent István Rendet az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából kedden.

Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus vette át a Magyar Szent István Rendet az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.

Sulyok Tamás a díjátadó ünnepségen kiemelte: Krausz Ferenc fizikusra Magyarországon mindannyian büszkén tekintünk, a hosszú évek kutatómunkájának eredményeit a fizikai Nobel-díj igazolta. Krausz Ferenc és társai új eszközöket adtak az emberiség kezébe, amellyel vizsgálhatóvá váltak az atomokat felépítő elektronok mozgásai és energiaváltozásai, s ezzel végtelen távlatokat nyitottak.    

A fénysugár, amellyel Krausz Ferenc világít, egy eddig teljesen ismeretlen dimenziót tesz láthatóvá. A felfedezés életeket menthet az orvoslásban, megújíthatja a fizika és kémia számos tételét, elméletek újragondolására késztet más kutatókat, mozgásba hozza a világot. Az államfő hozzátette: mindez azért következhetett be, mert volt valaki, aki kitartó munkájával, zseniális meglátásaival lépést tartott a nemzetközi tudománnyal, majd egy ponton az élre tört és egyedit alkotott. 

Krausz Ferenc
Krausz Ferenc a Sándor-palotában a kitüntetés átvétele után. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A díjátadón Krausz Ferenc megköszönte a miniszterelnöknek és a magyar kormánynak a megelőlegezett bizalmat és a folyamatos támogatást, amelynek köszönhetően az elmúlt években Magyarországon sikerült egy világviszonylatban is párját ritkító csapatot felépítenie. Krausz Ferenc elmondta: a csapat célja lerakni a jövő megelőző orvoslásának alapjait, hogy egy mainál sokkal hatékonyabban működő egészségvédelmet tudjanak nemcsak Magyarországon, hanem reményeik szerint az egész világon létrehozni.  

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Tumormarkerek a laborleleten: biztosan rákot jeleznek?

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +22 °C
Minimum: +11 °C

A frontális felhőzet csak lassan halad kelet felé, ezért keleten alapvetően száraz és napos idő várható, míg nyugat, északnyugat felé haladva egyre több és vastagabb lesz a felhőzet. A Nyugat-Dunántúlon tartós esőre számíthatunk. Az összefüggő csapadékzóna estig a Duna vonaláig juthat. Előterében kialakulhatnak záporok, emellett a déli, délnyugati országrészben egy-egy helyen az ég is megdörrenhet. Az ország nyugati felén megélénkül, a nyugati tájakon megerősödik az északnyugatira forduló szél, míg keleten döntően mérsékelt marad az alapvetően déli légáramlás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 22 és 29, de a Dunántúl északnyugati felén ennél jóval alacsonyabban, 12 és 20 fok között alakul, a nyugati határ mentén reggel, délelőtt már beállt a maximum-hőmérséklet. Késő este - hasonló területi eloszlás mellett - 8, 21 fok várható. Napközben kettős fronthatás dominál, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra